Honvéd-fiatalt igazolt a KTE

Csillag Dárius a Kecskemét első nyári szerzeménye.
 
 

Honvéd-fiatalt igazolt a KTE

Csillag Dárius a Kecskemét első nyári szerzeménye.
 
 
 

Honvéd-fiatalt igazolt a KTE

Csillag Dárius a Kecskemét első nyári szerzeménye.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Honvéd akadémiájáról érkező tehetség, három éves szerződést kötött az alföldiekkel – írja a klub honlapja.

Csillag Dárius a Honvéd utánpótlásában nevelkedett, ezalatt számos siker részese volt, és tavasszal már az idősebbek között számítottak rá. Az ott eltöltött évek nagyon hasznosak voltak számára, nyáron váltani szeretett volna, és a kecskeméti lehetőség nagyon megtetszett neki. A támadó középpályásként bevethető 18 éves játékosnak fontos volt, hogy felnőtt szinten is számítsanak rá.

– Négy évig voltam a Honvéd-akadémia növendéke, az utolsó félévemben már az idősebb korosztályban, az U19-ben futballoztam. Kétszer bajnok lehettem, és Puskás Suzuki Kupát is nyertem a csapattal – mesélte Csillag Dárius. – Szerettem volna magasabb szinten futballozni, a KTE ajánlata pedig nagyon megtetszett, hiszen itt a felnőtt csapatnál számítanak rám, ez pedig fontos volt számomra. Örülök, hogy itt lehetek. Olyan típusú játékosnak tartom magam, aki játssza a focit, a rúgótechnikámat és a cselezőkészségemet emelném ki erősségeim közül, bal lábbal sem jövök zavarba. Közeli célom természetesen, hogy bemutatkozhassak az NB I-ben!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.