Közel a megegyezés kapusügyben

Szerdán előrelépés történt a fiatal kapus, Mursits Roland, valamint a Szombathelyi Haladás között.
 
 

Közel a megegyezés kapusügyben

Szerdán előrelépés történt a fiatal kapus, Mursits Roland, valamint a Szombathelyi Haladás között.
 
 
 

Közel a megegyezés kapusügyben

Szerdán előrelépés történt a fiatal kapus, Mursits Roland, valamint a Szombathelyi Haladás között.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Gőcze Gergő a PMFC-hez igazolt, így Rózsa Dániel mögött elvileg Mursits Roland lesz a Haladás második számú kapusa. Igen ám, de a fiatal hálóőr szerződése lejárt, és eddig a klubvezetők semmi biztosan nem tudtak mondani a hosszabbítással kapcsolatban. Tavasszal úgy tűnt, hogy mellőzötté vált, hiszen mindössze két NB II-es meccsen kapott lehetőséget, de aztán két társa sérülését követően az első csapat kapujában is bizonyíthatott az Újpest és a Honvéd ellen, szerda délután pedig tárgyalóasztalhoz ült Illés Béla sportigazgatóval és Tóth Miklós ügyvezetővel.

– Nagyon korrekt ajánlatot tett a Haladás. A két fél álláspontja között nincs túl nagy különbség, jövő hétvégéig akár megegyezés is születhet a folytatásról. Van más lehetősége is, de a Haladás előnyt élvezhet, mert eddig is itt védett, és ismeri a körülményeket. Nem elsősorban a pénzen múlik a megegyezés, hanem azon, hogy stabil, folyamatos játéklehetőséghez jusson – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Illés Zoltán menedzser.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.