Karrier

Aki megsebesült a frontvonalban

A Gyirmóton dolgozó Sisa Tibor számára a vaskos fizetésnél és első osztálynál vannak fontosabb dolgok is.
 
 

Karrier

Aki megsebesült a frontvonalban

A Gyirmóton dolgozó Sisa Tibor számára a vaskos fizetésnél és első osztálynál vannak fontosabb dolgok is.
 
 
 

Karrier

Aki megsebesült a frontvonalban

A Gyirmóton dolgozó Sisa Tibor számára a vaskos fizetésnél és első osztálynál vannak fontosabb dolgok is.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miután távozott a Diósgyőr csapatától, szinte elbújt a világ elől Sisa Tibor, aki visszavonultan élt nógrádi otthonában, és legtöbbször a telefont sem volt hajlandó felvenni. Több munkalehetősége is volt, ő pedig az NB II-ben szereplő Gyirmót FC hívására mondott igent. A Rangadó.hu nógrádi társoldalának adott hosszú interjújában elmondta, a ház körül tevékenykedett, nagyjából befejezte a szakkönyve, valamint a pszichológiai és mentális építő történetei írását. Magyar focit csak a tévén keresztül látott, új klubjával kapcsolatban pedig azt gondolja, olyan helyre került, ami szigetként van jelen a magyar labdarúgásban, s az adott szónak és kézfogásnak súlya van.

– A Gyirmótra történő kinevezését megelőző hónapokban nem hallhattunk önről. Mivel töltötte ezt a futball nélküli időszakot?

– Egy vidéki embernek mindig van munkája a ház körül. Aki ismeri azokat a szerszámokat, melyeknek fa a nyele, és vas van a végén, az talál is magának elfoglaltságot. Sok munka felhalmozódott a ház körül a távollétemben. Így volt mit tennem. Azt láttam a szüleimtől és a környezetemben is, hogy csak úgy boldogulhatsz, ha nem ügyeskedsz, hanem megfogod a munka végét – mondta Sisa Tibor. – De a fizikai munka mellett volt sok elméleti teendőm is. Így van egy már-már kész szakkönyvem kéziratban. Emellett pedig szívesen írogatok a szabadidőmben. Ezek olyan rövid kis lelki beszédek, amelyek pszichológiai és mentális építő történetek. Most jutottam oda, hogy összegeztem ezeket a történeteket és négyszázhetvenhat jött össze a sok év alatt. Talán még erre is kíváncsi lesz valaki, és nem csak az íróasztal fiókjának írtam őket. Bár a játékosaim hallottak már belőlük sokat.

– Megviselte valamilyen szempontból a Diósgyőrtől történő távozása? Utólag valamit másképpen csinálna?

– Van olyan pillanat, amikor azt mondja az ember, hogy ebből elég. Én nagy küzdő vagyok, és ezt meg is teszem mindaddig, amíg látom az értelmét valaminek. De ha már azt látom, fölösleges és értelmetlen, mert nem olyan a közeg, ahol ezt meg tudnám változtatni, ott gyorsan megfogom a kilincset és búcsúzom. Sajnos már a kezdeteknél rájöttem, nem igazán tudok hatással lenni a történésekre. Ennek ellenére igyekeztem kihozni a legjobbat. De amikor már az is kiderült számomra, hogy semmilyen változást elérő jogosítványom sincs, akkor kezet fogtam és minden per és harag nélkül adtam lehetőséget másnak, hogy érjen el jobbat, mint én. Utólag kiderült, hogy a Diósgyőr csapata velem szerepelt a legjobban. Az előttem lévő félévben 16 pontot szereztek, velem húszat, és az utánam következő félévben 18-at, úgy, hogy még külföldi edző is volt a csapatnál. Ami bosszant, hogy az első pillanattól mondtam, hogy milyen szinten van a csapat és milyen változások kellenének, de valahogy senki nem hallotta meg a szavamat, csak mondták azt, ami a realitástól távol volt. Ma már sokkal reálisabb képet próbálnak festeni. De jó lett volna akkor is arra hallgatni, aki a csapat közvetlen közelében van, és szakemberként sokéves tapasztalattal látja a gondokat. Mindegy ma már. Az idő általában mindent kiderít, így ez is kiderült. Igaz, ma már nem boldogít talán senkit, de legalább utána lehet nézni. Úgy, mint amikor Kaposvárra kerültem. Éppen bennmaradt a csapat, aztán hetedik és tizedik lett velem, a következő két évben, úgy, hogy egy teljesen új csapatot kellett építenem. Amiről aztán kiderült, igen jó eredmény volt, mert ezt az eredményt nem érték el a távozásom után. John Adamset idézve mondhatjuk, hogy a „tények makacs dolgok”, így pedig már elmondhatom, hogy nem viselt meg a felmondásom. Mindenesetre ki kellett várnom, míg kiderül az igazam.

