Portré

Labdarúgás, sötét jövő?

Gerényi Gábor, informatikus, író, index.hu-alapító, hangmérnök, üzletember, tartalomfejlesztő és focidrukker.
 
 

Portré

Labdarúgás, sötét jövő?

Gerényi Gábor, informatikus, író, index.hu-alapító, hangmérnök, üzletember, tartalomfejlesztő és focidrukker.
 
 
 

Portré

Labdarúgás, sötét jövő?

Gerényi Gábor, informatikus, író, index.hu-alapító, hangmérnök, üzletember, tartalomfejlesztő és focidrukker.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hozzá közelálló tudósok és informatikusok szerint igazi jövőbelátó, aki mint ebből az interjúból is kiderül, meglehetősen borúsnak látja a játék következő korszakát, és úgy gondolja, hogy lassan bunda után is bunda jön. Fájlalja azt is, hogy az újpesti „trademark-játék”, vagyis a kreatív támadójáték elveszni látszik, de ma is bízik a hazai foci fellendülésében. Szerinte az üzleti modell csak segíti a futballt, főleg, ha az üzlet nem a csalásról és a meccsek megvételéről szól.

– Újpesti a családom, úgyhogy egyértelmű volt, hogy Újpest-szurkoló leszek. Nagyapám háza a pályától pár méterre volt, négyévesen már meccsre vitt magával – a mai napig emlékszem a pillanatra, ahogy beléptünk a stadionba –, és persze ma is elmegyek minden szezonban a fiammal néhány meccsre. Néha viccesen szoktam mondani, hogy akár divatszurkolással is vádolhatóak vagyunk, hiszen amikor kétezer-hatban bajnokok voltunk, majd’ minden meccsen kint voltunk, de persze simán lehet, hogy ez csak a jó játéknak volt köszönhető. De visszatérve a hetvenes évek elejére, akkor zsinórban volt bajnok a csapat, úgyhogy tisztán emlékszem, hogy amikor elment a ház előtt egy-egy újpesti legenda, meg volt csinálva a napunk rendesen, onnantól aznapra rendben voltunk. Igazi újpesti "trademark-játék” volt, annak minden jellemzőjével, ami mára elveszni látszik: markáns támadójátékkal, komoly figurákkal, de mint drukker, mindig bízom az igazi újpesti játék feltámadásában.

– Valahol olvastam tőled, hogy ezt a hetvenes évekbeli bajnokságot a világ egyik legerősebb ligájának tartod.

– Igen, mert ahhoz képest, hogy a magyar foci viszonylagos gödörben volt, a hatvanhatos nagy csapatból még sokan aktívak voltak, így a fenti kijelentést ma is vállalom. Az egyébként is egy felemás korszak volt. Egyrészt csúcsteljesítményekre volt képes jó néhány labdarúgónk, másrészt máris komoly lemaradásban voltunk a lelki tréninggel és egyéb innovatív csapatszervezési praktikákkal felvértezett nyugat-európai labdarúgóműhelyekkel szemben. Ezért is maradtak ki számunkra fontos világesemények akkoriban.

– A hazai foci megújulásában mekkora szerepe lehet az akadémiai rendszernek, a tehetséggondozásnak? Ezt mantrázza ma mindenki, neked mi a véleményed e témáról?

– Egy biztosan elmondható: Magyarországon nagyon népszerű tud lenni az a klub, ahol főként saját nevelésű játékosok vannak, ahol nem viszik túlzásba az összevásárolt idegenlégiósok szerepeltetését. Ez klub- és szurkolói-identitás erősítő. Más kérdés, hogy egy „saját focista” kinevelése nagyon komoly tudományt igényel, de az mindenképpen fontos, hogy ennek a fajta szemléletnek legyenek olyan templomai – amit ma közkeletű szóval akadémiai rendszernek hívunk –, ahol felvértezhetők a fiatalok korszerű gyakorlati és elméleti tudással.

– Miként látod a „szerethetőnek” becézett válogatott kilátásait?

