Videók és nyilatkozatok

Hülye gólokat kapott a Haladás

 
 

Videók és nyilatkozatok

Hülye gólokat kapott a Haladás

 
 
 

Videók és nyilatkozatok

Hülye gólokat kapott a Haladás

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Debreceni VSC – Kaposvári Rákóczi 7-1

Kondás Elemér, DVSC: – Nagy akarással kezdtek a fiúk, de nagyon feszültek voltak, ezért sok hiba csúszott a játékunkba. Váratlanul az ellenfelünk gólt ért el, de szerencsére sikerült kiegyenlítenünk, és megszereztük a vezetést is. Onnantól kezdve felszabadultabban, jól játszottunk. A második félidőben megnyugodott a csapat, be merték vállalni a játékosaim azt, amit tudnak, ebből adódóan pedig rendkívül lendületesen és jól futballoztak.

Prukner László, Kaposvár: – Gratulálok először is a Debrecennek! Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk. Korábban elmondtam, hogy a mi csapatunk még nincs kész, alapemberek mentek el és 20–22 éves fiatal játékosok érkeztek a helyükre. Még nem vagyunk készen. Annak örültem az elején, hogy viszonylag határozottak voltunk, jól is játszottunk. Egy buta egyéni hiba miatt hátrányba kerültünk. A stabilitásunk megvolt, de a második gól után összeroppantunk. Nem tudtunk úgy posztra cserélni, hogy az minőségi változást jelentett volna. Ezek a fiatal játékosok mentálisan megrogytak, és ennek volt köszönhető ez a szégyenteljes vereség. Az nem volt várható, hogy ilyen nagyarányú lesz a vereség, az elején mutatott játék sem hordozta magában ezt a vereséget. Számítottunk arra, hogy lesznek problémák a fiatalokkal. Életet kell beléjük lehelni, ez lesz jövő héten a dolgom. Meg fogjuk csinálni.

A mérkőzés összefoglalója

Kecskemét – Bp. Honvéd 3-1

Bekő Balázs, KTE: - Nehéz mérkőzésre készültünk, mert az nem véletlen, hogy egy csapat kiharcolja az Európa Liga szereplés jogát. Próbáltunk felkészülni mindenre. Talán játékban sikerült felülmúlni a Honvédot és megérdemelten nyertünk. Tulajdonképpen igaz az, amit kollégám mondott, hogy éltünk azokkal a lehetőségekkel, amilyen hibákat ők elkövettek. De ha tudsz élni ezekkel a lehetőségekkel, akkor sikeres tudsz lenni. Ettől függetlenül szerintem megmutattunk valamit abból, amit szeretnénk tovább fejleszteni a jövőben, hogy játsszuk a játékot, bátran futballozzunk. Ehhez megvannak a játékosaink, a képességek. Azt éreztem ma, hogy azért volt bennünk félsz ezzel kapcsolatban.

Marco Rossi, Honvéd: - Én is hibáztam a mai mérkőzésen, meg kell, hogy valljam. Engem is terhel felelősség. Olyan játékosoknak adtam meg a szereplés lehetőségét, akik a ma mutatott tudásuk alapján nem érdemlik meg, hogy az első osztályban szerepeljenek. Nagyon sokat hibáztunk elöl is-hátul is. Öt embert is cseréltünk a kezdő csapatban a Vojvodina elleni mérkőzéshez képest. Egyelőre ilyen keret áll a rendelkezésünkre. Amíg ilyen hibákat követünk el, mind védekezésben, mind támadásban, amíg az ellenfélnek csak arra kell várni, hogy hibázzunk, és ezt kihasználja, addig nem is lesz előrelépés. És szeretném megkövetni szurkolóinkat a Vojvodina-meccseken nyújtott teljesítményünkért, és a mai játékért is. Mindkét Európa-liga-mérkőzésünkön szép számban támogattak minket, és ma is sokan elkísérték a csapatot. Ők nem ezt érdemlik, amit ma láthattak tőlünk. Remélem, ez nem tántorítja le őket a folytatásban, és mellettünk állnak majd, mert nagyon nagy szükség lesz rájuk.

