Válogatott védőket tesztelt a Siófok

Két előkészületi mérkőzésen csapott össze szombaton a Siófok és a Sopron, mindkettő döntetlennel ért véget.
 
 

Válogatott védőket tesztelt a Siófok

Két előkészületi mérkőzésen csapott össze szombaton a Siófok és a Sopron, mindkettő döntetlennel ért véget.
 
 
 

Válogatott védőket tesztelt a Siófok

Két előkészületi mérkőzésen csapott össze szombaton a Siófok és a Sopron, mindkettő döntetlennel ért véget.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az első összecsapáson a harmadosztályú együttes játékosaival (Mester, Farkas, Szili) felálló házigazdák döntetlent játszottak, míg a másodikon már új arcokat is felfedezhettek a nézők. Egykori válogatott védők játszottak a Siófok színeibe Tímár Krisztián, illetve Takács Zoltán személyében, de ott volt korábban Zalaegerszegen tréningező, Újpestről távozó Tajthy Tamás is – írja a sonline.hu.

Horváth Károly, a Siófok edzője: – Fejes, Kecskés és Pál is hiányzott betegség, sérülés miatt, ráadásul most Gál is megsérült, ám szerencsére úgy tűnik nem súlyos a dolog. Máté János sem egészséges, a térdét rúgták meg Felcsúton, egyelőre úgy tűnik, nem kell műteni, de erről a napokban születik döntés.

Bücs Zsolt, a Sopron edzője: – Az első mérkőzést álmosan kezdtük, majd átestünk a holtponton és így sikerült egy jó meccset játszani! Változatos, jó iramú találkozó volt, ami a második összecsapást illeti, amely jól szolgálta a felkészülést. A kilencven perc során kiderültek hiányosságaink, melyek kijavítására van három hetünk!

Felkészülési mérkőzések

FGSZ Siófok – SVSE-GYSEV-Goldschmidt 1-1 (1-0)
Siófok: Heinrich – Pécseli, Fehér Zs., Deák, Varga K. – Horváth B., Gál, Mester, Farkas (Szili) – Kiss M. – Mokánszki SVSE: Sásdi, Maráczi, Baranyai, Pados, Madarász, Török, Gaál, Horváth A., Laczkovicz (Horváth Á.), Szabó L., Balla (Mészáros II M.)

Gólszerzők: Gál, illetve Balla

FGSZ Siófok – SVSE-GYSEV-Goldschmidt 2-2 (1-2)
Siófok: Kurucz – Kiss Z., Tímár (Nyári), Takács Z., Fodor – Menyhárt, Windecker, Tajthy, Nagy T. – Melczer – Dajics
SVSE: Dénes Zs., Bognár Zs., Fazekas, Vadas (Horváth Á.), Mészáros I M., Pintér, Balázs (Pető), Varga G., Deme, Horváth P., Bali

Gólszerzők: Melczer (2), illetve Deme, Bali

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.