Legenda

Születésnapos labdaművész

„A zsíros kenyér és a szalonna is fogyott rendesen” – mesélte a 75 éves Rákosi Gyula.
 
 

Legenda

Születésnapos labdaművész

„A zsíros kenyér és a szalonna is fogyott rendesen” – mesélte a 75 éves Rákosi Gyula.
 
 
 

Legenda

Születésnapos labdaművész

„A zsíros kenyér és a szalonna is fogyott rendesen” – mesélte a 75 éves Rákosi Gyula.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Rákosi Gyula félezernél is több meccsen lépett pályára a Ferencváros színeiben. A 41-szeres válogatott, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes legenda, mai szemmel is modern középpályás októberben lett 75 éves. A Digi Sport televízió péntek reggeli műsorában elmesélte, hogy ők Puskás és Kocsis játékát vitték tovább, Albert Flórián generációjának játékstílusa viszont a Nyilasi Tibor-féle válogatott óta nem talált követőre idehaza.

– Rákosi leviszi a labdát az alapvonalig, benyesi a labdát a rövidre, Albert fejel, gól. Ez nagyjából hányszor hangozhatott el a közvetítésekben annak idején?

– Mindkét oldalról nagyon sokszor, mert a jobboldal ugyanúgy bejött – mesélte Rákosi Gyula.

– Hogyan kezdődött ez a barátság?

– Ezerkilencszázötvenkettőben egy időben mentünk a Ferencvárosba a kölyökcsapathoz. Ő három évvel fiatalabb volt, ezért én picit gyorsabban előrébb kerültem. Aztán Flóri nagyon gyorsan utolért engem a tudása alapján. Ötvenhétben én kerültem először az NB I-es csapathoz, utána jött Flóri, és valahogy összekovácsolódtunk. Nem jártunk össze, nem találkoztunk minden héten, a pályán viszont mindig találkoztunk. Ahogy gyakoroltuk a dolgokat, egyre jobban megértettük egymást, nem kellett félni, be kellett csak nyesni a labdát, és Flóri érkezett.

– Ezt a rengetegszer előforduló esetet mennyit kellett gyakorolni?

– A művészek órákat gyakorolnak, és itt is a végtelenségig lehet gyakorolni. Minél többet gyakorolja az ember, annál jobban meg tudja csinálni, elő tudja készíteni. Fel sem kell nézni, csak be kell nyesni a labdát egy bizonyos helyre, és arra a belsőnek érkeznie kell, ezt Flóri nagyon értette. Jó lenne, ha a mai fiúk is sokat gyakorolnának.

– Abban az időben a kötelező gyakorláson túl bennük volt az inspiráció arra, hogy egyénileg is vagy társas összefüggésekben csiszolják ezeket a mozdulatokat?

– Abszolút! Mi nagyon szerettünk futballozni. Ha vége volt az edzésnek, sokszor kint maradtunk, és szórakozásból vagy fogadásból gyakorolgattuk a dolgokat. Ahogy a régi nagyok, Puskás Öcsi bácsiék csinálták. Feltették azt a bizonyos üveget a kapufára, és próbálták eltalálni. Mi a beadásokat gyakoroltuk jobbról, balról, meg a kapura lövéseket, kényszerítőket, ami a maiaknak sajnos nem megy.

– Akkor ezt tradicionálisan vitték tovább a nagy elődök után...

– Igen. Mi Puskás és Kocsis játékát vittük tovább, aztán jött egy szakadás a magyar fociban, amikor már nem ezt csinálták, hanem amit most tapasztalunk. A Nyilasi Tibor-féle válogatott azért még próbálta hozni ezeket a dolgokat, utána szép fokozatosan estünk vissza. Az a baj, hogy a magyar labdarúgásban mindig mások után mentünk, és nem azt a magyar virtust helyezték előtérbe, amit a válogatott az aranykorszakában játszott. Tudom, hogy most más a felfogás, de meg lehetne oldani ezt a játékot. Úgy gondolták, hogy a középpályán dőlnek el a mérkőzések, pedig nem. A kapuk előtt dőlnek el. Alig van most csatárunk, és aki van is, az egymaga mit tud ott kezdeni?

– Akkor úgy látja, hogy Nyilasiék után kezdtünk el a saját tradícióinkkal szembemenni, és azt nézni, hogy mások mit csinálnak? Inkább elfelejtettük azt, amit előtte hosszú ideig eredményesen csináltunk, és a magunkévá tettünk? Ahhoz kéne visszatérni most?

– Nehéz lenne visszatérni, de mindent lehet. Ha az állatokat meg lehet tanítani bizonyos dolgokra, akkor az embereket miért ne lehetne? Ami lényeges, hogy ezt öt-hatéves korban kellene elkezdeni. Amikor a kölyökcsapathoz kerül egy gyerek, akkor a labdarúgás ábécéjét kellene neki megtanítani. Ahogy az iskolapadban, úgy a labdarúgásban is van egy ábécé, azt kellene nagyon sokat gyakorolni. Mi régen a grundon, az utcán megtanultuk ezt. Ezáltal valamilyen előkészítésben már volt részünk, a mai fiataloknak nincs, anyuka szoknyája mellől mennek el focizni. Nem azt kell mérni, hogy ki milyen magas vagy gyors. Hadd játszanak a gyerekek! Nagyon érdekel az utánpótlás, és borzasztó nagy problémák vannak. Engedni kell kibontakozni a gyereket, nem pedig szabályozni, hogy ne cselezzen. Oktatni kell, meg kell neki mutatni, hogy mit és hogyan kell csinálni.