A mérkőzés összefoglalója

Videoton – Haladás 2-0

José Gomes, Videoton: – A játékosaim jól játszottak, több gólt is lőhettünk volna, rengeteg helyzetet hagytunk ki. De mint ahogy a meccs előtt is mondtam, jó úton járunk. Keményen edzünk, de ma a lelkünket és a szívünket is kiadtuk a pályán. Örülök a győzelemnek, és gratulálok a játékosaimnak, mert ma nagyon nehéz körülmények között kellett játszanunk ebben a hőségben. Ennek ellenére végig dinamikusan, lendületesen futballoztunk. Ez egyszerűen jó volt ma.

Artner Tamás, Haladás: – Tudtuk, hogy nehéz lesz, tudtuk, hogy egy nálunk jobb erőkből álló csapathoz látogatunk. Ennek ellenére az ivószünetig semmi gondunk nem volt, sőt nekünk volt két lehetőségünk, a Videotonnak pedig csak egy. Ami helyzete volt az ellenfelünknek az első félidőben, azt mind mi hoztuk össze. Kaptunk egy olyan gólt, amit még serdülő szinten sem lenne szabad, a végén meg kaptunk egy olyan találatot támadópontrúgásból, ami szintén elkerülhető lett volna. A második félidőt felejtsük el, ott úgy érzem, a nagy meleg és a kettő-nullás eredmény rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Ott is megvolt a sanszunk egyébként szépíteni, kettő az egyben vittük a kapusra a labdát. Ennek ellenére azt lehet mondani, egy jobb erőkből álló csapattól kaptunk ki a saját hibáinknak köszönhetően. Ha Ugrai gólját megadják, akkor biztos, hogy az utolsó 20-25 perc könnyebb lett volna, vagy legalábbis mehettünk volna az eredmény után. El kell azonban ismerni, hogy a Videoton jobb csapat, mint mi. A mai mérkőzésen is kijött, hogy a kapu előtt határozatlanok vagyunk, ebben kell sürgősen előrelépni. Folyamatosan mondtam a vezetőimnek, hogy a befejező csatár poszton érzek a csapatomban problémát, mindig kijön, hogy kihagyjuk a helyzeteket, utána pedig hülye gólokat kapunk. Ilyen mérkőzéseken ezért nem tudunk eredményesek lenni.

A mérkőzés összefoglalója

MTK – Mezőkövesd 3-0

Véber György, Mezőkövesd: – Lesújtott, amit láttam. Jelen állás szerint azoknak lesz igazuk, akik lesajnáltak minket, és ahogy jöttünk az NB I-be, úgy azonnal megyünk is. Elsősorban azok hagytak cserben, akiket terhelhetőnek gondoltam. A mai meccs egyelőre arról tett bizonyosságot, hogy a húzóembernek szánt titánjainknak – elsősorban elöl – még sok az NB I, ők ma inkább pilinckáztak. A támadásainkat nem tudtuk befejezni, az MTK viszont bátran lőtt távolról is, és ők tették jól, lásd az első gólt. Hatvan percig tartottuk magunkat, de aztán összeestünk, főként fejben. Örülök, hogy a végén időben lefújták, mert még kaphattunk volna. Persze, vannak, akik dicsérik a csapatomat, mondván az első félidőben nem voltunk rosszak, de nekem ez körülbelül olyan, mintha a hülye gyereknek a fejét simogatnák az oviban: jó voltál, de azért menj haza szépen három-nullal. Harminc-harmincöt pont kell bennmaradáshoz a számításaim szerint, a cél az volt, hogy ebből minél hamarabb megszerezzünk egyet vagy hármat.

