Külföld

Csak élvezni akarja a játékot

Fülöp Mártont már nem úgy foglalkoztatja a külföldi karrier, mint húsz éves korában.
 
 

Külföld

Csak élvezni akarja a játékot

Fülöp Mártont már nem úgy foglalkoztatja a külföldi karrier, mint húsz éves korában.
 
 
 

Külföld

Csak élvezni akarja a játékot

Fülöp Mártont már nem úgy foglalkoztatja a külföldi karrier, mint húsz éves korában.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miután felépült a daganatos megbetegedésből, a közelmúltban Ferencváros csapatánál állt edzésbe a 24-szeres válogatott kapus, Fülöp Márton. A visszatérésre készülő harmincéves hálóőr a Digi Sport televízió szerda reggeli műsorában édesapjával, Fülöp Ferenc menedzserrel adott interjút.

A harmincéves kapus elmesélte, hogy az FTC edzőjét a munkamorálja és a fanatizmusa miatt már Angliában, a Tottenham Hotspur csapatánál is nagyon kedvelte.

– Szerencsés volt, de minden bizonnyal nagyon kellett akarnia a gyógyulást.

– Ez így van. Nem volt egy könnyű időszak, mondhatni életem legnehezebb időszaka volt lelkileg – mesélte Fülöp Márton. – De rengeteg tapasztalattal felvértezve várom az új kihívásokat. Egyrészt mindenképpen adott egyfajta önbizalmat, hogy sikeresen végig tudtam csinálni ezt az időszakot. Másrészt pedig az ember rájön, hogy mi az igazán fontos dolog az életben, és mi az, ami kevésbé.

– És mi a fontos az életben?

– Minden jó pillanatot meg kell becsülni. A sajtótájékoztatón meséltem, hogy amikor kispadon ültem a Premier League-ben, elégedetlen voltam. Ez egy futballistabetegség, a labdarúgó a legtürelmetlenebb emberfajta, mindenki játszani szeretne, bekerülni a csapatába. De számomra most már az is egy pozitív dolog, hogy ha elmegyek egy edzésre. Annak is tudni kell örülni.

– A sport, a mozgás is sokat segített a kezelések alatt?

– Természetesen. Az orvosok is ezt ajánlották, meg nem is szerettem volna leállni. Úgy voltam vele, hogy ez egy feladat, amit meg kell oldani, és a kezelések után szeretném ott folytatni az életemet, ahol abbahagytam azelőtt. Nem lakom messze a Margitszigettől, így sokat jártam oda futni, úszni. Sokat lábteniszeztem, ami óriási hobbim. Édesapám sérült volt az elmúlt időszakban, így a párja megörökölt engem. Elég sokat jártunk az országban, ez is jót tett a közérzetemnek.

– Emellett is sokat utazott. Munkából kifolyólag, vagy egyéb okokból?

– Igazából nyaraltam. Nyaranta általában egy hónap szünet szokott lenni a futball miatt, de most többet tudtam pihenni, meglátogatni a barátokat Kelet-Európában.

– Hogyan viszonyultak ehhez a helyzethez a futballista társak, a focista közeg?

– Volt egy általános sokk. Sokan nagyobb sokként élték meg, mint én. Amikor az ember belekerül egy ilyen szituációba, akkor, még ha nem is teljesen, de valamilyen szinten tudja kontrollálni ezt. Amikor én is hallottam valakiről, hogy milyen betegsége van, az kívülállóként engem is nagyon megrázott.

– Milyen segítséget, mennyi érdeklődést kapott ebben az időszakban?

– Rengeteg biztatást kaptam sms-ek formájában, a Facebookon. Akárkivel találkoztam, mindenkinek volt egy-egy pozitív üzenete. Amikor válogatott meccs volt, akkor a szurkolók nagyon szépen buzdítottak, amiért nagyon hálás vagyok.

– Az nem csak közhely, hogy ez fontos is volt.

– Dehogyis! Amikor édesapámmal Dunaújvárosban voltunk egy U19-mérkőzésen, édesanyám hívott telefonon, amit aztán odatartott a tévéhez. A buzdítást hallva majdnem elsírtam magam, tényleg hihetetlen érzés. Pont a legrosszabb időszakom volt lelkileg, és ez olyan erőt adott, ami tényleg egy nagy löket volt.

– Most a Fradinál edz. Ricardo Monizt még a Tottenham csapatából ismeri, milyen szakember ő?

– Apával beszélgettem akkor, amikor még nem ő volt a Fradi edzője, hogy milyen szakemberekkel dolgoztam korábban, és ki volt a kedvencem. Akkor mondtam, hogy Ricardóra semmi pénzt nem sajnálnék az MLSZ részéről, hogy idehozzam, és kiképezze a magyar edzőket azzal a fanatizmussal és munkamorállal, amivel ő rendelkezik. A játékosok imádták a Spursben, ahol még technikai edzőként dolgozott. Cseleket oktatott a játékosoknak, lövési formákat. Nagyon érdekes volt vele edzeni, minden gyakorlás teljesen más volt. Kapusként én is nagyon sokat kint maradtam vele, sokat segített nekem is, például a rúgótechnikám fejlesztésében.

