Siófok

„Nem vagyok varázsló és mágus sem”

Horváth Károly nem bánkódik a jobb helyre távozó játékosok miatt, hiszen az ő munkája is kamatozik.
 
 

Siófok

„Nem vagyok varázsló és mágus sem”

Horváth Károly nem bánkódik a jobb helyre távozó játékosok miatt, hiszen az ő munkája is kamatozik.
 
 
 

Siófok

„Nem vagyok varázsló és mágus sem”

Horváth Károly nem bánkódik a jobb helyre távozó játékosok miatt, hiszen az ő munkája is kamatozik.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ha azt mondjuk, Siófok, és azt mondjuk, labdarúgás, akkor már rögtön mondjuk is: Horváth Károly! A Balaton-parti ügyvezető-vezetőedző – egyszóval: mindenes – neve egybeforrt a várossal és a sportággal. A Magyar Lelátó sportmagazin portréinterjújából kiderült, hogy Szegeden nevelkedett, hét éven keresztül ott járt általános iskolába. Az édesapja mezőgazdasági szakember volt, haltenyésztéssel foglalkozott, és amikor áthelyezték a csongrádi megyeszékhelyről a Balatonhoz, természetesen a család is vele tartott 1966-ban. Játékos-pályafutása során védőként szerepelt, az NB III-ig jutott.

– Támadni csak akkor lehet, hogyha megszerezzük a labdát, és itt nem kimondottan a védekezésről van szó, hanem együttes labdaszerzésről. Az elsődleges szempont nálam, hogy ez meg legyen szervezve, és abból minél hatékonyabban tudjunk támadni. Természetesen az elképzeléseimet nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen játékosokkal dolgozom, milyenek a játékosok képességei – mesélte edzői hitvallásáról Horváth Károly.

A mester gyerekkora óta a labdarúgással foglalkozik, mindig csak ez érdekelte, semmiféle más hobbija nem volt. Amikor csak lehetett, futballozott, és a karrierje vége felé tudatosan készült az edzői szakmára, hiszen elkezdett a serdülő és az ifjúsági korosztállyal foglalkozni. A siófoki klub fennállásának legnagyobb sikere mai napig az 1984-es MNK-menetelés és győzelem, amelynek ő is részese volt, hiszen természetesen akkoriban is a klubnál tevékenykedett.

– Az a siker mindenkinek óriási elismerést jelentett, labdarúgónak, vezetőnek, szurkolónak, siófoki lakosnak, mindenkinek. Tulajdonképpen akkor hívtuk fel először magunkra a figyelmet labdarúgásban. Siófok addig is eléggé ismert és népszerű hely volt, de a futball térképére akkor kerültünk igazán fel, annak ellenére, hogy ezerkilencszázhuszonegy óta van labdarúgás a városban. Az egy máig megismételhetetlen történet volt, hiszen megnyertük a kupát egy fényévnyi távolságra lévő ellenféllel szemben, hiszen a Rába ETO az akkori politikai és gazdasági helyzetben nagyhatalom volt Magyarországon. Abban a sikerben nem az anyagiak voltak a meghatározóak, annak a győzelemnek órási erkölcsi értéke volt. Az erkölcsi motiváció hajtotta azt a társaságot. Hogyha odáig eljutottunk, akkor tegyünk meg mindent, mert vesztenivalónk nincs, nyerjük meg a Magyar Kupát. Ez meghatározta a hozzáállást, a mérkőzés kimenetelét, és még a sikerélmény feldolgozását is.

Ezt a felfogást, szemléletet éveken keresztül táplálta a játékosokba az akkori edző, Szőke Miklós, akinek Horváth Károly sokáig a segítője volt. Akkoriban is kis klub volt a siófoki, ezért a kapusedzői és a technikai vezetői feladatokat is ő látta el. Manapság sem dúskálnak az anyagiakban, hiszen nincs egyszemélyi tulajdonosuk, de azt mondja, talán szerencsésebb is így, hiszen nem kerülhetnek olyan helyzetbe, mint a környezetükben lévő csapatok közül néhányan...

