A Rangadó.hu szakértője

Sovány fehérvári siker

A Videoton hazai pályán 2-1-re nyert a montenegrói Mladost Podgorica ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Sovány fehérvári siker

A Videoton hazai pályán 2-1-re nyert a montenegrói Mladost Podgorica ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Sovány fehérvári siker

A Videoton hazai pályán 2-1-re nyert a montenegrói Mladost Podgorica ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Videotonban az eltiltott Marco Caneirát ezúttal Szekeres Adrián helyettesítette. Hiányzott a szintén eltiltott Sándor György, valamint a sérülés után lábadozó Álvaro Brachi és Torghelle Sándor is, Juhász Rolandnak pedig vissza kellett térnie a belga Anderlechthez.

Montenegrói oldalon egy szerb és egy japán légiós mellett kilenc montenegrói volt a kezdőcsapatban.

A második percben rögtön tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, miután Oliveira szabálytalankodott a tizenhatoson belül Mivel Bozso Markovics nem hibázott, a Mladost gyorsan vezetést szerzett (0-1). Nemanja Nikolics és Gyurcsó Ádám jóvoltából élénk támadójátékkal reagált a kapott gólra a hazai csapat. A 18. percben Kovács István szerzett labdát az oldalvonalnál, három védő között betört a tizenhatoson belülre, gólhelyzetbe került, de lövés helyett Nikolicshoz passzolt, így nem lett semmi az ígéretes lehetőségből.

Hiába birtokolta többet a labdát a fehérvári együttes, nem igazán tudott gólhelyzetet kialakítani a betömörülő montenegrói csapat ellen, az adódó lehetőségek pedig kimaradtak. A 35. percben aztán Gyurcsó szöglettel felérő szabadrúgását Vinícius a tizenhatoson belül kézzel vette le, majd a kapuba lőtt, és a montenegróiak nagy csodálkozására a játékvezető megadta a gólt (1-1). A 41. percben Gyurcsó Ádám gyönyörű gólt lőtt egy távoli szabadrúgásból (2-1).

A második félidő eseménytelenül kezdődött, és úgy is folytatódott. Számottevő lehetőség egyik oldalon sem adódott, de a Videoton ebben az időszakban is többet támadott, mint ellenfele. A 66. percben Zsivkovics 18 méterről lőtt, a labda pedig az oldalhálóban landolt. A 72. percben Oliveira beadását követően Kovács István elé került a labda, de közeli lövését nagy bravúrral védte Vujadinovics.

A szünetig minden úgy történt, mint délután, a Honvéd meccsén: gyors montenegrói gól, majd a félidő vége előtt gyors fordítás. Igen ám, de a további gólok Székesfehérváron elmaradtak. Bár a játék képe azt mutatta, hogy jobb csapat a Videoton, mégsem tudott megnyugtató előny szerezni hazai pályán.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Tiber László, a Videoton és a Siófok egykori kiváló csatára elemezte:

Fel vagyok háborodva a portugál edző szavain, mert azt mondta, látszott a munka, hogy mit akarunk játszani... A második félidőben nem mentek el az ellenfél kapujáig, nem volt helyzetük, Nikolicsot nem tudták megjátszani egyszer sem, és ha felé ment a labda, akkor vagy hanyatt esett, vagy orra esett, vagy szabálytalankodott.

Nagyon bosszant, hogy azt mondják, kemény alapozásból jöttek, a szezon elején vagyunk, és nem most kell csúcsormában lenni. Mi sosem ismertük ezt. Az igazán nagy futballistáknak mindegy, mikor játszanak. Azt hittem, a második félidőben odaszorítják a kapujához ezt a szerény képességű csapatot, kiviszik a szélre a labdát, és beívelik a védelem mögé, hogy megnyugtató előnyt szerezzenek, de ehelyett borzasztó erőlködést láttam, a középpályán ötlettelen futballt, hátul hajmeresztő hibákat. A montenegrói együttes két-három gólt is rúghatott volna. Lényegesen többet vártam, csalódott vagyok.

Akaratban sem láttam azt, hogy gólokat kellene rúgni, hogy megnyugtató előnyhöz jusson a Videoton. A gyenge csapatjáték mellett a hozzáállás is kívánnivalót hagyott maga után. Ez a produkció nagyon messze van attól, amit tavaly elkezdtek játszani. Az igazi választ a visszavágó adja majd meg. A montenegrói csapat előtt le a kalappal.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.