Hatot rúgtak a Mezőkövesdnek

A DVSC-TEVA felkészülési mérkőzésen 6-2-es győzelmet aratott a Mezőkövesd felett.
 
 

Hatot rúgtak a Mezőkövesdnek

A DVSC-TEVA felkészülési mérkőzésen 6-2-es győzelmet aratott a Mezőkövesd felett.
 
 
 

Hatot rúgtak a Mezőkövesdnek

A DVSC-TEVA felkészülési mérkőzésen 6-2-es győzelmet aratott a Mezőkövesd felett.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton újabb edzőmeccset játszott a Debrecen, az ellenfél ezúttal az NB II-es Mezőkövesd volt. A találkozón a hazaiak végig nagy fölényben futballoztak, és 6-2-es győzelmet arattak – tudósít a klub honlapja.

Az első félidőben Szakály Péter révén szerezte meg a vezetést a bajnoki címvédő, de erre még tudtak válaszolni a vendégek. A szünet előtt újabb gólt lőtt a Debrecen, ezúttal is a csapatkapitány volt eredményes. A második felvonásban folytatta a gólgyártást a DVSC: Pölöskey Péter két perc alatt duplázott, majd rövid időn belül Bódi Ádám növelte az előnyt. Összeomlott a Mezőkövesd, védelme felmondta a szolgálatot. A hatodik találat Szécsi Márk nevéhez fűződik. A gólok mellett még sok helyzetet kidolgoztak a hajdúságiak, kapufákat rúgtak, tehát állandó veszélyben volt a borsodiak kapuja, de a végén azért szépített a Mezőkövesd.

Novakovics 5 hét múlva kezdhet

A júliusban kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedett Nenad Novakovics a hét elején kontrollvizsgálaton járt Münchenben, ahol a sérülés után megműtötték. A szerb kapus két napot töltött Németországban, kedden különböző tesztekkel megvizsgálták, milyen állapotban van a lába, majd másnap visszatért Debrecenbe. Mint elmondta, nagyon jól halad a felépülése. 5 hét múlva újabb kontrollra kell utaznia, ha akkor is minden rendben lesz, elkezdheti a teljes értékű munkát. Addig itthon egy számára előírt program alapján készül.

Felkészülési mérkőzés

Debreceni VSC-TEVA – Mezőkövesd-Zsóry 6-2 (2-1)
Debrecen, 50 néző. Játékvezető: Nagy T.
DVSC: Polekszics – Nagy Z., Simac, Mészáros N. (Máté II P., a szünetben), Korhut (Kinyik, 75.) – Bódi, Ramos (Berdó, 75.), Czvitkovics (Shadi, 75.), Szakály P. – Pölöskey, Szécsi. Edző: Kondás Elemér
Mezőkövesd: Szántai – Bényei, Szalai, Kardos (Lakatos, a szünetben), Éles (Nagy P., 60.) – Hegedűs, Farkas (Bagi, 62.), Bognár I., Petneházi (Lipusz, 62.) – Menougong (Kemény, 60.), Hamar (Bogdány, a szünetben). Edző: Véber György

Gólszerzők: Szakály (12., 45.), Pölöskey (52., 53.), Bódi (56.), Szécsi (67.), illetve Menougong (17.), Kemény (88.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.