– Egy személyben vezetem a klubot, ennek van előnye és hátránya is, de inkább az előnyei kerülnek előtérbe, mert egy kézben összpontosul minden, egyedül rajtam múlik, és tudom, hogy meddig ér a takaró. Addig lehet nyújtózkodni... Azt is tudom, hogy nagy energiákat és időt vesz el tőlem, illetve nem kis felelősséggel is jár ügyvezetőnek és szakmai vezetőnek is lenni, valamint a létesítményért is felelni kétezer-tíz óta, de úgy látom, és az évek is bizonyítják, hogy ez tud működni, nincsenek különösebb problémák, és remélem, nem is lesznek.

Horváth Károlynál a nyolc óra munka és a nyolc óra pihenés rendszerint összefolyik, a maradék nyolc órára azért van szüksége, hogy bírja a következő tizenhatot... Azt mondja, mindez nem jelent számára különösebb problémát, hiszen ez a szerelme, ezt szereti csinálni, ez a hobbija.

– A labdarúgóedzőnek, labdarúgó-vezetőnek lenni külön szakma, külön foglalkozás. Erre az embernek rá kell éreznie, nagyon sok tapasztalatot kell szereznie, és akkor válhat jó pedagógussá, jó pszichológussá, jó szakemberré. Ha erre nem érez rá, akkor a könyvekből tanult dolgok nem érnek semmit. De van ennél fontosabb dolog is: mivel az első- és a másodosztály Magyarországon profi bajnokság, egy vezetőedzőnek mindig a profi edző követelményeit kell szem előtt tartania, minden téren. Ez meghatározza azt, hogy milyen kapcsolatban van az ember a játékosaival, a környezetével.

A siófoki sportvezető a közelmúltban megkapta a Minarik Ede-díjat. A TF-en szakedzőként 1982-ben kezdett, azóta számos képzésen, kurzuson vett részt, a pro licencet pedig úgy szerezte meg nemrégiben, hogy semmiféle előnyt, kiváltságot nem élvezett, nem voltak pluszpontjai. Hangsúlyozta: nem volt egyszerű bekerülni és elvégezni a legmagasabb végzettséget adó tanfolyamra, és különösen büszke arra, hogy komoly első- vagy másodosztályú játékoskarrier nélkül megszerezte a képesítést.

– Minden edzőnek folyamatosan képeznie kell magát, és lehetőség szerint el kell érnie azt a célt, hogy minél magasabb képesítést tudjon szerezni. Amikor gyerekekkel foglalkoztam, akkor a segédedzői oklevél volt a minimumkövetelmény. Ha ott leragadok, biztosan nem jutottam volna el idáig. Az ember előre tervez, ezért próbáltam törekedni arra, hogy elvégezzem a középfokút, ami sikerült. Utána mindent megtettem, képeztem magamat, a tudásomat igyekeztem gyarapítani, hogy a szakedzőire is eljussak. Amikor azt is sikerrel elvégeztem, néhány évig csend volt az edzői képzésben, aztán bejött az UEFA-rendszer, amelyben folyamatosan mindent elvégeztem, annak ellenére, hogy akkoriban még csak utánpótlás-csapattal dolgoztam. Amikor B-licencre volt szükség, megcsináltam. Amikor a felnőtt csapat mellett voltam pályaedző, megcsináltam az A-licencet, és amikor az egész szakmai munkát rám bízták, akkor kötelező volt a pro licencet is megszerezni. Folyamatosan képeztem magamat, ha felvételire, vagy tanfolyamra kerül a sor. A pro licencet sokan csak papírszerzésnek tartják, és nagyon sok ember meg is szerezte a papírt, de szerintem leginkább az dönti el ezt a kérdést, hogy miután megvan a pro licenc, ki tud a pályán maradni és alkotni. Én megpróbálok minél tovább a pályán maradni és alkotni is.

Horváth Károly szerint elsősorban az emberek képzettsége, rátermettsége dönti el elsősorban, hogy kiből lesz jó edző, hiszen vannak olyanok is, akik alig jártak tanfolyamokra, nem is a legalsó szinten kezdték a szakmát, mert jó játékosok voltak, de megszerezték a pro licencet, és sikeresen dolgoznak. Az élet minősíti, hogy ki mire jut edzőként, de a gyerekekkel szerinte is csak olyanoknak szabad foglalkozniuk, akik elhivatottak, szeretik a labdarúgást, emellett megfelelő szakmai tudás birtokában vannak pedagógiailag, pszichológiailag és az edzéselmélet területén is. Szintén elengedhetetlenül fontos a megérzés, a rátermettség, mert hiába tudja valaki könyvből kiválóan a legmagasabb szintű edzéselméletet, ha nem tud a játékosokkal bánni.

