Válogatott

Az északírek ellen kezdünk

Első Európa-bajnoki selejtezőjét hazai pályán játssza a magyar csapat, idén szeptemberben.
 
 

Válogatott

Az északírek ellen kezdünk

Első Európa-bajnoki selejtezőjét hazai pályán játssza a magyar csapat, idén szeptemberben.
 
 
 

Válogatott

Az északírek ellen kezdünk

Első Európa-bajnoki selejtezőjét hazai pályán játssza a magyar csapat, idén szeptemberben.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az UEFA elkészítette az Európa-bajnoki selejtezősorozat pontos menetrendjét. Az európai szövetség új szabályt vezetett be, mely szerint a csapatok nem egymás között döntik el a sorozat menetrendjét, hanem azt az UEFA egy számítógépes algoritmussal végzi el, és készen bocsátja a szövetségek rendelkezésére.

A kora délutáni, franciaországi sorsolás után néhány órával elkészült a menetrend, amely alapján a magyar válogatott szeptember 7-én, vasárnap hazai pályán játssza első selejtezőjét, az ellenfél Észak-Írország lesz. Bő egy hónappal később Romániába utazik csapatunk, majd három nappal ezt követően a Feröer-szigetek lesz az ellenfél, ugyancsak idegenben.

Európa-bajnoki selejtező

A magyar válogatott menetrendje

2014

Szeptember 7. 18 óra: Magyarország – Észak-Írország
Október 11. 18 óra: Románia – Magyarország
Október 14. 20.45: Feröer-szigetek – Magyarország
November 14. 20.45: Magyarország – Finnország

2015

Március 29. 20.45: Magyarország – Görögország
Június 13. 18 óra: Finnország – Magyarország
Szeptember 4. 20.45: Magyarország – Románia
Szeptember 7. 20.45: Észak-Írország – Magyarország
Október 8. 20.45: Magyarország – Feröer-szigetek
Október 11. 18 óra: Görögország – Magyarország

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.