Nézőpont

A futball szétesik

Elbert Gábor szerint az akadémiai rendszer Magyarországon nem a tartalomról szól.
 
 

Nézőpont

A futball szétesik

Elbert Gábor szerint az akadémiai rendszer Magyarországon nem a tartalomról szól.
 
 
 

Nézőpont

A futball szétesik

Elbert Gábor szerint az akadémiai rendszer Magyarországon nem a tartalomról szól.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Velem nem beszélt a tulajdonos, csak megüzente, hogy megosztó vagyok a klubnál, politikailag ciki, a városban és a futballberkekben nem elfogadott a személyem, az MLSZ-ben pedig utálnak, ezért nem akar velem dolgozni” – mesélte idén nyáron dr. Elbert Gábor, hogyan távolította el cégvezetői pozíciójából Matyi Dezső, a Pécsi MFC tulajdonosa.

A sportvezető most a Dinó Sporthíradó című tévéműsorban elmondta: az lehetett a főprobléma, hogy túl sok volt, és nagyon más, amit a munkájuk során elkezdtek, de az eltávolítása ellenére a mai napig is szurkol a baranyaiaknak.

– Azóta beszélt vele? Tisztázták, hogy mire gondolt?

– Nem, de azt hiszem, november közepén már tényleg nem izgalmas, hogy mi történt júniusban és júliusban. Aki ismer engem, annak ezek az indokok nyilván megmosolyogtatóak, de egy tulajdonosnak nem kell megindokolnia, hogy a saját cégében kit miért vált le, és ezt hogyan intézni. Ez az ő dolga. Ilyen a popszakma, ahogy mondani szokták – vélekedett Elbert Gábor.

– Igen, ő utalt bizonyos dolgokra...

– Mivel én nem vele beszéltem, hanem üzenet érkezett, nem tudom, hogy ezek hogyan hangzottak el, és tényleg azt gondolom, hogy teljesen mindegy. Azt gondolom, hogy amit elkezdtünk építeni Pécset, az jó. Az emberi kapcsolatok, barátságok megmaradtak, sőt ha lehet, még erősebbek lettek, de az embernek ezen túl kell lépnie.

– A PMFC mostanság elég jól játszik. Az ön munkája is benne van még ebben?

– Az edzők és a játékosok azt mondják, hogy benne. Én erre büszke vagyok. Azt gondolom, az öltözőben rend van. Ez a keret Pölöskey Péter és Jokics igazolása kivételében még az én munkámat is tükrözi valamilyen formában, és ez jó. Nagyon szurkolok nekik.

– Meglepődött, hogy Szalai Ádám a nyilvánosság előtt elmondhatta a monológját?

– Nagyon régóta az a mániám, hogy a sport, és különösképpen a labdarúgás tükörképe a társadalmunknak. Márpedig ha ez igaz, akkor nem nagyon kell meglepődni azon, amilyen szereplést látunk a válogatottól, vagy a magyar labdarúgóktól. Németországban amennyire rend van a futball körül, annyira rend van az országban is. Lehet látni a románokat is, akik most nekünk köszönhetik, hogy pótselejtezőt játszhatnak, de teljesen szét vannak esve. Azt vallom, hogy a társadalom helyzete és a futball mindig szoros összefüggésben van.

– Lesz egyáltalán megújulás a magyar labdarúgásban?

– Ez mindig egy nagyon érdekes kérdés a sportban, mert a benne lévőknek, a szereplőknek sohasem érdekük a megújulás, vagy nagyon keveseknek. Kétszer volt módom a magyar labdarúgásban dolgozni, és mindkétszer azért kellett nagyon hamar abbahagyni a munkát, mert mást és máshogy akartam. A szereplőknek inkább egzisztenciális, mintsem szakmai kérdés egy-egy döntés meghozása, és ebben a pillanatban a változással ez szembemutat.

– Önnek lenne elképzelése, hogy milyen úton kellene elindulni?

– Én mindig azt keresem, hol van alkotófeladat, tehát nem a széket próbálom megtalálni, ahova be lehet ülni, és jó fizetést lehet felvenni. Bárhol dolgoztam eddig, igyekeztem alkotómunkát végezni. Pécsen is ez lehetett a főprobléma, hogy túl sok volt, meg nagyon más, amit ott elkezdtünk.