A Siófok vezetőedzője szerint is az utánpótlás problémái miatt nem tart előbbre a magyar labdarúgás, de úgy vélekedik, hogy ezért nem csak a vezetők és az edzők felelősek, mert ez társadalmi probléma. Kifejtette, hogy a gyerekekkel elsősorban az iskolában és a családban kell foglalkozni a labdarúgással kapcsolatban, mert ott történik a nevelés, ott tölti a legtöbb idejét minden fiatal. Ha ez a támogatottság hiányzik, a legtehetségesebb játékos is el fog veszni.

– Lehetetlenség csak az akadémián, csak az edzésen megtanítani a játékost futballozni. Oda már olyan személyiségeknek kell kerülniük, akik ezt a társadalmi támogatottságot élvezik.

Prukner László a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy az utánpótlásban is nagyon hiányzik a tisztelet, a játékosok és a szülők részéről egyaránt, ezért a magyar edzők respektje meglehetősen alacsony szinten van. Horváth Károly szerint mindez attól függ, hogy melyik klubnál mennyire van rend, illetve milyen szakmai vezető tevékenykedik ott, és mit enged van a játékosoknak, a szülőknek.

– Éveken keresztül foglalkoztam utánpótlással, és soha ilyen probléma nem volt, erre legalább annyira büszke vagyok, mint a felnőtt csapat eredményeire. A jó közeg, a morál kialakításának döntő szerepe volt abban, hogy a siófoki utánpótlásból kerültek játékosok az első osztályba, igaz, nem sok, kettő-három talán. Az utánpótlásunk az első osztályban szerepelt, saját jogán, mert a vezetőnek sikerült kialakítania egy olyan szemléletet, hogy ilyesmi elő sem fordulhatott.

Bár manapság az NB II-ben szerepel a felnőtt csapat, az edző szívesen mesélt arról az időszakról, amikor az élvonalban játszottak. Akkor sokkal inkább az érdeklődés középpontjában volt a klub.

– Mindenáron próbálom a játékosok tudatában elültetni, hogy törekedjenek arra, hogy az első osztályban játszanak, mert annak van igazi értéke. Nem lebecsülve az NB II-t, mert itt is nagyon nehéz, sőt azt mondom, talán még nehezebb érvényesülni, mert mindig nyerni kell, hogy élvonalbelivé váljunk. Az első osztályban pedig szinten kell tartani magunkat, hogy bennmaradjunk, mert a Siófoknak nem lehetnek olyan álmai, hogy bajnokságot nyerjen, vagy a dobogóra kerüljön. Csak az tudja a céljait elérni, akinek nagy álmai vannak, a mi nagy álmunk most az, hogy visszajussunk az NB I. Akkor jobb anyagi körülmények közé kerülnénk, és sokkal jobban központban lennénk, sokkal nagyobb az érdeklődés akkor a klub iránt. Így is nagyon sok szurkolónak – aki nem siófoki – szimpatikus a Siófok, elsősorban azért, mert jó helyen van ez a város, ide mindenki örömmel jön, vagy szívesen gondol vissza, hogy itt volt, és ezt össze lehet kötni néha a labdarúgással is.

Horváth Károly szavait alátámasztja, hogy az élvonalban maradásért vívott küzdelem során, a tavaly tavaszi nagy menetelés közepette az internetes futballtársadalom egy emberként állt a balatoniak mögé, és szurkolt nekik. Az edző úgy fogalmazott: az volt az egyik legnagyobb elismerés a kieső csapat számára, hogy ilyen érdeklődést kiváltott, és szimpatizáltak velük. Ez annak is köszönhető, hogy mindig igyekeznek a lehető legsportszerűbben helytállni.

– A játékoskeretben voltak és vannak minőségi hiányosságok, ez elsősorban az anyagiakra vezethető vissza. Mi nem tudunk úgy igazolni, hogy kiszemelünk valakit egy posztra, mondjuk szabad két játékos, Torghelle és Rajczi, közülük melyiket vegyük meg? Nekünk mindig azokból kell főznünk, akik maradtak, és ennek vannak hátulütői. Nem vagyok varázsló és mágus sem, nem lehet egyből, fél év alatt nagyon eredményes csapatot létrehozni, ami akár a bennmaradásért, akár a feljutásért tudna küzdeni. Hosszabb időre van szükségünk, tavaly tavaszra érett össze a csapatunk, akkor tudott olyan eredményeket produkálni, amivel esélyt teremtettünk az utolsó fordulóig, hogy esetleg továbbra is első osztályúak maradjunk. Ez nem sikerült, mert szerencsésebb volt a Pápa, és bennmaradt. A következő cél, hogy az NB II-ben feljutó helyen végezzünk, nekünk csak az jelent előrelépést.

