Pápa

Régi társak között

A Lombardhoz kölcsönbe érkező Orosz Márk többet és eredményesebben akar játszani, mint tavaly a Fradiban.
 
 

Pápa

Régi társak között

A Lombardhoz kölcsönbe érkező Orosz Márk többet és eredményesebben akar játszani, mint tavaly a Fradiban.
 
 
 

Pápa

Régi társak között

A Lombardhoz kölcsönbe érkező Orosz Márk többet és eredményesebben akar játszani, mint tavaly a Fradiban.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egy évre a Lombard Pápához szerződött kölcsönbe a ferencvárosi Orosz Márk. A fiatal középpályás tavaly nyáron igazolt az Üllői útra, de most úgy tűnik, nem fér bele a holland vezetőedző, Ricardo Moniz elképzeléseibe. A 23 éves futballista korábban Szegeden és Olaszországban is szerepelt, pályafutását pedig Kecskeméten kezdte. Orosz húsz mérkőzésen lépett pályára tavaly az NB I-ben, de ebből 14-szer csak csereként. A fiatal játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, többet szeretne játszani, ezért döntött úgy, hogy ideiglenesen Pápára teszi át a székhelyét.

– Tavaly az utolsó bajnoki meccs után elbeszélgettünk Ricardo Monizzal, aki közölte, hogy nem számít rám elsőként a baloldali középpályás poszton – mesélte Orosz Márk. – Mondta, hogy maradhatok, de én úgy láttam, jobb lenne elmenni, mert szeretnék többet játszani. Aztán Tóth Bálint lett az edző Pápán, akivel már Szegeden is együtt dolgoztunk, és a Lombard nagyon kitartó volt, illetve én is szívesen jöttem ide, így jött létre ez a kölcsönadási szerződés. Voltak máshonnan is érdeklődések, de a Pápáé volt a legkomolyabb és a legjobb ajánlat. Nagyon jól éreztem magam a Fradiban, és remek edzőnek tartom a Moniz mestert. Remélem, hogy sikeresek lesznek ebben a szezonban.

A fiatal baloldali középpályás jól érzi magát új közegben, hiszen több régi társával is újra egy csapatban játszhat, és szeretné gólokkal segíteni a pápai alakulatot.

– Jól érzem magam Pápán, jók a tapasztalataim, amiket az elmúlt néhány nap alatt szereztem, amióta itt vagyok – magyarázta Orosz Márk. – Sok régi társsal újra egy csapatban játszhatok, hiszen több volt Fradi-játékos is itt futballozik. Úgy érzem, jól fogadtak, de jól kell játszani, és akkor mindig minden jobb. Szeretnék minél jobb eredményt elérni a Lombarddal, és minél többet játszani. Jó lenne gólokat is rúgni, hiszen az előző szezonban nem voltam annyira sikeres ebből a szempontból. Remélem, idén minél előbb összefog jönni, és eredményesebb tudok lenni. A Ferencvárossal 2015 nyaráig van szerződésem, itt most egy évig kölcsönben szerepelek, és majd meglátjuk, hogy utána mi lesz velem.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.