MTK

Ha kell, a hátán viszi a csapatot

Vass Ádám a pályafutása szempontjából nem tartja visszalépésnek, hogy hazaigazolt a kék-fehérekhez.
 
 

MTK

Ha kell, a hátán viszi a csapatot

Vass Ádám a pályafutása szempontjából nem tartja visszalépésnek, hogy hazaigazolt a kék-fehérekhez.
 
 
 

MTK

Ha kell, a hátán viszi a csapatot

Vass Ádám a pályafutása szempontjából nem tartja visszalépésnek, hogy hazaigazolt a kék-fehérekhez.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Január elején jelentették be, hogy a kiesőhelyen álló MTK együttesében folytatja pályafutását a Belgiumból hazatérő középpályás, Vass Ádám. A korábban Angliában, Olaszországban és Romániában is szereplő futballista Pintér Attilától meghívót kapott a válogatottba, így a nemzeti együttessel és az MTK-val is Törökországban készülhetett az utóbbi hetekben. A 25 éves védekező középpályás klubja honlapjának adott videóinterjúban elmondta, hogy sikerült beilleszkednie új csapatában, és bízik a jó tavaszi szereplésben.

– Természetesen nem akartam elkapkodni a döntést, voltak más lehetőségeim is. Végül úgy döntöttem, hogy az MTK lesz számomra a legmegfelelőbb választás – kezdte a hazaszerződéséről Vass Ádám. – A srácok normálisan fogadtak, sikerült beilleszkednem, és egy remek közösség alakult ki. Nagyon bízom abban, hogy jól fogunk szerepelni.

A Brescia és a CFR Cluj egykori játékosa azt fejtegette, hogy nem tartja visszalépésnek az MTK-t, hiszen újra érezni szeretné, hogy fontos a csapatának.

– Az akkori helyzetemet nézve úgy éreztem, hogy nem feltétlenül az a legfontosabb számomra, hogy külföldre menjek egy erősebb csapatba, vagy akár Magyarországon egy másik klubba. Bízom benne, hogy megkapom a lehetőséget, de tudom jól, hogy ez csakis rajtam múlik. Egyáltalán nem úgy éltem meg a hazaigazolást, hogy a tizenötödik helyezett csapatba jöttem, és ez mekkora visszalépés lehet. Játszani szeretnék újból, és azt érezni, hogy fontos vagyok a csapatnak, és segíteni tudom az együttest azzal, amit a pályán teszek. Jól esett az MTK megkeresése, elfogadtam az ajánlatot, és nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Vass Ádám elárulta, hogy Torghelle Sándorral az MTK vezéregyéniségeinek kell lenniük, és jó példával szolgálniuk a fiatalok előtt.

– Abszolút nem úgy élem meg a helyzetet, hogy megjött Vass és Torghelle, ezért most szárnyalni fog az MTK. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a játékosok között meglegyen a kölcsönös tisztelet. Legyen szó tizenhét éves srácról, vagy akár egy rutinos labdarúgóról. Szerintem normálisnak mondható, hogy ilyen kerettel, ennyi fiatallal lehetnek hullámvölgyek. Nekünk nyilván vezéregyéniségeknek kell lennünk. Nem lenne elfogadható, ha nem mutatnánk példát a fiataloknak, és nem tennénk meg mindent, hogy feljebb kerüljünk a tabellán. Bízom benne, hogy ha kell, akkor a hátunkon tudjuk vinni a csapatot minden hétvégén. Ehhez szükség van egymásra. Ha megvan a kellő bizalom és tisztelet a játékosok között, akkor felesleges arról beszélni, hogy valaki fiatal vagy idősebb játékos. Mindenkinek ugyanannyit kell tennie a pályán, sőt tavasszal még többet is, mint eddig. Úgy érzem, hogy mindenki készen áll, és nem lesz probléma – mondta végül Vass Ádám.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.