Garami József (MTK): – Gyurinak üzenném, hogy sokkal jobb azért a kép annál, mint amit festett. Az első harminc percben jobban játszottak nálunk, taktikailag nem jól reagáltunk a játékukra, a pálya közepén fölényben voltak. Érdekes, külön is készültünk arra, hogy ilyenkor mi a teendő, de nem működtek a dolgok. Egy félidőn át egál volt a meccs, itt is, ott is lehetett volna gól. A második félidőre változtattunk pár dolgot, onnantól kezdve javult a játékunk. Mindenképpen dicséret illeti a játékosainkat, nagyszerűen küzdöttek végig. Összességében úgy érzem, a hajrában megérdemelten döntöttük el végérvényesen a mérkőzést. Azt azért látni kell, hogy sok hiba is volt a játékunkban, de persze, biztató dolgokat is láttam. Örülök, hogy nyertünk, de azért még nem hevertük ki a távozókat.

A mérkőzés összefoglalója

Győri ETO – Diósgyőr

Pintér Attila, Győr: – Mindent elkövetett a csapat annak érdekében, hogy itthon tartsa a három pontot. Volt más főszereplő is ezen a mérkőzésen, nem csak a játékosok. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást, hiszen azt gondolom, nagyon kellett, hogy a csapat lendületet kapjon, amikor emberhátrányban voltunk, és vezetett az ellenfél. Rendszert váltottunk, nyomást gyakoroltunk a Diósgyőrre, ki tudtuk harcolni, hogy tőlük is kiállítsanak valakit. Az első és a második félidőben is megvoltak a helyzeteink. Sajnos a lehetőségek kimaradtak, de megköszönöm a srácoknak, mert tényleg mindent megtettek azért, hogy ezt a meccset megfordítsák. Ma magyar bajnokit játszottunk, a múlttal nem szoktam foglalkozni. Csak az a baj, hogy Magyarországon mindenki a negatív dolgokat nézi. Idejönnek holmi emberek, akiket a hazájukban nem ismernek el, és osztják az észt a kupacsapatokról. Én úgy emlékszem, hogy mi nyertük a bajnokságot, a Honvéd és a többi csapat is kijutott a nemzetközi porondra. Jó lenne, ha mindenki a saját háza táján söprögetne, és nem mással foglalkozna.

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Azt gondolom, hogy egy jó meccs volt, az első fordulóhoz képest magas irammal. Gratulálok a csapatomnak, mert tényleg küzdöttünk. Nem kellett volna kapni egy ilyen gólt, de benne van. A Győr a bajnoki címvédő, és egy bajnokcsapat otthonában pontot szerezni kezdésnek egy szép eredmény. Mindenki küzdött a sikerért, a sztárjaink is beálltak a sorba, küzdöttek, hajtottak ameddig csak bírtak. Gratulálok a csapatomnak!

A mérkőzés összefoglalója

Pécsi MFC – Ferencvárosi TC 1-2

Lőrincz Emil, Pécs: – Az elején a kelleténél jobban tiszteltük a Fradit, de ahogy telt-múlt a mérkőzés, fokozatosan belátták a játékosaink, hogy nincs miért. Nem az történt a pályán, amit a Fradi akart, nekünk volt több lehetőségünk, jól játszottunk helyenként. Voltak érdekes ítéletek, voltak érdekes dolgok. Hibáztunk mi is a góloknál, de azért a játékvezető döntéseire is kíváncsi leszek, megnézem a tévében, mert furcsállottam jó pár ítéletét. Jelen pillanatban nagyon mérgesek vagyunk, mert ha azt mondjuk, hogy a Ferencváros bajnokesélyes, akkor nem lesz könnyű dolga, ha így játszik, maradjunk ennyiben. A mai mérkőzésen nekünk sokkal több lehetőségünk volt, sokkal jobban megérdemeltük volna a győzelmet.

