Karrier

Válogatott védő Mezőkövesden

Vaskó Tamás öt mérkőzésre kötött szerződést.
 
 

Karrier

Válogatott védő Mezőkövesden

Vaskó Tamás öt mérkőzésre kötött szerződést.
 
 
 

Karrier

Válogatott védő Mezőkövesden

Vaskó Tamás öt mérkőzésre kötött szerződést.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az újonc Mezőkövesd kiesőhelyen áll az élvonalban, és a sereghajtó Kaposvár után a második legtöbb gólt kapta. Nem csoda, hogy a klubvezetés úgy döntött, megerősíti a csapat védelmét. A klubhonlap tájékoztatása szerint 2013. december 31-ig szóló szerződést kötöttek Vaskó Tamással, aki hétfőn már részt vesz az edzésen, és a hátralévő idei mérkőzéseken a védelem megszervezése lesz a feladata.

A 29 éves Vaskó az Újpest csapatánál kezdte profi pályafutását 2002-ben, majd Tatabányára került. 2007-ben az angol Bristol City játékosa volt, majd bekerült a magyar válogatottba, amelynek eddig tizenkétszer volt tagja. Az olasz Avellino, majd a Videoton védőjeként szerepelt, Székesfehérváron a bajnokcsapat alapembere volt. A tavalyi szezonban kölcsönjátékosként Kecskeméten játszott, majd augusztus végén szerződést bontott a Videotonnal, így szabadon igazolhatóvá vált.

Vaskó három bajnoki és két Ligakupa-meccsen játszhat a Mezőkövesd együttesében, ugyanis ennyi van még hátra az idei naptári évből.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.