Pápa

Nagy a konkurecia

A Lombardhoz szerződő Tajthy Tamás szeretné beverekedni magát a kezdőcsapatba.
 
 

Pápa

Nagy a konkurecia

A Lombardhoz szerződő Tajthy Tamás szeretné beverekedni magát a kezdőcsapatba.
 
 
 

Pápa

Nagy a konkurecia

A Lombardhoz szerződő Tajthy Tamás szeretné beverekedni magát a kezdőcsapatba.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Lombard Pápa csapatába folytatja pályafutását az Újpestről távozó Tajthy Tamás. A fiatal középpályás 2010-ben, már 19 évesen bemutatkozott a lila-fehérek első csapatában, és eddig 34 NB I-es mérkőzésen szerepelt. Az őszi szezonban hat mérkőzésen lépett pályára az NB II Keleti-csoportjában, amelyeket kivétel nélkül végigjátszott, gólt nem szerzett. A téli alapozás során előbb Zalaegerszegen, majd Siófokon volt próbajátékon, végül Pápán kötött ki. A 21 éves labdarúgó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, ő maga sem tudja, miért kellett távoznia az Újpest együttesétől.

– Egyoldalúan bontottak velem szerződést, postán kaptam meg a felmondólevelet, és ennyi történt – magyarázta Tajthy Tamás. – Jól éreztem magam Újpesten, főleg amikor rendszeresen játszottam az NB I-ben. Sajnálom, hogy elküldtek, de az élet megy tovább.

– Miért a Pápa csapatát választotta?

– Több helyen is voltam próbajátékon, Zalaegerszegen és a Siófok együttesénél is, de itt alá tudtam írni egy féléves szerződést, ezért választottam a Pápa csapatát. Meg szeretném köszönni a CMG menedzserirodának, hogy a Lombardhoz tudtam igazolni.

– Miért nem tetszett a ZTE, vagy a Siófok ajánlata?

– Minden rendben volt mindkét helyen, megfelelőek voltak a körülmények. Jól éreztem magam mindkét helyen, edzésben is voltam. Úgy volt, hogy Siófokra igazolok, de jött egy ajánlat, és muszáj volt elfogadnom.

– Mit vár a tavaszi szezontól?

– Az a célom, hogy minél többet pályára lépjek az első osztályban. Nehéz lesz, hiszen itt Pápán nagy a konkurenciám, sok rutinos játékos alkotja a keretet. Megpróbálom beverekedni magamat a kezdőcsapatba, és szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni. Nem az a cél, hogy ne essünk ki, hanem minél feljebb szeretnénk végezni a tabellán.

– Hogy érzi magát új együttesében?

– Szerdán egyből végigjátszottam egy teljes találkozót. Véleményem szerint nem ment rosszul, ez annak is köszönhető, hogy tudtam edzeni Siófokon egy hetet. Jól érzem magam, nagyon jó a társaság, kellemesen csalódtam az egész légkörben. Minden rendben van, várjuk a tétmeccseket.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.