Portré

A grundok apostola

A rendhagyó nyilatkozatai által ismertté vált Orosz István felkarolta a nagybátonyi fiatalokat.
 
 

Portré

A grundok apostola

A rendhagyó nyilatkozatai által ismertté vált Orosz István felkarolta a nagybátonyi fiatalokat.
 
 
 

Portré

A grundok apostola

A rendhagyó nyilatkozatai által ismertté vált Orosz István felkarolta a nagybátonyi fiatalokat.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tizenöt perc hírnév mindenkinek jár – tartja a mondás, de mivel az internetnek köszönhetően Orosz István már jócskán túl van a negyedórás ismertségen, az előzményeket csak röviden, a történeti hűség kedvéért idézzük fel.

A Nógrád megyei első osztályban szereplő Nagybátony menedzsere ezt nyilatkozta múlt hétvégén, a Somoskőújfalu elleni 2-0-s hazai vereség után:

„Kilencven perc eszencia egy problémás klub, és egy csapatnak néha nem nevezhető társaság életéből! Sanyarú sors dukál most a nagybátonyi nézőknek. Megdöbbentő és elkeserítő, hogy a bajnoki címre esélyes csapat ellen úgy készültünk, hogy négyen voltak edzésen. Akkor sem adom fel! Tavasszal erősítünk! Megállapodtam a megye egyik legjobb csatárával: ha leszoktatom a drogról és az alkoholról, nálunk fogja ontani a gólokat! Nehéz munka lesz, de a maffiával is elbántam, ez miért ne sikerülne? Itt a helye Kovács Daninak, Tóth Márknak, és Julio barátomnak is, aki most filmszínész, de kiváló labdarúgó! Garantálom, tavasszal egy más csapatot láthatnak! Ultras liberi!”

Miután számos internetes portál, sőt egy országos rádió is felkapta a rendhagyó mondatokat, a nogradifoci.hu megírta, hogy Orosz István részéről nem számít különlegességnek az ilyesfajta nyilatkozat. Állítólag megszokott dolognak számít a részéről, hogy a kendőzetlenül gondolatait megosztja a tudósítókkal, s ezáltal az olvasókkal.

Ezzel kapcsolatban a Rangadó.hu regionális oldalának pénteki cikkében úgy fogalmazott, nem szabad szűkszavúan, mértéktartóan nyilatkozni, mert az nem tükrözné hűen a hangulatot.

„Számomra a labdarúgás iránti rajongás, klubom a NOSE, a játékosok és az ultráink tisztelete meghatározó, ezért minden meccsel úgy vagyok, mintha életem regényének lenne egy fejezete. Az életet meg nem lehet csak úgy félvállról venni, a pályán és környezetében szombaton vagy vasárnap nem bagatell dolgok történnek. Fontos dolog az eredmény, de annyi minden történik meccs előtt és után is, hogy nem szabad szűkszavúan, mértéktartóan nyilatkozni, mert az nem tükrözné híven a hangulatot.”

Az idézett nyilatkozatokból sok minden kiderül Orosz Istvánnak a labdarúgással kapcsolatos felfogásáról, de a Rangadó.hu ennél többre volt kíváncsi. Minket az érdekelt, hogy ki ez az ember valójában, mit csinál a NOSE-nál, és mi a véleménye a manapság meglehetősen kétes megítélésű nógrádi labdarúgásról?

Nem meglepő módon a történet Nagybátonyból indul, és oda is tér vissza, hiszen a 47 éves Orosz István ott nőtt fel, és napjainkban is ott él.

– Ha emlékeim nem csalnak, öt és fél éves lehettem, amikor fater először kivitt a nagybátonyi pályára – mesélte Orosz István. – A hetvenes évek elején volt hat-nyolc működő grund a városban. A családunk elég szegény volt, hatan vagyunk testvérek. Nekünk a hasonszőrű srácokkal együtt nem volt más szórakozási lehetőségünk, csak a labda. Ha nem volt iskola, reggel kilenctől sötétedésig mindenki ott volt a grundon. Rendszeresen voltak grundok közötti bajnokságok, rengeteg nézővel. Emlékszem olyanra, hogy a grunddöntőn négy-ötszáz ember volt jelen, köztük a helyi csapat utánpótlás-edzői.

Az egyik ilyen alkalommal Újházi Pista bácsi kézen fogta a faital Orosz Istvánt, és közölte vele: „na, akkor mától a NOSE igazolt játékosa leszel!” A serdülő és az ifjúsági korosztályban a Nagybátony színeit képviselte, aztán Szécsénybe került középiskolába, de ott is focizott.

– Miután behívtak katonának, úgy alakult, hogy elszakadtam a labdarúgástól. Ezután a rendőrség kötelékébe kerültem, és ott sem nem volt lehetőségem a játékra. Megmaradt hobbinak, de nem múlt el hét, hogy ne mentem volna valamilyen meccsre – folytatta Orosz. – A rendőrségnél volt egy válogatottunk, amellyel rendszeresen jártunk külföldire is. Egyszer Anconában voltunk, ahol Détári Lajos futballozott. Találkoztunk is vele, lejött a meccsünkre egy Ferrarival, rendőri felvezetéssel, de rendkívül szimpatikus embert ismertünk meg a személyében. Minden sztárallűr nélkül beállt hozzánk focizni, és meghívott minket az Ancona–Pescara stadionavató meccsre. Hatalmas élmény volt, nem csak a közeg, a szurkolótáborok csatája miatt, hanem azért is, mert Détári olyan fantasztikusat alkotott, hogy a meccs végén az ellenfél szurkolótábora is tíz percig éltette.

