A végén már csak Orbán maradt

Első hazai, élvonalbeli meccsét Székesfehérváron játszotta a Felcsút. Maga a meccs senkit nem érdekelt.
 
 

A végén már csak Orbán maradt

Első hazai, élvonalbeli meccsét Székesfehérváron játszotta a Felcsút. Maga a meccs senkit nem érdekelt.
 
 
 

A végén már csak Orbán maradt

Első hazai, élvonalbeli meccsét Székesfehérváron játszotta a Felcsút. Maga a meccs senkit nem érdekelt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Persze, beszélhetnék a játékról, ha már végigültem azt a másfél órát a Sóstói Stadionban. De kit érdekelne?

A miniszterelnök szerint töretlenül fejlődő magyar labdarúgás csúcsligájának mérkőzéseire a 2011–2012-es évadban átlagosan 3645 néző volt kíváncsi. A most tavasszal zárult szezonban ez a szám 2728-ra csökkent. Értsd: az élvonalbeli magyar labdarúgás egy év alatt elvesztette az amúgy is sírnivalón kisszámú közönsége negyedét. Legkevesebben az Eger meccseire jártak: átlagosan 1269-en. Ehhez képest a Felcsút ünnepélyes debütálására ötszázan jöttek el. A Puskás Akadémia minden nézőből kettőt látott, ezer főre becsülte a közönséget – írja a Magyar Narancs.

Mondhatnánk, hogy a játék minősége és az érdeklődők száma a megye kettőt idézi. De alapvető tévedés lenne, ami épp a lényeget véti el: a megye kettő ennél sokkal jobb. Ott van hangulat és élet, mindenki a helyén. Ellenben ebben a steril nagy stadionban, a lezárt szektorokkal szemközt, szellős elrendezésben üldögélő, a játékosokhoz hasonlóan motiválatlan, maroknyi néző – ez lélekölő látvány. Volt összesen egy darab „figyelj a csokira!” és egy darab „budapesti cigány parasztok, úgysem lesztek bajnokooook” – és e magányos bekiabálókat nyugodtan nevezhetjük a lelátó legaktívabb szereplőinek. Amúgy egy fia skandálás, egy hevesebb taps nem akadt, mindenki kókadtan ült a helyén. Itt ugyan fel nem áll senki. Mert a Felcsútnak nincs szurkolótábora. Nem kicsi a tábor, hanem nincs.

Talán csak akkor csapott fel némi indulat és jókedv a hazai szektorban, amikor két kirívóan ostobán szerzett sárga után kiállították az újpesti gólszerző Ahjuperát. Erre már a biztonságiak is bejöttek, akik a fent leírt látogatottsági kondíciók miatt addig halálra unták magukat. „Nézőkre nem kell figyelni, ugye, azokat ott fenn meg védik a kormányőrök” – mutat egyikük a dísztribün felé.

Nekem aztán nem kellene kacsintania, hiszen nehéz lett volna másra gondolnom meccs közben, mint arra a tribünre. Mint ahogy látványosan senki mást sem érdekel ebben az országban, mit csinál a pályán a Puskás Akadémia, annál inkább, hogy ki hol ül a páholyban. Milyen közel a főnökhöz. Vagy hogy melyik cég és melyik haver fizeti be a sarcot az alapítvány számlájára, Demjántól Simicskáig. Hogy kinek jut névre szóló parkoló a stadion előtt (amúgy az érdeklődők kedvéért, balról jobbra: Orbán, Garancsi, Csányi, Hernádi). Hogy milyen a kedve az elnök úrnak.

Valószínűleg nem lehet jobb szimbólumát találni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, mint a Puskás Akadémia FC mérkőzéseit. És most, hogy kipróbáltam, nehezen tudok elképzelni ennél nyomasztóbb helyet. De csak azért, mert az új felcsúti stadiont nem tudom elképzelni.

Mikor lefújták a meccset, előresétáltam az első sorba, és felnéztem a tribünre. Orbán felállt, a többiek pedig figyelték, mikor tapsol. Akkor aztán ők is tapsoltak. Azokat a félszeg sandításokat jó lenne elfelejteni. Közben lassan kiürült a lelátó, a győztes újpestiek utolsó játékosai sétáltak be az öltözőbe. A végén már csak Orbán állt ott, valaki beszélt a fülébe, de ő csak az üres pályát figyelte, és tapsolt. Ő, az utolsó néző.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.