Karrier

Taktikus csapat a Honvéd

Edixon Perea szerint sokkal nehezebb Magyarországon játszani, mint azt kívülállóként bárki is gondolná.
 
 

Karrier

Taktikus csapat a Honvéd

Edixon Perea szerint sokkal nehezebb Magyarországon játszani, mint azt kívülállóként bárki is gondolná.
 
 
 

Karrier

Taktikus csapat a Honvéd

Edixon Perea szerint sokkal nehezebb Magyarországon játszani, mint azt kívülállóként bárki is gondolná.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Augusztus végén igazolt Kispestre a szomáliai támadó, Ayub Daud. A 23 éves egykori Juventus-tehetség 2009-ben mutatkozott be a torinóiak első csapatában, de később négy alkalommal is kölcsönadták. Most a Bp. Honvédban feledtetné sérülésekkel teli korszakát. A Sport TV érdeklődésére úgy nyilatkozott, nagyon örül, hogy a kispestiek szakmai stábja is nagy hangsúlyt fektet a taktikai felkészülésre.

– Nagyon örültem neki, hogy az utóbbi évek sérülései ellenére is bíztak bennem egy ilyen múltú csapatnál, mint a Honvéd. Meghálálnám a bizalmat, ami egyben a továbblépésemet is segítené – mondta Ayub Daud, aki eddig hét NB I-es mérkőzésén öt gólt lőtt. – Őszintén örülök, hogy most itt lehetek, de ha az embernek nincsenek nagyobb céljai, álmai, akkor a jelenben sem tud megfelelően teljesíteni, hiszen nincs kellő motivációja. A legfontosabb, hogy sikereket érjek el a csapattal, hiszen csak ez állítható párhuzamba a személyes céljaimmal. Úgy vélem, ha a teljesítményemmel az európai hadszíntérre vezetem a Honvédot, azzal én is újra felkerülök a nemzetközi futballtérképre.

Az ő esetében nem volt nagy kérdés, miért vezetett az útja éppen a Honvédhoz, hiszen európai karrierje során nagyrészt Olaszországban szerepelt.

– Az ideigazolásom elhatározásában is fontos szerepet játszott az itteni olasz szakmai stáb. Könnyebb így, hogy már a kezdetektől egyszerűbb a kommunikáció a környezetemmel egy idegen országban. Olaszországi karrierem során nagyon sokat fejlődtem taktikailag, és az alapvető technikai tudásomat is továbbfejlesztettem. Örülök, hogy itt is nagy hangsúlyt fektet a stáb a taktikai felkészülésre. A Honvéd ehhez a bajnoksághoz és a saját repertoáromhoz is sokat hozzátesz taktikai téren – vélekedett Ayub Daud.

Edixon Perea 26-szoros kolumbiai válogatott, a francia Bordeaux egykori játékosa. Napjainkban ő is a Honvéd sikeréért dolgozik, és a bemutatkozása parádésra sikerült, hiszen a 91. percben győztes gólt lőtt a Videoton otthonában. A Sport TV kamerája előtt úgy fogalmazott: nyugodt környezetbe jöhetett, ahol csak a labdarúgásra kell koncentrálnia.

– Örültem a bemutatkozásnak és a gólomnak, hiszen ez az elvárás felém – kezdte a 29 éves Perea. – Nyilván tavasszal jöhet el az én időm, amikor kellő fizikai felkészülésen és hosszú közös munkán leszek túl a csapattársaimmal. Gólokkal és meghatározó teljesítménnyel szeretném az európai porondra segíteni a Honvédot. Mindig is Európa volt az álmom focistaként, és nem is csalódtam, amikor eljutottam ide. Most újra esélyem nyílt a franciaországihoz hasonló élményekkel gazdagodni. Sok érv szólt Magyarország mellett, például, hogy nyugodt környezetbe jöhettem, ahol csak a labdarúgásra kell koncentrálnom. Persze, így muszáj lesz jó teljesítménnyel hozzájárulnom a csapat sikereihez.

Kínai, mexikói és egy otthon töltött, kolumbiai év után vágyott ismét Európába a rutinos támadójátékos, aki eddig mindhárom bajnoki meccsen csereként lépett pályára a Honvédban.

– Szerencsére egészen nagy csapatokban is játszhattam már pályafutásom során, de egyáltalán nem visszalépés Magyarországon szerepelni – vélekedett Edixon Perea. – Szakmailag épp egy kisebb hullámvölgybe kerültem, de szerencsére jött a Honvéd ajánlata, amelyik a legjobb volt Európából. Igazolhattam volna nagyobb nevű egyesülethez is Dél-Amerikában, de én mindenképpen vissza akartam térni Európába. Bízom benne, hogy olyan teljesítményt tudok nyújtani, amivel kiemelkedek majd a bajnokságból, és ami magával hozhat egy esetleges előrelépést. Az egyetlen célom: most, itt kihozni magamból a maximumot, aztán majd úgyis alakul a jövőm.

Mindkét játékos nagyra törő tervekkel érkezett hazánkba, és ők bizonyosan azon légiósok közé tartoznak, akikkel emberileg és szakmailag is csak nyerhet a magyar labdarúgás.

– Nagy a versenyhelyzet a magyar bajnokságban, sokkal nehezebb itt játszani, mint azt kívülállóként bárki is gondolná. Azt látom, hogy van két-három csapat, amely jó színvonalat képvisel Olaszországhoz képest is – magyarázta Perea. – Az egész bajnokság fejlődőben van, és vannak jó mérkőzések. Ahogy én tapasztalom, egyre jobb játékosok érkeznek Magyarországra, így biztosítottnak érzem, hogy a bajnokság továbbra is fokozatosan fejlődik. Remélem, a kolumbiai virtusomat kellőképpen tudom majd itt hasznosítani. Úgy látom, itt több idő jut a regenerálódásra és az egyéni fejlődésre, mert kevesebb a megmérettetés. Szeretnék hosszú időt itt tölteni, és maximum egy kiemelkedően jó lehetőségért csábulnék el. Azt vettem észre, hogy a futballt kedvelő emberek Magyarországon nagyon igényesek, és magas elvárásaik vannak. Látom, a csapatok nagyrészt azon dolgoznak, hogy látványosság terén is kiszolgálják a szurkolókat. Remélem, ehhez is hozzá tudok járulni. Tudom, hogy a felém irányuló kedves fogadtatás és lelkesedés csak megelőlegezett bizalom, és keményen kell dolgoznom, hogy ez így is maradjon. Bízom benne, hogy később is elmondhatom majd magamról, hogy sokan szeretnek és tisztelnek Magyarországon.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.