Orosz István jelenleg egy nemzetközi, tőzsdén jegyzett logisztikai cég biztonsági igazgatójaként dolgozik, illetve saját vállalkozásai útját egyengeti. Több mint két évtizedet rendvédelmi területen szolgált, a szervezett bűnözés elleni fellépés volt a szakterülete. Mindennapjait mostanság is a foci tölti ki. Ha ideje engedi, elutazik egy-egy külföldi rangadóra. Inkább ultrának, és nem huligánnak vallja magát.

– Amikor rendőr voltam, képzéseken vettem részt Angliában, ahol a legnagyobb hagyományai vannak az ultrakultúrának. Tisztelem a nagy klubokat, mert jó eredményeket érnek el, de hozzám közelebb áll az ősi hagyományok tisztelete, amelyet a West Ham Unitedben találtam meg, az a kedvenc csapatom, amelynek a szereplését figyelemmel kísérem, az olaszoknál pedig a Hellas Verona. Tisztelem az Arsenalt is, az egyik kedvenc angolszász íróm Nick Hornby. Alig várom már, hogy a legkisebb fiam olyan idős legyen, hogy el tudja olvasni a Fociláz című könyvét. Ez a dolog fertőző, pozitív értelemben. Még csak négy és fél éves, de ott kell lennie velem a pályán.

Amikor Orosz István pályafutása véget ért a rendőrségnél, úgy érezte, ismét ott a helye a labdarúgásban, ezért visszatért Nagybátonyba. Van egy Against Modern Football 1925 elnevezésű grundközösségük, amelynek jóvoltából hatvan-hetven szegény fiatal srác – kábítószer-függőségből, alkoholizmusból kigyógyultak – focizhat.

– Rendszeresen rendezünk kupákat, a legutóbbi egy lakótelepen volt. Nem térünk el a hagyományoktól, olyan grundokon játszunk, ahol nincsenek felfestett vonalak, és egyenetlen a talaja, ahogy gyerekkorunkban – magyarázta Orosz István. – Büszke vagyok a Nagybátonyból kikerült válogatott játékosokra, például Kardos Józsefre, vagy a Vasasból Kovács Istvánra. Azt az impulzust, amit gyerekkorban kaptam, most megpróbálom a fiatalokba plántálni. Örülök, hogy manapság a labdarúgás országos vezetői is úgy látják, hogy növelni kell a grundok, a hasonló közösségek számát.

Foci-hovatartozását illetően büszke Nagybátony-fanatikusnak vallja magát. Ars poeticájához tartozik, hogy labda nélkül nem tudja elképzelni egyetlen napját sem. Beszélgetésünk során egy kevésbé örömteli témát is érintenünk kell, ugyanis Nógrád megyének hosszú évek óta nincs NB I-es vagy NB II-es csapata, de mostanság NB III-as sem, ráadásul a megyei meccseken a közelmúltban több alkalommal is rasszista megnyilvánulások történtek, amelyek híre bejárta az országos sajtót is.

– Nagybátony patinás, nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen NB I/B-s klub volt, és adott válogatottakat is. Azok a játékosok, akik akkoriban fociztak, a mai napig kijönnek a meccsre, vagy a grundra, ez nagy megtiszteltetés – mesélte a lokálpatrióta Orosz István. – A megye labdarúgása sajnos gyenge lábakon áll. Kifejezetten örülnék, ha a Salgótarján vágyai, céljai sikerülnének, és feljebb tudnának lépni. Szeretnék még élni, és kivinni a fiamat az SBTC NB II-es meccsére, de legvadabb álmaimban az első osztály szerepel, hiszen a megyeszékhely klubja arra hivatott. Rengeteg tehetséges fiatal játszik a megye utánpótlásában, akik szép karrier előtt állhatnának, ha szakszerű kezek közé kerülnének. Balassagyarmaton, Salgótarjánban és Pásztón működnek utánpótlás-nevelő klubok. Ha Nógrádban a gazdasági közeg valamennyire megváltozna, meg tudnák tartani a tehetségeket, és a megye hivatott lenne arra, hogy ismét NB II-es vagy NB I-es csapata legyen.

Ahogy említettem, a téma íve Nagybátonyból indult, és az olaszországi, majd angliai kitérő után oda is tér vissza.

– Ha az SBTC otthon játszott, faterral az volt a program, hogy felültünk a vonatra, és mentünk. Emlékszem, a Salgótarján–Fradi meccsen tíz-tizenkétezer ember volt, még a fák tetején is ültek. Az ütős volt! Ez nagyon hiányzik, de mindent megteszek annak érdekében, hogy minél több fiatalt felkutassunk, kicsábítsunk a grundra, aztán az egyesületekhez irányítsuk őket. Szerencsére rajtam kívül is vannak hasonló gondolkodású és karakterű emberek itt, Nagybátonyban. Állítom, hogy a magyar fiatalok semmivel nem rosszabbak, mint más ország utánpótlásában. Hiszek a grundokban, és hiszek abban, hogy képesek lehetünk kiszakítani a gyerekeket a számítógép mögül, és elérni, hogy ne kábítószerezzenek, ne piáljanak, hanem focizzanak. Ez a hitvallásom.

Aki szeretne még többet megtudni a grundok apostoláról, Orosz Istvánról, az kattintson ide!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.