Diósgyőr

„Eddig is ott volt a gödör”

Gohér Gergő azt mondja, más mentalitással futottak ki a második félidőre, ezért sikerült fordítaniuk a Kecskemét ellen.
 
 

Diósgyőr

„Eddig is ott volt a gödör”

Gohér Gergő azt mondja, más mentalitással futottak ki a második félidőre, ezért sikerült fordítaniuk a Kecskemét ellen.
 
 
 

Diósgyőr

„Eddig is ott volt a gödör”

Gohér Gergő azt mondja, más mentalitással futottak ki a második félidőre, ezért sikerült fordítaniuk a Kecskemét ellen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombat délután a remek formában lévő Kecskemét együttesét fogadta a tavasszal gyengélkedő Diósgyőr az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A mérkőzés első félidejében Vaskó Tamás kezezése után büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám Luque egy kisebb gödörből volt kénytelen végrehajtani a tizenegyest, így a rosszul eltalált lövést sikerült hárítania Antal Botondnak. Ezt követően az alföldiek megszerezték a vezetést, igaz, a felvételek alapján jól látható, hogy a gólt előtt Hullám Attila kézzel ért a játékszerhez.

A második félidőben egy egészen más Diósgyőrt láthatott a publikum, aminek köszönhetően megfordították a mérkőzést, és végül 2-1-re nyert. A DVTK egyenlítőgólját Gohér Gergő szerezte, a 25 éves védő a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, hogy a második félidőben más mentalitással futballoztak, ezért sikerült a tavasszal először megfordítaniuk egy bajnoki meccset.

– Úgy gondolom, hogy egy jó iramú mérkőzést játszottunk, helyzetekkel mindkét oldalon. Aztán a Kecskemét megszerezte a vezetést egy szerintem szabálytalan góllal, ugyanis Hullám kézzel ért a labdához. A második félidőre más mentalitással jöttünk ki, támadóbban léptünk fel, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen gólt rúgtunk. Később pedig sikerült a győzelmet is megszereznünk – mesélte Gohér Gergő.

Gohér Gergő gólja a Kecskemét ellen

– Az első játékrész gyengébb produkciója után mi történt a szünetben, amivel sikerült megfordítaniuk a találkozót?

– Az első félidőben a vezetőgóljuk után úgy tűnt, mintha nem igazán hittük volna el, hogy megfordíthatjuk az összecsapást, hiszen ebben az évben még nem nagyon sikerült fordítanunk. Szerencsére a második félidőben ez most összejött.

– Ön szerezte az egyenlítő gólt, hogy emlékszik vissza a találatra?

– Láttam, hogy Fernando megkapta a labdát, és tudom, hogy ő bármire képes. Még akkor is a lábamra varázsolja, ha oda sem néz. Figyeltem a védővonalat, hogy ne kerüljek lesre, aztán a Fernando lepasszolta, és egy jól sikerült átvételt követően bespinyóztam a kapus lábai között.

– Korábban nem volt jellemző önre, hogy ilyen aktívan felmegy a támadásokkal. Mi történt?

– Próbálkozom máskor is felmenni a támadásokkal, csak nem mindig kapok olyan labdát, amivel kezdeni lehet valamit, vagy esetleg én rontom el a szituációt. Ezen próbálok javítani, hogy minél többet kísérjem az akciókat, és akár helyzetbe is kerülhessek. Egy védőnek az is a feladata, hogy támogassa a támadásokat, és ha odakerül, gólpasszokkal, gólokkal is segítse a csapatát.

– Az első félidőben Luque kihagyott egy büntetőt, amiben közrejátszott, hogy gödörből kellett elvégeznie a tizenegyest. Eddig is ott volt a gödör?

– Szerintem eddig is ilyen gödör volt a büntetőpontnál, nem volt rosszabb a megszokotthoz képest. Csak a videofelvételek alapján láttam, hogy mi történt. Nem értem, hogy miért nem lehetett volna kicsivel kijjebbről engedni, hiszen még az is a tizenegyes-ponthoz tartozik.

– Hétvégén a Pécs otthonába látogatnak, mit vár az összecsapástól?

– Van még hátra két találkozónk, szeretnénk mindkettőn győzelmet aratni. Játszunk még a Péccsel és a Pápával, megpróbáljuk jól zárni a szezont. Szeretnénk a szurkolóinknak egy kis örömet szerezni, ha már nem teljesen úgy sikerült a szezon, ahogy korábban terveztük.

– A találkozót az eredetileg tervezett szombat helyett hétfőn rendezik. Zavaró az átszervezés a játékosok számára?

– Igazából teljesen mindegy, hiszen akkor kell nyerni, amikor van a mérkőzés. Nem tudom, hogy miért rakták át a találkozót, nem a mi döntésünk volt. Nekünk azonban az a dolgunk, hogy akkor játszunk, amikor rendezik a meccset.

A bajnokcsapat miatt cseréltek

A következő (29.) fordulóban nem rendeznek meccset a hagyományos szombat esti (18:30) időpontban, mert akkor lesz Londonban a Bajnokok Ligája-döntő. Ezért a szombat esti NB I-es mérkőzést áttették hétfő estére, ez lett volna eredetileg a Győri ETO – MTK. Igen ám, de a bajnok győriek azt kérték az MLSZ-től, hogy mégis szombaton játszhassanak, mert nem hétköznap, hanem hétvégén szerették volna megtartani a hivatalos bajnoki köszöntést.

Ezért került vissza a Győr–MTK szombatra, a Pécs–Diósgyőr pedig hétfőre, az NB II-es Győri ETO II – Gyirmót pedig péntekre.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.