Lombard-győzelem

 
 

Lombard-győzelem

 
 
 

Lombard-győzelem

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton este az NB II-es Ajka csapatát látta vendégül a Lombard FC Pápa együttese felkészülési mérkőzésen.

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a gyepen, amelynek során mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőségek. A stabil másodosztályú gárdának számító vendégek szervezetten játszottak, és a játékrész közepén Skriba közeli találatával meg is szerezték a vezetést. A fordulást követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Lombard, ekkor már egyértelműen Tóth Bálint legénysége irányította a játékot, az ajkaiak szinte át sem jöttek a hazaiak térfelére. A második félidő elején a pápaiak vezetőedzője sorcserét hajtott végre, így csereként Nagy Sándor, Mecsinovics, Németh Milán, Tóth Gábor, Szupics, Király, Arszics, Eszlátyi és Kenesei is pályára lépett.

A mérkőzés hajrájához közeledve Schnellbach játékvezető büntetőt ítélt a fölényben és veszélyesen futballozó hazai együttes javára, azonban Kenesei a jobb kapufa mellé lőtte a tizenegyest. A 29-szeres magyar válogatott csatár pár perccel később megsérült, ráesett a jobb kezére és nem tudta folytatni a játékot. Szerencsére saját lábán hagyta el a játékteret, viszont a kézfejét az első információk szerint súlyos sérülés érte. A folytatásban parázs jeleneteknek is szemtanúja lehetett a Perutz Stadion közönsége, ennek eredményeképpen pedig Mecsinovicsot és Sowunmit cserével kiállította a játékvezető.

A többség talán már elkönyvelte az Ajka egygólos sikerét, amikor néhány minutummal a lefújás előtt Király Botond tizenegyest harcolt ki csapatának. Az újabb büntetőt ezúttal Eszlátyi végezte el, aki magabiztosan a kapu közepébe bombázott a 86. percben. A hátralévő időben a Kenesei helyére visszaálló Orosz Márk egy távoli, megpattanó lövéssel még bevette az ajkai kaput, majd végül egy szép akció végén Eszlátyi kialakította a 3-1-es végeredményt a hosszabbításban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.