Keményen készül a címvédő

A bajnoki aranyérmes Videoton fiatal támadója, Lencse László maximálisan elégedett az olaszországi edzőtábor körülményeivel.
 
 

Keményen készül a címvédő

A bajnoki aranyérmes Videoton fiatal támadója, Lencse László maximálisan elégedett az olaszországi edzőtábor körülményeivel.
 
 
 

Keményen készül a címvédő

A bajnoki aranyérmes Videoton fiatal támadója, Lencse László maximálisan elégedett az olaszországi edzőtábor körülményeivel.

Lencse elmondta, nagyszerű környezetben készülhet a bajnokcsapat, és a szállás is csodás helyen van. Nagyon komoly edzésmunkát végez a Videoton kerete, naponta kétszer tart edzést Paulo Sousa edzői stábja, egyet délelőtt, egyet délután.

– A két edzés között megebédelünk, ezt követően pedig csendes pihenő van, amelynek betartása mindenki számára szigorúan kötelező – mesélte Lencse László a klub hivatalos honlapján. – Nem mintha bárkinek is kedve lenne kihagyni a pihenőket, hiszen ahogy mondtam, nagyon kemény edzéseken veszünk részt, szóval a csendes pihenőt tényleg pihenéssel, alvással töltjük.

A székesfehérváriak győri csatára kijelentette, az edzőmeccsek egyáltalán nem lazábbak, mint egy-egy bajnoki!

– Kedd este az ukránok ellen egy nagyiramú, pörgős mérkőzést játszottunk, úgyhogy nem hiszem, hogy baj lesz a kondinkkal – folytatta Lencse. – Az időjárással szerencsénk van, hallom, otthon már a hőségriadót is elrendelték, ehhez képest itt ideális labdarúgóidő van, ugyan most esik az eső, de nagyon kellemes, körülbelül 17-19 fok lehet. Tökéletes pályákon edzünk és a mérkőzéseket is pazar minőségű pályákon játsszuk. Összességében mindennel nagyon elégedettek vagyunk, tökéletes körülmények közt készülhetünk.

Gúla alakú labdákkal gyakorolnak

Disztl Péter, a bajnokcsapat kapusedzője háromszög, pontosabban gúla alakú labdákkal színesíti a kapusok felkészülését.

– Lehetőséget kaptam arra, hogy szétnézzek a kapusok felkészülését javító eszközök, edzésfelszerelések között, és találtam is néhányat, amelyről úgy vélem, nagyon hasznos lehet számunkra – mondta a legendás hálóőr. – A hajítógépet már otthon bevetettem, az is tetszett a kapusainknak, most pedig a gúla alakú gumilabdákkal dolgozunk. Ezek tulajdonképpen a reflexet, a reakcióidőt javító segédeszközök, amelyeknél azt használjuk ki, hogy a kiszögellésekre, sarkokra pattanva, kiszámíthatatlanul változtat irányt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.