Összeállítás

Mitől ördögök a vörösök?

Utánajártunk, vajon miről kapták becenevüket a nyugati bajnokságokban szereplő csapatok.
 
 

Összeállítás

Mitől ördögök a vörösök?

Utánajártunk, vajon miről kapták becenevüket a nyugati bajnokságokban szereplő csapatok.
 
 
 

Összeállítás

Mitől ördögök a vörösök?

Utánajártunk, vajon miről kapták becenevüket a nyugati bajnokságokban szereplő csapatok.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sok tudósításban olvashatjuk egy-egy klub hivatalos neve mellett annak elterjedt becenevét is. A legtöbb együttesnél persze egyértelmű az adott név eredete, mivel az főleg a csapat színére (vörösök, kékek stb.), mezösszeállítására utal. Ám vannak olyan – jóval egyedibb – megnevezések is, amelyekből azonnal tudjuk, hogy mely nemzet melyik csapatára utalnak az adott mondatok.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában ezekből a nevekből gyűjtöttünk össze néhányat, és utánajártunk, vajon honnan is ered a nyugati klubok elnevezése.

Anglia

Talán nem mindenki tudja, hogy egészen az 1960-as évekig nem volt ismert a Manchester United szurkolói számára a „Vörös ördögök” elnevezés. A klub akkori elnöke, Sir Matt Busby ragasztotta ezt a csapatra, mivel úgy vélte, ez jóval hozzáillőbb egy vörösben játszó együtteshez, mint az ötvenes években a média által felkapott „The Busby Babes” elnevezés.

Több becenév is a csapat eredetére vezethető vissza: az Arsenal például az Ágyúsok névre hallgat a köznyelvben, amely a klubot alapító fegyvergyári munkásokra utal; szintén az alapítók után ragadt meg a West Ham United beceneve, a „Hammers”, amely az acélgyári munkás elődökre vezethető vissza.

Természetesen nem feltétlenül tudjuk megmondani, honnan is származtatható az adott elnevezés. Erre jó példa lehet Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion egyik elterjedt beceneve, a „The Baggies” (zsákosok). Egyes források szerint a név az 1900-as évek elején elterjedt, úgynevezett baggie nadrágra utal, amelyben a klub játékosai is játszottak. Ám a csapat történésze, Toby Matthews mást állít: véleménye szerint az együttes azon korszakából származhat az elnevezés, amikor még csak két bejárata volt a stadionnak. Akkor ugyanis a kapuőrök minden mérkőzést követően nagy zsákokban cipelték az oldalvonal mellett az aznapi bevételeket – rendőrök kíséretében – a felezővonallal egy magasságban lévő, lelátó alatti kis irodába.

Németország

A Bundesliga egyik leghíresebb alakulata, a Bayern München is rengeteg becenévvel rendelkezik. Ilyen például a bőrnadrágosok megnevezés, ez a híres bajor viseletre utal. A klub labdarúgóinak a mai napig hűnek kell maradniuk az említett öltözékhez: a város híres sörfesztiválján, az Oktoberfesten minden Bayern-játékosnak bajor viseletben kell megjelennie.

A Bayer Leverkusen beceneve, a Gyógyszergyáriak a csapat alapítóira, a Bayer gyógyszergyár munkásaira utal. A gyógyszercég a hosszú évtizedek alatt nem is szakadt el a klubtól, a mai napig a legfőbb szponzorok közé tartozik.

Gyors, harcos, fiatal játékosok alkották a Borussia Mönchengladbachot a hetvenes években. A csapatra akkor ragadt rá a „Die Fohlen”, azaz a Csikók elnevezés.

Olaszország

A Napolinak elég volt egyetlen szezon, hogy a táltos paripából ügyetlen szamárrá avanzsálják: a csapat az 1926–1927-es szezonban 18 bajnoki mérkőzésén mindössze egyetlen döntetlent ért el, a többit elveszítette, így a klub címerében látható lovat a rivális klubok szurkolói már csak egy kis szamárnak („I Ciucciarelli”) titulálták. A csapat később felvette ezt a becenevet, és azóta is büszkén hordja.

Az AS Roma is egy állat nevét őrzi: a város két alapítóját, Romoluszt és Rémuszt a legendák szerint egy nőstényfarkas táplálta, innen a Farkasok („I Lupi”) becenév.

Bár egyáltalán nem gyakori Olaszországban, a labdarúgó-mérkőzéseken mégis sok zebra szaladgál: mind a Juventus, mint az Udinese csapata megkapta ezt a megjelölést a csapat fekete-fehér csíkos meze miatt. Előbbi együttesnél jóval elterjedtebb viszont „Az öreg hölgy” kifejezés („la Vecchia Signora”), amely egyes források szerint az 1920-as évekből eredeztethető: a Hirzer Ferencet is soraiban tudó Juve az 1925-ös idénynyitón olyan látványos játékkal rukkolt elő, amelynek szépségét egy nőéhez hasonlították – ettől a meccstől kezdve kapta a „Signora” becenevet a Juve, mely az idő múlásával egyre inkább öregedett.

Spanyolország

Viszonylag új becenév a Real Madridnál a „Los Galacticos” (Galaktikusok), amely a csapatban játszó sztárokra utalt a 2000-es évek elején. Olyan nevek szerepeltek akkor a Realban, mint például Figo, Zidane, Raúl, Beckham, Ronaldo vagy éppen Roberto Carlos.

Jóval érdekesebb a kisebbik madridi klub, az Atlético Madrid beceneve: a Matracosok elnevezés eredetileg gúnynévként lett a csapatra aggatva, utalva a klub hagyományos csíkos mezére, amely sok szurkolót a matracokra emlékeztetett. Egy másik becenév még az 1970-es években ragadt meg: akkoriban sok játékos érkezett Dél-Amerikából a klubhoz, ennek köszönhetően szintén a rivális szurkolók aggatták rá az Indiánok nevet. Az Atlético-drukkerek azonban nem estek kétségbe, javukra fordították a negatívnak szánt becenevet, és mára a koreográfiáiknak, drapériáiknak is fontos elemei az indián motívumok.

Az Espanyol csapatát a „Periquitos”, azaz Papagájok névvel szokták illeti. Eredetére szintén többféle történet fogalmazódott meg: egyesek szerint sok papagáj élt azon a környéken, ahol a csapat az 1920-as években játszott, innen ragadhatott meg ez a becenév. Más források a katalán humoristához, Valentí Castanys-hoz kötik a becenevet: az akkor is nagy népszerűségnek örvendő Barcelona mellett eltörpült a katalán kiscsapat, amelynek maroknyi szurkolóit a „négy fekete macska” névvel illette. Akkoriban jelent meg Spanyolországban a Felix, a macska című rajzfilm, amelyet katalánul „gat perico”-nak vagy „gat periquito”-nak fordítottak. Ekkor Castanys is változtatott a becenéven, és több médiumban is Négy törpepapagájként (els quatre gats periquitos) emlegette a kis szurkolói csoportot.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.