Szintén az anyagiak miatt fordul elő rendszeresen, hogy a klub csak egy évre tud szerződni a játékosokkal, hosszabb távra nem. Tavaly nyáron új csapatot kellett építeniük, de így lett volna akkor is, ha bennmaradnak az NB I-ben. A kezdés remekül sikerült: hat győzelem és egy döntetlen, de az edző abban az időszakban is tisztában volt vele, hogy nem lehet végig ilyen bravúrosan teljesíteni. Jött egy hullámvölgy, és máris elillant az előnyük, sőt hátrány lett belőle. A téli szünetben hét pont volt a lemaradásuk a második helyezett Dunaújvároshoz képest, ezt kellene a tavaszi 14 meccsen ledolgozniuk. Persze, az ellenfeleken is múlik, hogy ez sikerül-e. 2010-ben nagyon egységes, nagyon szervezett csapatjátékkal sikerült a bravúr.

– Most is mindent megteszünk érte, jó irányba mozdult el a társaság, mindennemű negatívum nélkül telt a felkészülés hazai környezetben, és a csapat nagyon jól teljesített. Minden játékoson érződött, hogy az a célja, az a motiváció dolgozik benne, hogy feljutó helyre szeretne jutni. De vannak ellenfelek is, nem is akármilyenek, akik nem is akármilyen anyagiakkal rendelkeznek. A Siófok hazai környezetben készült, és szinte egy fillért nem költött, az előttünk álló csapatok viszont Törökországban edzőtáboroztak. De mi ezt a különbséget a pályán szeretnénk kiegyenlíteni. Három hónapon keresztül motiválta magát a társaság, azért edzettünk, azért volt a felkészülési időszak, hogy olyan állapotba kerüljünk, hogy ezt a hátrányt ledolgozzuk. Ez volt a legnagyobb motiváció, minden edzésen, minden gyakorlatnál ez járt a játékosok fejében. Érzem rajtuk, nagyon várják az első bajnoki mérkőzést, hogy ez a sok energia, munka robbanjon, kijöjjön.

Horváth Károly szenvedélyes horgász hírében áll, és disznóvágásra is gyakran vitte a csapatát, összetartó jelleggel. Ezt azért tartja fontosnak, hogy a társaság ne csak az öltözőben, a pályán alkosson közösséget, hanem azon kívül is. Elmondása szerint jelenleg is jó kollektíva alakult ki, ami annak is köszönhető, hogy mindenkinek egyforma esélyt adott, nem tett különbséget köztük. Azonban hiába alakul ki nagyszerű csapategység, félévente, vagy évente biztosan kicserélődik a garnitúra, de ezen már igyekezett túltenni magát.

– A játékosok számára manapság már szinte mindegy, hogy sárga-kék mezben játszanak, vagy zöld-fehérben. Egyetlen dolog motiválja őket, hogy milyen sikert értek el, és mit kaptak érte. Ha egy játékos innen továbbmegy, és jobb helyre megy tovább, én legalább annyira örülök, mint ő maga, hiszen azzal az én munkám is kamatozott. Ők kontrollt is jelentenek nekem, hogy nem haszontalanul töltötték el az időt, fejlődtek, eredményesek voltak, és jobb lehetőséghez jutottak. Ezt minden további nélkül támogatom, és a játékosok elé is azt a célt tűzöm ki, hogy úgy eddzenek, úgy fejlődjenek, úgy rendeljenek alá mindent a labdarúgásnak, hogy az később a hasznukra váljon – mondta végül Horváth Károly.

Siófokon már számos alkalommal bizonyított edzőként és sportvezetőként, eddig mégsem keresték más városból. Szerinte azért, mert a riválisok úgy vannak vele, hogy ős-siófokiként nem lehet elmozdítani szeretett klubjától, pedig nyitott lenne bárki felé.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.