Csütörtöki tutitár

Bajnoki és rájátszás!

A finn pontvadászat is megkezdődött már, az angol második vonal pedig a rájátszásnál tart...
 
 

Csütörtöki tutitár

Bajnoki és rájátszás!

A finn pontvadászat is megkezdődött már, az angol második vonal pedig a rájátszásnál tart...
 
 
 

Csütörtöki tutitár

Bajnoki és rájátszás!

A finn pontvadászat is megkezdődött már, az angol második vonal pedig a rájátszásnál tart...

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Honka-RoPS 1! Szerez gólt az 1-es csapat: IGEN!

Végre dübörög már a finn bajnokság! Ezúttal az újoncot veretjük meg...

Szegény Honka... Tavaly stabil középcsapatként zárta a ligát, az idén viszont egyelőre az utolsó helyen kullog. Az Espoo-i alakulat eddig négyszer lépett pályára a bajnokságban, és mindössze egy egységre futotta erejéből. Mellettük szólhat, hogy a hangulatos nevű Tapiolan Urheilupuisto-ban (biztosan nem sikerül elsőre kiolvasni :) ) csak egy alkalommal szerepeltek, háromszor pedig túráztak. Saját közönségük előtt a bajnok HJK-t fogadták, és bizony nem sikerült a bravúr (0-2).

A Vaasa ellen jött össze a pontszerzés, a MyPa és a Turku PS viszont két vállra fektette a fiúkat. Ami igazán elkeserítő, hogy a 360 perc alatt egyetlen találatot sem jegyeztek az Espoo-i legények! Azért ez elég durva statisztika...

A Rovaniemi ezúttal is újoncként vágott neki a Veikkausliigának ( :) ). Igen, ezúttal is, hiszen a RoPS szinte állandóan liftezik az első és a második vonal között. A rajt felemásra sikeredett, hiszen négy csatát követően 4 pont áll a gárda neve mellett (1-1-2), idegenben eddig csak a Vaasánál jártak, és ott ki is kaptak, épp legutóbb. Közben a kupában egy igazi nagyvadat ejtettek: a HJK-t verték otthon 1-0-ra!

A RoPS-nál egyértelmű a cél: meg kellene akadályozni az ingázást a két osztály között! Nem lesz egyszerű feladat...

A Honka-RoPS párharc eddigi mérlege 7-2-1, egyetlen sikerét a Rovaniemi még 2003-ben aratta saját pályáján. A legutóbbi 6 mérkőzésüket a Honka nyerte meg.

És nem szakad meg a sorozat ma sem, végre gólt lőnek a hazaiak, és be is húzzák a három pontot! Tippünk tehát 1-es!

Tippek kosármeccsekre itt, sztártippek pedig itt. Sok sikert!

Leicester-Watford Mindkét fél betalál: IGEN!

Gólváltással számolunk az osztályozón!

A Premier League tagságért küzdenek a csapatok, az elődöntők első mérkőzésit rendezik a napokban. A rókák az utolsó fordulóban vívták ki a jogot a play offra, a vendégek épp ekkor maradtak az egyenes ágon való feljutásról...

A kék-fehérek szeszélyesen kezdték a szezont, otthon általában nyertek, idegenben pedig zakóztak. Aztán Nugenték elkapták a fonalat, és felzárkóztak az élmezőnyhöz. Minden szépen és jól alakult a rókák számára, mígnem márciustól teljes ámokfutásba kezdett a brigád. Hetek teltek el győztes meccs nélkül, így egy idő után a play off is meleg lett számukra. Az utolsó fordulóban Nottingham-be látogattak Nigel Pearson fiai, és a 91. minutumig úgy tűnt, lecsúsznak a rájátszásról. Ekkor azonban érkezett Knockaert, aki bevitte a győztes találatot a Forestnek - csapatának pedig megszerezve a 6. helyezést...

Otthon 13-4-6-os sort produkáltak a kék-fehérek, gólarányuk pedig 46-23 volt a King Power Stadium-ban. Csak háromszor (Millwall, Sheffield Wednesday, Cardiff) maradtak impotensek a támadók saját pályájukon!

A Watford a Hull Cityvel vívott különmeccset a 2. helyért, és végül Zola mester fiai lemaradtak a feljutást érő pozícióról. Pedig közel álltak hozzá, nem kellett volna mást tenniük, mint a zárónapon legyűrni a középszerű Leeds alakulatát. Nem jött össze, sőt, a piros-sárgák kikaptak, így be kellett érniük a 3. helyezéssel.

Deeney-ék 85 gólt hintettek a 46 játéknapon, így a watfordi volt a leggólérzékenyebb alakulat a ligában. Idegenben sem ment rosszul Andiéknak (12-3-8), ám összességében a gyengébbre sikeredett március végül pótvizsgát eredményezett Vydráék számára.

A sárga-pirosak mindössze négyszer nem szereztek gólt távol a Vicarage Road-tól...

A hazaiaknak előnyt kellene szerezniük a visszavágóra, a Watford pedig alapbeállításából fakadóan hajlamos a támadásra. Ennek megfelelően olyan ütközetet várunk, amelynek a végén mindkét kapu egyszer legalább megzörren majd... Csakúgy, mint az elmúlt években szinte mindig...

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.