– Az utánpótlás az angolok és az albánok elleni bizonyította, hogy nincs utánpótlás. Erről mi a véleménye?

– Azt látom, hogy akik eddig a legjobban dicsérték a magyar labdarúgást, csak pozitívumokat mondtak róla és hurráoptimizmussal tekintettek rá, most azok kiabálnak a legjobban. Ezt nem gondolom tisztességesnek. Annak szerintem elég kicsi a jelentősége, hogy az U19-csapat kikapott. A mérkőzést látni kellene, és akkor lehetne véleményét mondani arról, hogy a játék képe alapján mennyire vagyunk messze az angol fiataloktól. Nálunk a versenyeztetés mindig előtérben van. Azokban az országokban, ahol kész labdarúgókat próbálnak nevelni, ott nem lényeges, hogy tizenéves gyerekek milyen eredményeket érnek el. Az U21-válogatott már érdekesebb kérdés. Ez az előszobája a felnőttfutballnak. Sokáig azt mondtuk, hogy azok a gyerekek, akik ebben a csapatban játszanak, azok nem játszanak a klubcsapataikban. Most ezek a gyerekek az NB I-ben meghatározóak. Azt viszont látni kell, hogy az albánoknál nagyon sokan nyugati, középszintű bajnokságokban, csapatokban játszanak, tehát ők is előrébb vannak ebben. Nagy problémát látok abban, hogy nálunk az akadémiai rendszer nem a tartalomról szól. Az osztrákok, svájciak jóval előttünk tartanak. Ezek méretben hasonló országok, nyilván gazdagságban nem. Nálunk úgy van a támogatás, hogy a tartalom van megszabva. Tehát nem valósíthatja meg Elbert Gábor a saját elképzeléseit Pécsett, valaki más Szombathelyen, Gyulán, Felcsúton, meg a Honvédnál, hanem van egy svájci meg egy osztrák futball, ami kötelező. Tartalmi elemeket mérnek, és aki azt teljesíti, az kap támogatást. Ez látszik is. Amíg odáig nem jutunk el – és ez megint tükörképe a társadalomnak –, hogy mindenki egyet akar, és van egy szakmai minimum, amit mindenhol teljesíteni kell, addig nehéz lesz előrelépni. Azok az országok, amelyek ma meghatározói Európa, vagy a világ futballjának, központilag előírt módon dolgoznak. Ahol vannak akadémiák – amelyek egyébként véleményem szerint pedagógiailag erősen megkérdőjelezhetők –, ott a futball szétesik, mert túl sokféle stílus és elgondolás jelentkezik egy országon belül. A sportban és az iskolában nem nagyon van helye a demokráciának.

– Mi romlott el az utánpótlásban, hiszen volt egy U20-as csapatunk, amely a világbajnokságon bronzérmes lett.

– Aki a szakmában benne van, az tudja, hogy az U20-as világbajnokságot a FIFA eredetileg kifelejtette a versenynaptárból, s végül őszre került, amikor a világon mindenhol mentek a bajnokságok, tehát a csapatok nem engedték e la játékosokat. A szakmán belül nem szabad magunkat becsapnunk. Nekünk egy futballistánk volt akkor, aki komoly csapatban játszott, Kádár Tamás, akit a Newcastle-től nem engedtek el, mindenki más ott lehetett Magyarországról, a többi csapatból nem. Ebből nem következik az, hogy a bronzérem értéktelen volna. Egy világversenyen bronzérmet nyerni óriási dolog, és a húszéves kor már majdnem felnőttkor a futballban. De a helyén kell kezelni. Látszik, hogy abból a csapatból elég kevesen tudtak a felnőtt futballban meghatározóak lenni. Hasonlóan jártunk a nyolcvannégyes, Bicskei-féle ifjúsági Európa-bajnok csapattal is. Azt hittük, hogy az a korosztály majd többre lesz képes felnőttként, de sajnos nem.

Hogy Elbert Gábor szerint manapság kik a legprofibb magyar labdarúgók? Mi az, amit a Fradi közönsége nem fog szeretni? Mi a véleménye a stadionépítésekről? Miért kellene külföldi szövetségi kapitány? Mindezek kiderülnek a beszélgetés folytatásából:

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.