Pápa

Még nyílt a kupapárharc

Csizmadia Csaba örül, hogy az utóbbi meccseken eredményes tudott lenni, de elsősorban a védekezésre koncentrál.
 
 

Pápa

Még nyílt a kupapárharc

Csizmadia Csaba örül, hogy az utóbbi meccseken eredményes tudott lenni, de elsősorban a védekezésre koncentrál.
 
 
 

Pápa

Még nyílt a kupapárharc

Csizmadia Csaba örül, hogy az utóbbi meccseken eredményes tudott lenni, de elsősorban a védekezésre koncentrál.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden a DVTK együttesét látta vendégül a Lombard Pápa a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán. A mérkőzésen 1-1-es első félidő után 2-2-es végeredmény született, így idegenben lőtt két góljuknak köszönhetően a diósgyőriek tettek nagyobb lépést a továbbjutás felé. A pápaiak első góljának szerzője, Csizmadia Csaba azonban a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, nem aggódik, és szerinte nyílt még a párharc.

– Úgy gondolom, színvonalas és izgalmas mérkőzést játszottunk a Diósgyőrrel – kezdte Csizmadia Csaba. – Az bánom, hogy nem tudtuk megtartani a vezetést kettő-egynél. Ha azonban most tudtunk két gólt lőni, akkor miért ne tudnánk idegenben is betalálni? Azt gondolom, teljesen nyílt még a párharc.

A 28 éves védő a Lombard mindhárom legutóbbi meccsén eredményes volt, de elmondta, a legfontosabb, hogy védekezésben jól lássa el a feladatait.

– Egy szabadrúgást lőttem el laposan. A sorfal szétugrott, és utat talált a labda a kapuba. A legfontosabb azonban, hogy védekezésben oldjam meg a feladatom. Támadásban a pontrúgásoknál megteszünk mindent és koncentrálunk, hogy esetleg gólt érjünk el. Most így jött ki a lépés, és remélem, ez sokáig ki fog tartani.

Az egykori tizenkétszeres válogatott hátvéd a télen a másodosztályban szereplő Gyirmótról tette át a székhelyét Pápára, és nagyon örül, hogy újra az élvonalban játszhat.

– Nagyon jól érzem magam Pápán, jó srácokkal vagyok körülvéve, és egységes csapatot alkotunk, úgyhogy csakis pozitívak a benyomásaim. Kimondottan örülök, hogy sikerült visszakerülnöm az NB I-be. Csinálom a dolgomat, még nem vagyok százszázalékos, de remélem, előbb-utóbb elérem a legjobb formámat.

A Lombard Pápa együttese a bajnokság és a Magyar Kupa mellett a Ligakupában is talpon van még, ott éppen korábbi csapatával, a Fradival nézhet majd farkasszemet Csizmadia, aki elmondta, mindhárom fronton megpróbálják kihozni magukból a maximumot.

– A bajnokságban az a legfontosabb, hogy minél több pontot szerezzünk, és lehetőleg minél feljebb lépjünk a táblázaton. A Magyar Kupában még nyílt a párharc, és a Ligakupában is bármi lehet. Megpróbáljuk kihozni a maximumot a tavaszból – mondta végül Csizmadia Csaba.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.