Videók és edzői nyilatkozatok

Prukner sok mindent tisztázna

 
 

Videók és edzői nyilatkozatok

Prukner sok mindent tisztázna

 
 
 

Videók és edzői nyilatkozatok

Prukner sok mindent tisztázna

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Videoton – MTK 2-0

José Gomes, Videoton: – Nagyon örülünk a három pontnak, ugyanakkor el kell mondani, hogy egy nagyon jó csapat ellen sikerült ma nyernünk. Erős csapat az MTK, és sokkal jobb annál a négy pontnál, amennyivel rendelkezik a bajnokságban. Nagyon jó, kombinatív játékot mutatnak a középpályán, és nem volt könnyű ellenük játszani. Szerettük volna a szélekre jobban kihúzni a játékot, de az MTK ezt nem hagyta. Nagyon jól lezárták a területeket, ezért nem sikerült több gólt szereznünk. Örülünk a három pontnak, mostantól pedig a Ligakupa-meccsre fókuszálunk.

Garami József, MTK: – Az első félidő elején jól játszott a Videoton, birtokolta a labdát és veszélyeztetett is. Később mi is akcióba kerültünk és nekünk is voltak helyzeteink. A harminckilencedik percben aztán történt az öngól, pár perccel később egy buta hibából pedig a második gólt is megkaptuk. A második játékrészben akadt helyzet mindkét oldalon. Úgy gondolom, hogy egy nagyszerű Videoton ellen bizonyos mértékig helyt álltunk, de a kapu előtt határozottabban kell cselekedni, mert gól nélkül nehéz eredményt elérni.

A mérkőzés összefoglalója

Kaposvár – Honvéd 0-4

Prukner László, Kaposvár: – Az első percek felborítottak mindent, amit elterveztünk. Úgy gondolom, hogy rendeztük a dolgokat, voltak lehetőségeink is, gondolok itt Oláh Lóránt helyzetére. Kijöttünk a második félidőre, csináltunk egy buta tizenegyest. Sokadik meccsen kapunk ki pontrúgásból, megint sikerült szöglet után is gólt kapni. Tudtuk, hogy a Honvéd erős, de nem tudtuk levédekezni. Innentől kezdve nagyon nehéz helyzetben vagyunk, a rendelkezésre álló két hét alatt sok mindent lehet most tisztázni.

Marco Rossi, Honvéd: – A mi szempontunkból jót tett a mérkőzésnek, hogy hamar gólt tudtunk szerezni. Ebben az évben ez volt az eddigi legjobb meccsünk. Ha így fejlődünk, és még ennél is lesz jobb az idényben, akkor van jövőnk. Ha nem így lesz, akkor nincs. A siker titka az volt, hogy minden egyes játékosunk jól játszott, mindenki kihozta magából azt, amire képes. Mi akkor tudunk jó eredményt elérni,és haladni előre, ha mindig minden labdarúgónk hozza, amit tud.

A mérkőzés összefoglalója

Pécs – Debrecen 2-1

Lőrincz Emil, Pécs: – Úgy gondolom, hogy az egész mérkőzés folyamán a mi akaratunk érvényesült, a második félidő elején aludtunk csak be picit. Nekünk voltak nagyobb helyzeteink, volt egy-két olyan szituáció, amelyekből hamarabb is gólt rúghattunk volna. Megérdemelten nyertünk a mai napon. Ismét bizonyítottuk, hogy helyes, amit elkezdtünk az év elején. Van egy szervezett, szerethető csapat, amely helyzeteket alakít ki. A mai nap eggyel többet rúgtunk, mint a múlt héten. Lépkedünk előre, remélem, hogy nem fog megtörni ez a sorozat.

Kondás Elemér, DVSC: – Érdekes mérkőzés volt, mert ugye vezettünk egy-nullra, és miután egyenlített az ellenfél nekünk volt helyzetünk, de eltaláltuk a kapust, az ellentámadásból pedig gólt kaptunk. A középpályán nem nagyon tudtuk összeszedni a labdákat, kicsit bátortalanul játszottunk. Bátrabban, határozottabban kellett volna futballozni. A hazai csapat ezt jól csinálta, nagyon agresszívek voltak. Tőlünk ez hiányzott a mai mérkőzésen.

A mérkőzés összefoglalója

Diósgyőri VTK – Újpest FC 2-0

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Az első 10-15 percben jobb volt az Újpest, de utána összeszedtük magunkat, és mi kontrolláltuk a mérkőzést. Való igaz, jó időben rúgtuk a gólokat, de azt is hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag helyzete sem volt az ellenfélnek a folytatásban. Megérdemelten nyertünk. Köszönöm a fantasztikus szurkolóinknak a biztatást. Napról-napra fejlődik a csapatunk. Zsinórban két meccsen nem kaptunk gólt, és szereztünk hat pontot. Vannak még hibáink, amiket ki kell javítani, de jó csapat lesz a Diósgyőr.

Kozma István, Újpest: – Úgy érzem, ezen a mérkőzésen elpártolt tőlünk a szerencse. Az első félidőben a kezünkben tartottuk a mérkőzést, nem volt probléma a játékunkkal. De kaptunk egy szerencsétlen gólt, és ami még rosszabb, a védőnk sérülése is megzavart minket. A második félidőben elég gyenge teljesítményt nyújtottunk. Elsiettettük a játékunkat, de még így sem volt benne a meccsben a vereség. A helyzeteink megvoltak, de ezeket nem tudtuk kihasználni.

