Mezőkövesd

Az újoncnál nincs ultimátum

Nem forog veszélyben Véber György állása.
 
 

Mezőkövesd

Az újoncnál nincs ultimátum

Nem forog veszélyben Véber György állása.
 
 
 

Mezőkövesd

Az újoncnál nincs ultimátum

Nem forog veszélyben Véber György állása.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem kezdte jól a tavaszi szezont az NB I-es újonc Mezőkövesd, hiszen hazai pályán a Kecskeméttől és az Újpesttől is kikapott, idegenben pedig döntetlent játszott a Pápával. Három meccsen tehát csak egy pontot szerzett az együttes, ráadásul három közvetlen rivális ellen.

A vendégsikerrel végződött vasárnapi meccs utáni sajtótájékoztatón Véber György vezetőedző meglehetősen elkeseredetten nyilatkozott. A tréner a többi közt kijelentette: „Fogy az időnk, és meglehet, hogy az enyém is.”

Nem sokkal később Tállai András klubelnök irodájában Bocsi Anna és Hagyacki József ügyvezetők, valamint Véber György hosszú, jóval több mint egyórás beszélgetést folytattak. Az elhangzottakról a boon.hu megkérdezte a mezőkövesdiek első emberét.

– Értékeltük eddigi szereplésünket, majd arról diskuráltunk, miképpen tudunk bennmaradni, ennek elérése érdekében miben kell javulnunk és természetesen szóba kerültek az egyéni teljesítmények is – közölte Tállai András klubelnök, aki hozzátette, a tanácskozáson nem került szóba senkinek a leváltása, vagy elküldése.

A borsodiak legközelebb szombaton délután a Puskás Akadémia vendégeként javíthatnak bajnoki szereplésükön.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.