– Úgy látom, hogy még mindig elég széles skálán ingadozik a teljesítmény, attól függően, hogy éppen milyen napot fog ki a csapat, meg milyen háttéresemények zavarják a lelki és fizikai felkészülést. Ennek megfelelően, ha a jobb napokat nézzük, akkor simán van esély a kijutásra, ha a rosszabbakat, akkor meg simán itthon maradunk. Az utolsó tíz-tizenöt évben sajnos mindig a rossz szcenárió érvényesült, ilyenkor az ember persze marha nehezen tud optimista lenni, de ez engem például nem akadályoz abban, hogy az utolsó pillanatig bizakodóan lássam a dolgokat. Ebben a gondolkodásban persze nem segít bennünket, mondjuk egy zártkapus meccs, amit éppen egy sorsdöntő találkozón alkalmaznak ellenünk. A másik probléma, hogy nincsen egy megfelelő nagyságú, jóval szélesebb keret, ahol már nem jelentene problémát, hogy néhány játékos megsértődik, vagy éppen nem érdeke a válogatottban való szereplés. Nem, mert jönnek helyette többen, legalább akkora tehetséggel, méghozzá olyanok, akik külföldi topbajnokságokban bizonyítanak. És ez a szituáció egyelőre nagyon hiányzik. Ezért nem tudom másnak, mint taktikai nyilatkozatoknak tekinteni azokat a megnyilvánulásokat, amelyek arról szólnak, hogy a jó magyar játékosoknak itthon a helye, s főleg ebben a minden idők egyik leggyengébb magyar bajnokságában.

– Téged nagy jövőtudónak ismernek a szakmádban, megjósolsz tendenciákat, ezért is kérdem tőled: miként látod a futball jövőjét, mi az, ami legjobban izgat ez ügyben?

– Hát, nagyon semmi nem izgat fel a mai fociban és meglehetősen sötétnek látom a futball jövőjét is. Egyrészt mára százezer százalékosan kialakultak a játékstratégiák, nagyon kevés a váratlan mozzanat, ez pedig hosszú távon kiöli az izgalmat a sportágból. Ha megnézel egy régebbi meccset, akkor abban nagyságrendileg több a váratlan eseményt és több variációt láthatsz, ma meg ugyanazok a szituációk ismétlődnek. Gyakorlati példával megvilágítva: egy olasz catanaccio-szisztéma összecsapása a holland totális futballal élményszámba ment régen, ma meg hol van mindez? A másik problematikus szegmens az üzlet-része a dolognak. Én persze, mint üzletember, nem magát az üzletet kritizálom, hanem annak sallangjait. Például nem múlhat el most már el nemzetközi sorsolás sem csalás, vagy csalásnak látszó események nélkül. Egyik botrány a másik után, és ez elkeserítő. Aztán lassan az egész futball nem lesz más, mint egy folyamatos bundabotrány. Régen is voltak bundák, persze, csak mostanában minden ki is derül és ez még demoralizálóbb az egész folyamatra nézve. Aztán amikor ezt a játékot kitalálták anno ekkora területre, akkor a fizikai állóképesség nem azon a szinten volt, ahol most van. Ebből mára egy marha zsúfoltság lett a pályán, ami szintén nem az izgalmakat fokozza. Vannak is ilyen reális viták és felvetések a futballszabály-szakmában, hogy kevesebb játékossal vagy nagyobb kapuval milyen lenne ez az egész. Most még toppon van az évtizedek óta épülő szisztéma, nagyon szalad a szekér minden szempontból, de a figyelmes szem már látja a kifulladás jeleit. És üzleti szempontból is vannak már figyelmezető jelek: látni kell például a spanyol klubokat, amelyek folyamatosan veszteségesek, figyelmeztető jelnek elég ez is a világ tán legerősebb bajnokságában, nem? Persze minden üzleti sikernek van egy életciklusa, felívelő korszakkal, stagnálással és hanyatlással, hogy ez utóbbi a fociban mikor jön el, majd a jövő megmutatja, de változásra, változtatásra mindenképpen szükség lesz.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.