A Rangadó.hu szakértője

Vitatott gól döntött

Az NB II huszadik fordulójában: Zalaegerszeg–Vasas 0-1.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Vitatott gól döntött

Az NB II huszadik fordulójában: Zalaegerszeg–Vasas 0-1.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Vitatott gól döntött

Az NB II huszadik fordulójában: Zalaegerszeg–Vasas 0-1.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Korábban, hosszú évtizedekig ez a párosítás nem is lehetett más, mint élvonalbeli mérkőzés, de most ez a jelen: mindkét csapat az NB II-ben szerepel, és egyelőre csak álmodozhat az élvonalbeli tagságról. A ZTE FC három döntetlennel kezdte a szezont, és most egyértelműen az volt a célja, hogy megszerezze első tavaszi sikerét. Ami nem tűnt könnyű feladatnak, hiszen egyrészt a Vasas is erős középcsapatnak számít, másrészt a hazaiaknál sok volt a hiányzó sérülés, illetve eltiltás miatt.

A második percben Frizoni egy meglódulás után kapura tört őrzőjével a nyakában, de végül már nem tudta kellőképpen helyezni a labdát, így Németh Gábor kapusban elakadt. A Vasas csak néhány távoli lövéssel veszélyeztetett, és inkább a mezőnyben folyt a kiegyenlített játék. A Vasas viszonylag jól zárta le a területeket, megnehezítve ezzel a ZTE támadásépítését, de ezzel együtt is sok volt a hazaiak játékában a pontatlanság, amelyet nem az ellenfél kényszerített ki.

Az angyalföldiek valamivel többet támadtak, de a 34. percben megint csaknem a ZTE jutott vezetéshez: röviden szabadítottak fel a védők, ezt vette észre Tanque, aki lecsapott a labdára, de kikényszerített helyzetből leadott próbálkozásába még beleért a kapus, aki szögletre mentett. A Vasas szinte kivétel nélkül a zalaiak védelmének bal oldalán tudott megindulni, ahonnan érkeztek is a belőtt labdák, de ezeket hárították az egerszegiek. Kétségtelen, a ZTE FC-nek nagyot kellett volna javulnia ahhoz, hogy a második félidőben kicsikarja a győzelmet.

A találkozó szünetében a mérkőzésre meghívott korábbi ZTE-játékosok vonultak a gyepre, a teljesség igénye nélkül: olyan játékosokat köszönthettek, mint Soós István, Szőcs János, Péter Zoltán, Galántai Tibor, Józsi György, Preisinger Sándor, Molnár Balázs vagy Kocsárdi Gergely. A folytatást aztán aktívabban kezdte a ZTE és az 51. percben, amennyiben Tanque felesleges lövés helyett Babatit indítja, akár ziccer is lehetett volna belőle...

Innentől viszont megint a Vasas momentumai következtek: a hatvanadik percben egy szöglet után hét méterről Gál a keresztlécre fejelt, nagy gólhelyzet maradt ki ezzel, és a zalaiaknak mindenképpen rendezniük kellett a sorokat. A 67. percben egy szöglet után Vlaszák és Tamás László egyszerre ért a beadáshoz, utóbbi megcsúsztatta a labdát, amely a keresztlécet érintve hagyta el a játékteret.

A ZTE nem tudott hatékonyan támadni, aztán a játékvezető került a középpontba. Téves ítéleteket hozott, például a 75. percben vitatott körülmények között született meg a Vasas vezetőgólja. Egy szabadrúgás után Berecz csúsztatta meg a labdát, a hosszú oldalon érkezett Tamás László, aki a hálóba lőtt. Így viszont erősen lesgyanús volt ez a helyzet, hiszen a Vasas játékosa még a gólvonal előtt ért a labdába, lesről. Végül Bereczet ünnepelték a társak, de a labdát Tamás juttatta a kapuba. A közönség persze tüntetett, de hiába.

Ideges hangulatban ért véget a mérkőzés, a 89. percben Vlaszák még védett egy nagyot, két perccel később Kocsis szabadrúgását a léc alól tolta ki a vendégkapus, de az eredmény már nem változott. A ZTE FC tehát kikapott, először a tavasz során – tudósított a zaol.hu.

– Ünnepségek esetében általában így szokott lenni, a hazai csapat veszít. Edzőként sosem szerettem! Az első félidőben kicsivel jobbnak éreztem Vasast, többet támadott, és akcióiban több volt az átütőerő. A második felvonás első tizenöt percében a ZTE-nek volt sansza, de nem éreztem a gólt a játékában. A hadrendek teljesen egyformák voltak, de az angyalföldiek szervezettebbnek tűntek. Az iram lehetett volna nagyobb is – mondta a Rangadó.hu szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.