Diósgyőr

Bárkivel felveszik a kesztyűt

Tomiszlav Szivics vezetőedző elégedett a DVTK felkészülésével, és úgy érzi, jó csapat épül Miskolcon.
 
 

Diósgyőr

Bárkivel felveszik a kesztyűt

Tomiszlav Szivics vezetőedző elégedett a DVTK felkészülésével, és úgy érzi, jó csapat épül Miskolcon.
 
 
 

Diósgyőr

Bárkivel felveszik a kesztyűt

Tomiszlav Szivics vezetőedző elégedett a DVTK felkészülésével, és úgy érzi, jó csapat épül Miskolcon.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, Tomiszlav Szivics vette át az NB I-ben szereplő Diósgyőr irányítását. A szakember nagyjából egy hónapja dolgozik a miskolci klubnál, amely hétfőtől Bükön edzőtáborozik. A Rangadó.hu meglátogatta a csapatot, a vezetőedző pedig a kezdeti elégedetlenség után abszolút nyugodtan és elégedetten nyilatkozott a csapat eddig felkészüléséről.

– Amit terveztünk, azt százszázalékosan végrehajtottuk eddig. Amikor a csapathoz érkeztünk, felmértük a gárdát rendesen, és az alapján készítettünk egy programtervezetet, amit kőkeményen csinálunk. Teljesen elégedett vagyok az eddigi felkészülési találkozókkal. Minden mérkőzésre más feladataik vannak a srácoknak. A legutóbbi edzőmeccsen az volt a téma, hogy a középső zónában hogyan mozgunk, működünk akkor, amikor nincs nálunk a labda. A másik téma az volt, hogy labdaszerzés után ki mit csinál. Ezekkel teljesen elégedett vagyok. Az eredménnyel pedig még mindig nem foglalkozom.

– Több játékos érkezett már a csapathoz. Mit gondol az eddigi igazolásokról, erősítést jelenthetnek a gárdának?

– Elégedett vagyok az eddigi érkezőkkel. A kapus, akit igazoltunk, jobb, mint aki volt. A belsővédővel ugyanez a helyzet, és a középpályás, Kosztics is mindenféleképpen erősítés. Az új balbekk még keresi, de utol fogja érni önmagát. Azt gondolom, eddig nem hibáztunk egyik igazolással sem. Nikházi Márk is minden nap egyre jobb. Szeretnék egy-két csatár személyében még a támadósorunkba játékosokat szerződtetni. Ezen kívül kapusposztra akarok mindenképp igazolni még.

– Új edzőként megtalálta már a közös hangot a csapattal, a játékosokkal?

– Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk. A játékosok minden nap rengeteg információt kapnak. Edzünk délelőtt, utána van egy videózás. Utána van egy délutáni videózás is, és később pedig a délutáni tréning. A napot végül egy beszélgetéssel zárjuk, ahol értékeljük és átbeszéljük, hogy mi történt aznap. Százszázalékosak a napjaink, sok információval gazdagodnak a játékosok. Szeretném kiemelni, hogy ők abszolút partnerek ezekben a dolgokban.

– Mit vár az előttünk álló szezontól, mire lehet képes a Diósgyőr csapata?

– Elsősorban szeretnénk jobbak lenni, mint tavaly. Nem szabad semmit elkiabálnom. Sok új játékos érkezett a gárdához, új csapat épül, és én is új vagyok Diósgyőrben. Egy-két hónap múlva tudom majd pontosan megmondani, hogy mire lehetünk képesek, és mi a realitás. Azt mondom, hogy egy jó csapat alakul, amely képes lesz bárhol bárkivel felvenni a kesztyűt.

– Mit szól az élcsapatok eddigi igazolásaihoz?

– Őszintén mondom, hogy nem figyelek arra, melyik csapat hogyan igazol. Annyi munka van itt a saját udvarunkban, hogy jelen pillanatban csak ezzel foglalkozom. Rengeteg itt a tennivaló, még nem értem el odáig, hogy más csapatokkal foglalkozzak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.