Karrier

Dzurják edző lenne Cipruson

Ha megszerzi a pro licencet, visszatérhetne a szigetországba, ahol a mai napig rendkívül népszerű.
 
 

Karrier

Dzurják edző lenne Cipruson

Ha megszerzi a pro licencet, visszatérhetne a szigetországba, ahol a mai napig rendkívül népszerű.
 
 
 

Karrier

Dzurják edző lenne Cipruson

Ha megszerzi a pro licencet, visszatérhetne a szigetországba, ahol a mai napig rendkívül népszerű.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A diósgyőri kispadot követően legutóbb Zalaegerszegen dolgozott az FTC egykori csatára, a súlyos betegségét leküzdő Dzurják József. A népszerű Csöpire a jelek szerint Cipruson is élénken emlékeznek, az Omonia Nicosia színeiben éppen húsz éve lett bajnok és gólkirály. Elsőként a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt arról, hogy az évforduló alkalmával köszöntötték a szigetországon. Ez is téma volt hétfő reggel, a Digi Sport televízió élő adásában.

– Hogyan érkezett ez a ciprusi meghívás?

– Felhívtak, és már nyáron kellett volna mennem, de akkor dolgoztam Zalaegerszegen, és nem tudtam megoldani. Minden rosszban van valami jó, és így, hogy véget ért a zalai munka, most el tudtam menni erre a mérkőzésre, és fantasztikus élményben volt részem – mesélte Dzurják József.

– Régebb óta gyógyultnak nyilvánították, de azért ilyen hosszabb út előtt konzultált az orvosokkal?

– Még nem nyilvánítottak gyógyultnak, azt mondták, hogy majd öt év múlva, de október tizennyolcadikán már hároméves voltam, három éve volt a transzplantációm. Ennek kapcsán rákérdeztem az orvosomnál, hogy mit szólna egy ilyen ciprusi utazáshoz. Nagy örömömre azt mondta, hogy már nincs akadálya.

– Akkor lelkesen, jó erőben és vitálisan érkezett meg Ciprusra?

– Még nem vagyok a régi, de szerencsére teljesen normális életet tudok élni. Gyógyszereket még szednem kell, de soha rosszabbul ne legyek, mint most.

– Volt önben izgalom, hogy milyen lesz ott húsz év után?

– Arra azért nem számítottam, hogy húsz év után ennyire emlékeznek rám, és a fiatalok is ennyire tudnak rólam. Ez nagyon meglepett, de nagyon jó érzés volt. Elmondták, hogy sok játékos megfordult húsz év alatt az Omonia Nicosiában, de én nagyon beloptam magamat a szívükbe. Nekik nem csak az a fontos, hogy valaki jó játékos legyen, hanem mint ember, milyen karakter. Valamiért én nagyon bejöttem nekik.

– Mivel lopózott be ennyire tartósan a szívükbe?

– Nehéz kérdés, mert amikor Ciprusra szerződtem, meghívtak egy próbajátékra. Ott úgy fogadtak, hogy az már nagyon meglepett. Egy hét múlva közölték, hogy leigazolnak, és volt egy Szuperkupa-mérkőzés, amelyen még nem játszhattam. Négy-nullra nyert az Omonia, és egy fiatal csatár játszott a helyemen, aki két gólt rúgott, és meglepő módon a közönség az én nevemet skandálta. Ez nagyon megdöbbentett engem, gondoltam magamban, hogy itt elég magasra teszik a lécet. Aztán elindult a bajnokság, és olyan jól sikerült, hogy az első nyolc fordulóban minden meccsen betaláltam legalább egyszer. Onanntól kezdve olyan szeretet vett körül, ami példátlan. Úgy tűnik, hogy ez húsz év után is élénken él bennük. Volt két olyan találat, ami tulajdonképpen történelmi gól Cipruson. Az egyikre azt mondják, hogy minden igazi Omonia-kocsmában ott van, tehát sűrűn visszanézik. A nagy rivális Apoel Nicosia ellen volt egy idegenbeli kupamérkőzés, ahol a kilencvenkettedik percben rúgtam kettő-kettes állásnál a győztes gólt. Egy felívelt labdát kapásból, félfordulatból ellőve sikerült betalálnom, olyan tizennégy méterről. Ezt a mai napig nézik és emlegetik a szurkolók. A másik gólt akkor lőttem, amikor bajnoki címet nyertünk. Azt az év góljának is megválasztották. A tizenhatoson kívülről nem nagyon rúgtam gólt, de itt a nagy rivális ellen, idegenben nagyon elsült a lábam, tizenhét méterről sikerült a bal felsőbe találnom. Erre a két gólra a mai napig nagyon emlékeznek.

– Hova helyezi a játékoskarrierjében ezt az Omoniánál töltött két évet?

