Vass Ádám a Fradinál állt edzésbe

Menedzsere szerint az sem kizárt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja a válogatott játékos.
 
 

Vass Ádám a Fradinál állt edzésbe

Menedzsere szerint az sem kizárt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja a válogatott játékos.
 
 
 

Vass Ádám a Fradinál állt edzésbe

Menedzsere szerint az sem kizárt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja a válogatott játékos.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton a Nemzeti Sport arról számolt be, hogy Vass Ádám orvosi vizsgálaton vesz részt az olasz másodosztály újoncánál, a Latina Calciónál. A CFR-rel múlt héten szerződést bontó, így immár szabadon igazolható középpályás menedzsere, Paunoch Péter azonban már akkor jelezte, nem egyeztek még meg az olasz csapattal, mert a vezetők hosszú távú szerződésben gondolkodtak, míg a futballista egyelőre egy évre kötelezte volna el magát.

Mivel az álláspontok nem változtak, Vass az orvosi vizsgálatok végét sem várta meg, vasárnap este hazautazott.

– Ha az olaszok mégis hajlanak majd az egyéves megállapodásra, akkor még szerződést köthetünk, de ennek már minimális az esélye. Ezért is tért haza Ádám, aki mától a Ferencvárossal tréningezik. Ugyanis edzéslehetőséget kértünk a Fraditól – amely klubban nevelkedett és ahonnét korábban külföldre szerződött –, a zöld-fehérek vezetői nagyon korrektek voltak, ezt engedélyezték, így Vass Ádám ma már Ricardo Moniz csapatával gyakorol. Köszönettel tartozunk a klubnak, mert a középpályás így edzésben maradhat, és ha egy külföldi klub hívja, akkor jó erőben csatlakozhat leendő csapatához – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékos menedzsere, Paunoch Péter.

A menedzser elmondta, egyelőre csak edzéslehetőségről van szó, a szerződés nem került szóba a Fradival.

– Ez most nem téma, nem ezért jöttünk. Persze a futballban semmi sem zárható ki... Egyelőre azonban külföldi, főképp olaszországi, olasz másodosztályú lehetőségekben gondolkodunk, hiszen ott ismerik Vass Ádámot a leginkább, tisztában vannak a képességeivel.

Paunoch reagált arra a román sajtóban megjelent pletykára is, mely szerint az olasz első osztályú Laziónál is szóba került a játékos szerződtetése, de a menedzser elmondta, ő nem tud erről. A hír valószínűleg egy félreértésből eredt, ugyanis a Vass Ádám iránt érdeklődő Latina Calcio Lazio régió együttese.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.