A mérkőzés összefoglalója

Mezőkövesd – Puskás FC 3-1

Véber György, Mezőkövesd: – Azért gyönyörű szép játék a futball, mert bár talán az idényben most játszottunk a legrosszabbul, mégis nyertünk. Ezúttal a szokásommal ellentétben védekező stílusú csapatot állítottam össze, úgyhogy tettünk érte, hogy ne kapjunk annyi gólt, mint legutóbb az Újpest ellen. Érdekes dolog a statisztika, máskor többször lövünk kapura, többet is birtokoljuk a labdát, mégis most nyertünk.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Jól kezdtünk, de sajnos az elején ziccert hibáztunk és ez később visszaütött. Hiába lőttünk nagyon sokat kapura, és mezőnyben sem játszottunk rosszul, idegenben elfogadható volt a teljesítmény, de az ellenfél könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. Kettő nulla után Haraszti Zsolt beállításával lendületet kapott a játékunk, ő gyors játékos és az egy az egy elleni szituációkban is nagyon jó, így visszajöttünk a meccsbe, de sajnos ez sem volt elég a pontszerzéshez.
(forrás: pfla.hu)


Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE 1-0

Ricardo Moniz, FTC: – Nagyon nehéz meccs volt. A fiatal csapatom megszenvedett a győzelemért. Hiányzott a második gól, és nem birtokoltuk eleget a végén a labdát. Talán az önbizalomhiány miatt is lehetett ez. Így sikerült a találkozó.

Bekő Balázs, KTE: – Azt gondolom, a Fradi agyonszenvedte ezt a találkozót. Sok lehetőségünk volt az egyenlítésre, azonban mind kimaradt. Az előző két mérkőzésünkön és most is hadilábon álltunk a szerencsével. Minden tiszteletem a csapatomé. Az első félidőben frissebb volt a Ferencváros, de a második játékrész teljes mértékben a miénk volt. Ez egy ilyen meccs volt.

A mérkőzés összefoglalója

Győri ETO – MVM Paks 2-0

Pintér Attila, Győr: – Nem esett le nagy kő a szívünkről, hiszen eddig is tudtuk, hogy képes ilyen játékra a csapatom, tud küzdeni, jól játszani és győzni. Eddig is voltak nagyon jó mérkőzéseink, de most végre nyerni is sikerült. Varga Rolandot azért kellett lecserélnem, mert 3-4 alkalommal is olyan szituációban adta el a labdát, amikor nem szabadott volna. Előfordul ilyen, hogy olykor egy labdarúgónak így megy a játék, ezért nem szabad bántani. Egy hasonló képességű játékost akartam beállítani a helyére, aki meg tudja oldani az egy-egy elleni szituációkat, ezért küldtem be Leót.

Horváth Ferenc, Paks: – Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Nem látszódott, hogy a tavalyi bajnok játszott a 13. helyezettel. Macska-egér párharc volt, az egér szerepére szerződtettek minket, de szerintem nem voltunk azok, jól játszottunk. Ha sokat sírnék hétközben és a meccseken, talán másként ítélnének ellenünk is a játékvezetők. Kecskeméten ugyanazért, amit Kamenár csinált, tizenegyest és kiállítást ítéltek. Sajnos kiscsapat vagyunk, ezt el kell viselnünk. A bajnok otthonában egy ilyen vereség belefér, bátran játszottunk, felvállaltuk a küzdelmet. Sok örömet fog még okozni ez a csapat a paksi szurkolóknak.

A mérkőzés összefoglalója

Szombathelyi Haladás – Lombard Pápa 3-2

Artner Tamás, Haladás: – Úgy érzem, hogy akár több góllal is nyerhettünk volna, ennek ellenére egy ragyogó mérkőzés volt. Két támadószellemű csapat mérkőzött, a Pápa méltó partner volt. A második félidőben ziccerek sokaságát hagytuk ki. Nagyon jó futballt játszottunk, dinamikusak voltunk. Sajnálom, hogy a végén az ellenfél szabadrúgásból talált egy gólt. Úgy érzem, hogy maximálisan kiszolgáltuk a közönséget. A srácok mai teljesítménye tényleg parádés volt. A két bekapott gólt sajnálom, mert nem volt benn a meccsbe, hogy két gólt kapjunk ezen az estén, sokkal többet is rúghattunk volna.

Tóth Bálint, Pápa: – Egy gól a differencia jelen pillanatban a két csapat között. Ebben elsősorban a lelkesedés van benne, a hozzáállás. Nehéz két hetünk lesz, hiszen a Ferencvárossal játszunk két vereség után. Megpróbálunk javítani, ez lesz a feladatunk. Védekezésben ilyen gólokat nem lehet kapni. Elméletileg fel van készülve, készítve a csapat, aztán ők a gyakorlatban eldöntik, hogyan olvassák. Valószínűleg nem könyvből tanulták ezt a szakmát, nem olvasták a könyvben.

A mérkőzés összefoglalója
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.