– Csodálatos éveket töltöttem a Ferencvárosban, de életem legszebb két éve volt, amit Nicosiában játszottam. Ugyanaz a közeg, ugyanaz a fanatizmus volt, és ott futballistának lenni még jobb dolog, mint Magyarországon. A ciprusi embereknél van isten, a család, és a klubjuk. Ott születéskor eldől, hogy valaki Omonia- vagy Apoel-szurkoló lesz, és hihetetlen fanatizmus van bennük.

– Hova fejlődött ez a klub az utóbbi húsz évben anyagiakban, profizmusban? Mekkora utat járt be a csapat?

– Hatalmas utat járt be. Az én időmben a ciprusi játékosok még félprofik voltak. Akkor kezdtek profivá válni, miután eljöttem onnan. Utána hatalmas pénzek áramlottak a klubba. Most kint voltam az edzőközpontban. Az én időmben egy nagyon rossz állapotú füves edzőpálya volt, most pedig van öt füves pálya, és olyan öltöző meg orvosi háttér, ami szinte elképzelhetetlen Magyarországon. A Ferencvárosnál a Népligetben hasonló öltöző és háttér most kezd kialakulni, de az Omoniánál mesélték, hogy négy-öt éve egy portugál játékos, aki a Benficától jött, hétszázezer eurót keresett.

– Mi a helyzet a közönséggel, a szurkolótáborral?

– A bajnoki mérkőzésen, amelyen most ott voltam, tizenkétezer szurkoló volt. A stadion tizenhétezres, és mondták, hogy most kezd visszatérni újra a közönség. Jólesett, mert tulajdonképpen nekem is szólt, hogy ennyien kijöttek erre a találkozóra. Hihetetlen szeretet veszi körül a klubot. Most jött a bankcsőd Cipruson, és az Omonia óriási költekezésbe kezdett, amit hatalmas adósságok követnek. Az UEFA keményem próbálja behajtani ezeknek a játékosoknak a pénzeit. Az Omonia-szurkolók kétmillió eurót dobtak össze, hogy a klub ne menjen csődbe.

– Milyen rangja van kint a magyar futballnak?

– A nyolc-egy után sok jót nem tudtak elmondani, de voltak ott olyan magyar játékosok, akik azért vitték a foci jó hírét. Kiprich, Kozma és Kovács Kálmán szintén bajnokok voltak az Apoel színeiben. Az Omoniában például most két ex-ferencvárosi labdarúgó van, Leandro és Schrembi. Egyikük sem magyar, de mégis a Fradiból érkeztek. Tavaly még André Alves is ott játszott, aki szintén a magyar bajnokságból jött, tehát a magyar futballnak azért nincs olyan rossz híre.

– Ha nagyon ráfeküdne szívesen fogadnák ott edzőként is...

– Pont erről beszéltünk. A pro licencet meg kellene csinálnom, mert már ott is követelmény, hogy valaki edző legyen. Ha meglesz a papírom, akkor valószínű, hogy tudok ott valami munkát találni.

– Érdekelné is a dolog?

– Természetesen. Nekem nagy szerelmem Ciprus, és nagyon bejön nekem az a közeg, és az a szeretet, ami ott körülvesz.

– Kudarcként élte meg a zalaegerszegi kalandot, hogy az elnök úr türelme nem tartott tovább?

– Igen, mert korábban dolgoztunk már ott Simon Antallal, és akkor is sikeresek voltunk. Nem véletlen, hogy harmadszor vitte vissza Simon Antalt az elnök úr. Amikor tavasszal nehéz helyzetben átvettük a csapatot, akkor sikerült felkavarni az állóvizet, tizenkét meccsből nyolcat nyert a gárda, és sima bennmaradás lett belőle. Most eltelt öt forduló a bajnokságból, becsúszott két idegenbeli vereség, és megköszönte a munkánkat. Több türelmet érdemeltünk volna, bár az igazolásokat nem tudtuk úgy véghez vinni, ahogy szerettük volna, hiszen több anyagi nehézség is van. Előfordult, hogy a külföldi játékosok sérültet jelentettek, mert nem kapták meg a fizetésüket. Szerettem Zalaegerszegen dolgozni, és fáj, hogy nem tudtuk végigcsinálni ezt a munkát.

– A két korábbi hazai sikerközege közül jelenleg a Fradi vagy a Diósgyőr épül eredményesebben?

– Nem könnyű kérdés. Mindkét klubnál hatalmas energiákat fektetnek abba, hogy sikeresek legyenek, de mindkét helyen eléggé hullámzó a görbe. Úgy gondolom, hogy talán most Diósgyőrben picit előrébb tartanak, sikerült véghezvinniük azokat a változtatásokat, amelyeket annak idején már Sisa Tibor is nagyon szeretett volna meglépni. Érdekes dolog, hogy egy külföldi edzőnek ezt engedték, egy magyar trénernek pedig kevesebbet engedtek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.