– Magyarán mondva akkor telitalálat, amit a Fradi csinál.

– Teljesen egyetértek. Amikor olvastam, hogy szerződtették, nagyon örültem neki, hogy a magyar futballban fog dolgozni.

– Meddig marad a Fradinál?

– Azt beszéltük, hogy ott fogok edzeni, aztán meglátjuk. Amikor felépülök, megbeszéljük, hogy meddig maradok. Amíg akarok, a csapattal gyakorolhatok, amiért nagyon hálás vagyok.

– Külföldön, vagy idehaza képzeli el inkább a jövőjét.

– Most csak annyit szeretnék, hogy élvezzem a futballt. Sok ifimeccsre jártam ki, ott is bujkált bennem a kisördög, hogy beálljak a kapuba és elvégezzek egy kirúgást, vagy kijöjjek egy beadásra. Ezek olyan szinten hiányoztak, hogy ilyenkor az ember minden meccset megbecsül. Természetesen szeretnék még külföldön védeni, de az első az, hogy élvezzem a futballt. Az sem mellékes, hogy kilencévi külföldi játék után itthon lehetek a családom közelében. Ebben a pillanatban nem úgy vágyom a külföldi karrierre, mint mikor húszéves voltam.

– Mit mondd a kiváló kézspecialista, Tóth Ferenc? Hogyan fogja bírni a keze?

– Azt mondta, meg kell erősíteni az izmokat a karomban. Értelemszerűen most kimaradt pár hónap, de azt mondta, vissza tudok kerülni abba az állapotba, amiben voltam.

A kapus édesapja és menedzsere, Fülöp Ferenc szerint fiának két év múlva ott kell tartania, ahol jól érzi magát, ahol folyamatosan véd és ahol elismerik a teljesítményét, mert az a lényeg, hogy élvezze a védést, és szeressen ott lenni.

– Marci sokat változott?

– Nem változott azért olyan sokat – mondta Fülöp Ferenc. – Az egész időszak alatt nem éreztem azt, hogy belülről sokat foglalkozott volna ezzel a történettel. Próbálta magát függetleníteni, eljárt úszni, futni, lábteniszezni. Besegített a menedzseriroda működésébe, tárgyalásokba. Igyekezett elfoglalni magát, csak a kemoterápiás kezelések utáni két-három nap volt az, ami kicsit nehezebb volt. Belülről is úgy éltem meg, hogy éli a normál életét, és ezt így is kezeltük. Pozitívan állt a dolgokhoz, és ezt mi is vissza tudtuk neki sugározni. Egyáltalán nem volt betegségtudata, ami nagyon fontos.

– Mennyit foglalkoztak ebben a kényszerű szünetben Marci eddig karrierjének elemzésével?

– Nem nagyon elemezgettük. Marci és én is olyan beállítottságúak vagyunk, hogy inkább mindig előre nézünk. Ugyanez volt a labdarúgó-pályafutása alatt és az utóbbi pár hónapban is. Nem azon gondolkoztunk, hogy mi történt, miért történt. Ez egy tény, ezt el kell fogadni, nem érdemes rajta rágódni, hanem tényleg előre kell nézni és készülni. Marci már a kemoterápia alatt is sportolt, a kezelések között is azzal foglalkoztunk, hogy mi lesz, ha visszatér. Mi lenne a jó, hogyan kellene csinálni. Mennyi időt kell rászánni, hogyan kezdjük el a felkészülést. Ezekkel foglalkoztunk ahelyett, hogy a múlton rágódtunk volna.

– Milyen visszatérési stratégiájuk van?

– Többféle lehetőségen gondolkoztunk. Marci tavalyi éve Görögországban kiválóra sikeredett. Sok megkeresésünk volt a nyáron, tárgyaltunk csapatokkal. Sajnos ezek a betegség miatt lezárultak, de úgy gondolom, Marci megítélése változatlanul jó Görögországban. Hétvégén kint voltunk a korábbi csapata mérkőzésén, és agyonimádták a szurkolók, a vezetőség a tenyerén hordta. Jó érzés volt kint lenni. Ezen kívül érkeztek menedzserirodáktól megkeresések, akikkel már korábban is kapcsolatban voltunk. Kérdezték, mi van Marcival, mikor tud védeni. Most ez aktuálissá válik. Még lesz két kontroll-vizsgálat egy-két héten belül, és ha azok is rendben lesznek, akkor elindulunk a szokásos úton, hogy a lehető legjobb lehetőséget találjuk meg a számára.

– Két év múlva hol kell tartani?

– Két év múlva ott kell tartania, ahol jól érzi magát, ahol folyamatosan véd, ahol elismerik a teljesítményét. Az, hogy ez melyik hely lesz, csak tőle függ. A lényeg, hogy élvezze a védést, szeressen ott lenni.

Fülöp Ferenc a fia betegsége kapcsán a többi, hasonló küzdelmet folytató emberhez intézte zárószavait.

– Közelről megélve Marci kálváriáját, és látva, hogyan állt ehhez a betegséghez, azt tudom mondani mindenkinek, aki hasonlóval küzd, hogy higgyen a gyógyulásban. Nézzen előre, legyen pozitív, mert ez az orvosok szerint is nagyon sokat jelent a gyógyulásban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.