Nyíregyháza

Jó helyre került

A Szolnokról távozó Máté János aktívan kivenné a részét a Spartacus tavaszi szerepléséből.
 
 

Nyíregyháza

Jó helyre került

A Szolnokról távozó Máté János aktívan kivenné a részét a Spartacus tavaszi szerepléséből.
 
 
 

Nyíregyháza

Jó helyre került

A Szolnokról távozó Máté János aktívan kivenné a részét a Spartacus tavaszi szerepléséből.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az átigazolási időszak utolsó napján jelentették be, hogy Szolnokról az ugyancsak NB II-es, de listavezető Nyíregyháza Spartacus csapatába szerződik Máté János. A 23 éves támadó Debrecenben nevelkedett, majd fiatalon a Videotonhoz került, ahol 18 évesen bemutatkozott az NB I-ben is. Később a fehérváriak második csapatában a másodosztály Nyugati-csoportjának gólkirálya lett. Ezt követően igazolta le a Ferencváros, utána pedig Siófokon futballozott. Az ősszel három bajnoki találatot szerző támadó a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, örül, hogy olyan helyre került, ahol az NB I-ért küzdhet.

– Már jó ideje feltűnt a Nyíregyháza, hogy szeretne a soraiban tudni, és örültem is a megkeresésnek, hiszen az éllovas érdeklődött irántam, és az NB I-ért küzdhetek – kezdte Máté János. – Úgy érzem, jó helyre kerültem, az első benyomásaim alapján nagyon jó a közösség is, és várom a közös munkát a srácokkal.

A 23 csatár jobban örül volna, ha előbb megtörténik az átigazolás, és több időt készülhet együtt új társaival, de bízik benne, hogy hamar be tud illeszkedni a csapatba.

– Elég egyszerű oka van annak, hogy csak most történt meg az átigazolásom. A két klubnak csak az utolsó pillanatokban sikerült megegyeznie a feltételekről. Rajtam már nem múlt a dolog. Természetesen jobb lett volna, ha korábban idekerülök, és a csapattal tudtam volna végigcsinálni a felkészülést, illetve az edzőtábort. Úgy gondolom, jó társak közé kerültem, és már most jól megértem magam velük, ezért szerintem nem lesz gond a beilleszkedéssel. Remélem, minél hamarabb be tudok épülni a rendszerbe.

Az éllovas nyírségiek nem titkolt célja, hogy ősztől az élvonalban szerepeljenek, Máté János elmondta, hogy minél aktívabban szeretne hozzájárulni a megálmodott feljutáshoz.

– Ha úgy fogalmazok, hogy a legaktívabban szeretném kivenni a részemet a feljutásból, akkor mindent elmondtam. Egyénileg is szeretnék nagyban hozzájárulni ehhez. A legfontosabb először, hogy minél hamarabb illeszkedjek be. Túl sok időm nincsen, hiszen rögtön egy rangadóval kezdünk a Dunaújváros ellen. Nem tudom, hogy a mester hogyan számol velem, gondolom, ezen a héten felméri, milyen állapotban vagyok, de biztosan kell egy kis idő, mire beépülök a csapatba.

A támadónak olyan konkurenciával kell megküzdenie a kezdőbe kerülésért, mint az ősszel is parádés teljesítmény nyújtó Bajzát Péter.

– Voltak már ilyesfajta beszélgetéseink a vezetőedzővel, de persze ezek nem annyira publikusak. Van konkurencia, de nem feltétlenül leszünk azonos poszton Bajzát Péterrel. Az a legfontosabb, hogy lesz versenyhelyzet, és szerintem mindenkinek jót fog tenni, ha meg kell küzdeni a helyekért – mondta végül Máté János.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.