Nem született gól Debrecenben

A DVSC-TEVA 0-0-s döntetlent játszott a Kecskemét ellen, felkészülési mérkőzésen. A hajdúágiaknak ez volt a nyári szünet utáni első mérkőzésük.
 
 

Nem született gól Debrecenben

A DVSC-TEVA 0-0-s döntetlent játszott a Kecskemét ellen, felkészülési mérkőzésen. A hajdúágiaknak ez volt a nyári szünet utáni első mérkőzésük.
 
 
 

Nem született gól Debrecenben

A DVSC-TEVA 0-0-s döntetlent játszott a Kecskemét ellen, felkészülési mérkőzésen. A hajdúágiaknak ez volt a nyári szünet utáni első mérkőzésük.

A zártkapus találkozóra rányomta a bélyegét a nagy meleg, és az, hogy a hazai csapat a felkészülés elején jár. Közepes volt az iram, és helyzetek sem alakultak ki, az első félidőben mindössze a vendégeknek volt egy távoli lövésük, amely centikkel kerülte el a kaput. A debrecenieknél pályára lépett a holland próbajátékos, Adnan Alisic is, aki harcosan futballozott, a szakmai stáb bizonyára tovább teszteli majd – írja a klub hivatalos honlapja.

A második félidőre Kondás Elemér vezetőedző új csapatot küldött pályára, míg a kecskemétieknél a fél társaság bennmaradt, a többieket menetközben cserélte be Tomiszlav Szivics.

Az ötvenedik percben a csatárként szerepet kapó Kulcsár Tamás előtt adódott gólszerzési lehetőség, amely szintén kimaradt. Többet birtokolta a labdát a házigazda, az iram is valamivel nagyobb volt, mint az első félidőben. Ferenczi Jánosnak volt még egy ígéretes helyzete, míg a kecskemétiek pontrúgásokból veszélyeztettek. Az utolsó tíz percben szinte már csak a KTE térfelén folyt a játék, a hálóba is betalált a DVSC, ám a gólt lökés miatt nem adta meg a játékvezető, így maradt a 0-0.

A találkozót követően Tomiszlav Szivics elmondta, jó irányba halad a felkészülés, elégedett volt a meccsen mutatott teljesítménnyel.

– Teljesen miénk volt a meccs, volt több nagy helyzetünk is, míg a DVSC-nek kevesebb – magyarázta a vezetőedző a kesport.hu-nak. – A felkészülés abba az irányba halad, amelybe szeretném. Sok kemény edzés van, azonban akadnak még hibák is, de ezeket elrendezzük a rajtra. Youssuf, Felix és Sadjo egy-egy félidőt játszottak, megmutatták, hogy van bennük valami, de negyvenöt perc után nehéz teljes véleményt alkotni egy játékosról. Pozitívak a benyomásaim elsőre, de nekünk most olyan játékosokat kell igazolnunk, akik egyből be tudnak szállni szükség esetén. Felix Németországból érkezett, Youssuf pedig Afrikából, de többet egyelőre nem tudok mondani. Sadjo pedig már többször is szerepelt a magyar élvonalban a DVTK, Újpest és a Honvéd csapataiban. Foxi, Tököli és Litsingi is velünk edzenek, nincs semmi gond velük. Alempijevics és Szavics sérülés után tértek vissza, nekik még több idő kell.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.