Koltai Tamást hétfőn megműtik

Biztossá vált, hogy négy hétig nem állhat csapata, a Győri ETO rendelkezésére Koltai Tamás.
 
 

Koltai Tamást hétfőn megműtik

Biztossá vált, hogy négy hétig nem állhat csapata, a Győri ETO rendelkezésére Koltai Tamás.
 
 
 

Koltai Tamást hétfőn megműtik

Biztossá vált, hogy négy hétig nem állhat csapata, a Győri ETO rendelkezésére Koltai Tamás.

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A válogatott labdarúgóra hétfőn sérvműtét vár. Úgy számol, hogy a következő egy hónapot biztosan ki kell hagynia, így valószínű, hogy a Kecskemét, a Diósgyőr és a Pécs elleni bajnoki meccseken sem léphet pályára. Utóbbi három találkozó őszi felvonásán olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy egyrészt ő lőtte az ETO összes gólját ekkor, és október legjobb játékosának választották. Koltai Tamás így természetesen a következő válogatott meccseken sem tud majd pályára lépni. Érthetően csalódottan nyilatkozott a jelenlegi helyzetről a klub honlapján.

– Lágyéksérvet állapítottak meg az orvosok. Sajnos olyan szintű a sérülés, hogy egyeztetve a klubvezetéssel, a szakmai vezetéssel és az orvosi stábbal az a döntés született, hogy meg kell műteni, a lehető leghamarabb. Szombaton még lesz egy konzultáció a műtétet végző főorvossal, de biztos, hogy hétfőn elvégzik a szükséges beavatkozást. Természetesen egyik sérülés sem jön jókor, de ez most különösen nem, hiszen az ETO-ban és a válogatottban is fontos mérkőzések következnek, amelyeket most kénytelen leszek kihagyni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.