– A pihenője alatt mennyire kísérte figyelemmel a honi élvonalbeli futball eseményeit?

– Természetesen követtem a tévében a mérkőzéseket, de helyszínre nem mentem sehová el. Nehogy valaki azt mondhassa, hogy Sisa helyezkedik. Nem hívogattam senkit és nem nyilatkoztam, feltűnést keltve. Ha élőben meccset akartam nézni, akkor kimentem Rimaszombatba vagy Besztercebányára, ott nem ismertek fel annyian és nem lettem hír, ha megnéztem egy találkozót. Van 160 NB I-es mérkőzésem és körülbelül száz alkalommal ültem a magyar ifjúsági-válogatott kispadján. Hétszer jutottam már fel a csapatommal. Tartottam már benn reménytelen csapatokat, háromszor jutottam ki ifjúsági Európa-bajnokságra és vezettem ki csapatomat, pontosabban országunk csapatát világbajnokságra, voltam Magyar Kupa-győztes és az év edzője. Úgy hiszem, ha kellek ezek után, akkor megtalálnak, ha pedig nem, akkor van a világban elég sok csapat, és lesz olyan, mint szokott is lenni, hogy nekik éppen Sisa Tibor kell. Mint ahogy már a távozásom után volt egy héten belül is két ajánlatom. De van, amikor az ember úgy érzi, kicsit fújnia kell. A futballunk frontvonalában sok lövést kaptam már, és volt, amikor a hátamba is, ezért úgy gondolom, nem kell mindig ott lenni a célkereszt közepén. Lehet jobb és nyugodtabb szakasz is.

– Köztudott, hogy nógrádi gyökerekkel rendelkezik. Mi a véleménye arról, hogy jelenlegi állás szerint nem lesz NB-s csapata a megyének?

– Természetesen sajnálom, és bízom benne, ez nem sokáig lesz így. Talán egy nagyfokú utánpótlásbázissal és munkával lehetne odajutni és elérni, hogy tehetségeink ne áramoljanak ki megyénkből és nekünk, nógrádi embereknek és csapatainknak hozzanak sikereket. Mint ahogy az a régi szép időkben is volt. De ugye ezt nem szeretném tovább feszegetni, mert ismerem a mondást: „Saját hazájában senki nem lehet próféta”. Én ezt igyekeztem betartani, mert sosem voltam egy önmagamat előtérbe toló típus, és főleg, ha nem is kértek fel rá.

– Hogyan látja válogatottunk esélyeit a világbajnoki selejtezőt illetően?

– Szerintem most régen látott esély jöhet el. Természetesen ehhez még sok minden kell. Mindenesetre magyar emberként nagyon szurkolok magunknak. Szakemberként pedig különösen. Nevezőedzőként pedig még inkább, mert volt olyan meccse a felnőtt válogatottunknak mostanában, hogy a pályán egyszerre hét volt játékosom is szerepelt címeres mezben. Egy edzőnek ez nagyon fontos és felemelő érzés.

– Biztos vagyok benne, hogy több ajánlat közül válogathatott. Végül miért éppen a Gyirmót hívására mondott igent? Mi az, ami megtetszett önnek az ajánlatukban?

– Mint mondtam, közel tíz évig a frontvonalban dolgoztam, és sok sebesülést szereztem. Elismerem, több ajánlatom is volt, itthonról és külföldről is, sőt volt olyan vezető, aki Ipolytarnócra is eljött tárgyalni. De amin igazán elgondolkodtam, az egy utánpótlás-egyesület szakmai igazgatósága, és egy iskola igazgatósága volt, amelyben fociosztályok létrehozása lett volna a cél a vezetésemmel. Ekkor jött a gyirmóti ajánlat, ami egyelőre elcsábított ettől a szép munkától. Bízom benne, hogy csendben, alázattal dolgozhatok, nyugodtan a háttérben. Emellett a tulajdonosok ragaszkodása is fontos volt számomra. Mert nekem igazán az a fontos, hogy érezzem, szeretnek és engem akarnak. Itt nem csak úgy foghegyről Sisának szólítanak, hanem megadják a tiszteletet. Amit természetesen én is megadok. Valahogy én így üzemelek. Vannak a vaskos fizetésnél és első osztálynál fontosabb dolgok is, legalábbis számomra. Hiszem, hogy egy olyan helyre kerültem, ami szigetként van jelen labdarúgásunkban, és ahol az adott szónak és kézfogásnak súlya van.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.