Ricardo Moniz, FTC: – Hidegnek éreztem az időt, ezért volt rajtam a melegítőm. Az ellenfelünk teljesen mást játszott, mint a korábbi időkben. Nagyon bátran feltolták a védekezésüket, letámadtak bennünket, a mérkőzés első részében komoly gondjaink voltak. Ezt sikerült megúsznunk, ezt követően pedig eredményesek tudtunk lenni. Meg vagyok elégedve az új játékosainkkal. Egyikük sem játszott jól, de mindkettejüknek sikerült gólt szerezni. Ez Tuijpra egyébként is jellemző, hogy a semmiből is gólt tud lőni. Tavaly ez csak Böde Dánielre volt jellemző, most van még egy ilyen játékosunk, ez nagyon fontos. De továbbra is fejlődnie kell a játékosainknak a személyiségükben, hogy bátrabban játszanak, egymást irányítsák, felszabadultabbak legyenek. Akkor tudunk szebben játszani és eredményesebbek lenni.

A mérkőzés összefoglalója

Újpest FC – MVM Paks 1-2

Kozma István, Újpest: – Az első félidőben is próbáltuk mi diktálni a tempót, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, sajnos csak egyet tudtunk értékesíteni. A második félidőben a Paksnak is voltak helyzetei, de úgy érzem, a helyzetek alapján ezt a játékrészt is hoznunk kellett volna. Egy szerencsétlen góllal egyenlített ki a Paks, de mi utána is úgy éreztük, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nagyon nagy akaraterőről tettek tanúbizonyságot a játékosok. A játékosaim talán a saját maguk által diktált tempó miatt is elfáradtak, de mindenki odatette magát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mindenki nagyon lesújtott ebben a pillanatban. Mi is megnyerhettük volna ezt a találkozót könnyedén, több mérkőzésre elegendő helyzetet puskáztunk el. Mint említettem korábban, egyelőre kevesen vagyunk, és úgy érzetük, még van a játékosokban annyi, hogy megnyerjék ezt a meccset, ezért nem cseréltünk. Nem ezen múlt a vereségünk.

Horváth Ferenc, Paks: – A második félidő közepe tájától, az utolsó harminc percben játszottunk igazán jól. Előtte a kapusunk és a Jóisten tartotta csak a lelket a csapatban. Nagyon örülök viszont, hogy egy ilyen hatvan perc után tudunk egy ilyen harmincat játszani, ahol előbb is eldönthettük volna a mérkőzést. Az Újpestnek is megvoltak a helyzetei, a mérkőzés nagy részében jobban játszott nálunk, de 2-1 lesz holnap a Nemzeti Sportban, ez a lényeg. Nem tudom, miért volt olyan az első hatvan perc, talán kicsit megijedtünk, vagy túl meleg volt, sok mindent lehet mondani, de az biztos, hogy a pályára nem lehet panasz. Lassan játszottunk, körülményesek voltunk, előre vékonyak voltunk, talán ez lehetett a probléma. A hatvanadik percben valamiféle gát átszakadt a srácokban, akkor már azt láttam, amit az edzéseken is, hogy gyorsan játszunk, pontosan, gólra törően. Nem tudom, hogy hol volt eddig Molnár Péter kapusunk, talán a Kryptonon, mert ma olyan volt, mint Superman.

A mérkőzés összefoglalója

Lombard Pápa – Puskás Akadémia 1-1

Tóth Bálint, Pápa: – Egy-nullát megelőzően is temérdek helyzetünk volt, de ezek kimaradtak. Ez az agresszió a gólszerzéshez kevés. Az egyenlítő gól után fejvesztve rohantunk előre, tipikus magyar mentalitású bajnoki volt. Ez karcsú volt, vérszegény, félakarattal nem lehet győzni. Közben meg a melegre hivatkozunk. Úgy tűnik, jelenleg a játékosaim még nem vették fel azt a mentalitást, amit én és az edzőkollégák látni akarunk, de ez az emberek cserélgetésével megoldódik a későbbiekben.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Eredményesek voltunk, ez feljutó csapatként biztató. A játékunkkal viszont nem voltam elégedett, nem azt játszottuk, amit elterveztük. Ehhez persze az ellenfél is hozzájárult, nem hagyott minket kibontakozni. Győzelmi esélyünk nem volt, örülünk az egy pontnak. Ma hat akadémistát avattunk az első osztályban.

Döntetlennel rajtolt az új élvonalbeli szezon
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.