– Mi volt a titka az ön legendássá vált erőnlétének?

– Ha szabad ilyet mondani, nekem ez volt a tehetségem, adottságom, hogy sokat tudtam futni. Minden csapatban kellenek ilyen játékosok. Ez egy ilyen segédmunkás szerepkör, de ezért mindent megtettem. Figyeltem a megfelelő pihenésre és étkezésre, valamint nagyon sokat sportoltam. Minden sportágban részt vettem, amit az iskolában indítottak. Hasznomra vált, hogy sokat mozogtam.

– Mennyire tartotta szem előtt akkoriban a magyar futball azt a fajta elkötelezettséget a fizikai állóképesség mellett, ami önt jellemezte?

– Szem előtt tartotta, mert a csapat szerkezetéhez kellenek futó emberek. Az én időmben nagyon sok hasonló típusú játékos volt, akik összekötőben sokat futottak, főleg a bal oldalon. A jobb oldalon pedig kicsit pengésebb játékosok voltak. Ez tett naggyá egy-egy csapatot, hogy voltak ilyen játékosok is a gárdán belül.

– Mai szemmel nézve is modern középpályás-játék volt, amit ön játszott. Tudatos vagy ösztönös volt, hogy megpróbált egy újat hozni?

– Az én időmben nem úgy hívták ezt, hogy középpályás, hanem összekötő. Magában a szóban is benne van, hogy összeköti a védelmet és a csatársort. Ott kellett fel-le szaladgálni, és nagyon hasznos volt, mert ezáltal a védelmet meg lehetett zavarni. Amikor a szélsők bejöttek középre, akkor én kimentem, és onnan veszélyeztettünk.

– Említette, hogy ön már akkoriban is tudatosan étkezett...

– Az étkezést hagyjuk, mert a zsíros kenyér és a szalonna is fogyott rendesen... Inkább a pihenést mondanám, az én szerepköröm nagyon igényelte a sok-sok pihenést. Nem lehetett úgy éjszakázni, mint esetleg másoknak. Ami érdekes, hogy én saját magamat is edzettem. Volt egy érdekes sztori, Albert Flóriánnal kint voltunk Montevideóban, és a pihenő alatt én nyomtam a fekvőtámaszokat, Flóri meg feküdt a kanapén. Mondom neki, gyere, csináld te is. Azt mondta: Kicsi! Csináld csak te, én meg megoldom fejben.

– Mit tart így közösen és a Fradival a legnagyobb sikerüknek?

– Minden mérkőzés siker, ahol győztünk, mert hetven-nyolcvanezer szurkolónak tudtunk örömet szerezni a Népstadionban. De azért voltak szép sikerek, az első bajnokság megnyerése, a VVK megnyerése hatvanötben, ez mind nagyon nagy dolog, és megmaradt az életemben.

– Válogatott szinten?

– Az első válogatottságom hatvanban volt a Népstadionban, Anglia ellen. Balszélsőt játszottam, pedig világéletemben csak összekötő voltam. Nem zavart meg annyira, ott is lehet futni. Minden poszton lehet sokat futni, és kell is. Nyertünk is kettő-nullra.

– Sikeres edző is volt, Nyilasiék önnél nőttek fel. Hol érezte magát jobban, a fiatalokkal vagy felnőtt csapatokkal?

– Legjobban akkor éreztem magam, amikor játékos voltam. Ott csak magammal kellett törődnöm. Edzőként ifikkel nagyon jó, szép dolog foglalkozni, bár már nem vállalnám, mert mindenki beleszól. Öröm volt régen látni a fiatalokat, ahogy fejlődtek. Felnőttekkel akkor jó foglalkozni, ha megy a szekér.

– Ma is Fradi körül tevékenykedik, mi a feladata?

– Mindenre vevő vagyok, de főleg az utánpótlásra. Egész napos program, és nagy szeretettel, örömmel megyek ki megnézni a fiatalokat, de a játék azért néha elrontja a kedvemet.

– Mikor lesz egy új stadionhoz méltó csapat? Lesz-e ennyi külföldiből?

– Ilyen most a világ, külföldiek jönnek-mennek. El kell fogadni, mert ha a Ferencváros megnyerné a bajnokságot, akkor nem azt mondanák, hogy kilenc idegen nyerte meg, hanem azt, hogy a Fradi. Nagyon szép lesz az új stadion, le a kalappal, egy ékszerdoboz lesz Budapesten. Jó csapat pedig akkor lesz, ha minden edző arra törekszik, hogy a hiányposztokra megfelelő játékosokat hozzanak. Példa erre, hogy évek óta nincsen jobboldali védője a Fradinak. Mindig valaki betölti, de kényszerből. Miért kell tíz középpályás mellé még tízet leszerződtetni? Tudatosan kellene, persze ez a szponzorok miatt néha nehezen megoldható.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.