Vasas–Komló: döntetlen

A Vasas FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az NB III-as Komlóval, felkészülési mérkőzésen.
 
 

Vasas–Komló: döntetlen

A Vasas FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az NB III-as Komlóval, felkészülési mérkőzésen.
 
 
 

Vasas–Komló: döntetlen

A Vasas FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az NB III-as Komlóval, felkészülési mérkőzésen.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az angyalföldiek kezdőcsapatának tagjai Dirk Berger vezetőedző döntése értelmében szinte végigjátszották a találkozót, ezzel több játéklehetőséggel és nagyobb terhelést kaptak. Akaratban és bizonyítási vágyban nem volt hiány, a játék azonban kicsit döcögősre sikeredett. Már az első negyedórában látszott, hogy egy kicsit más kávéház, amit a Komló bemutatott, mint amit korábban a szintén harmadosztályú Pénzügyőr vagy a Bölcske produkált – tudósít a Vasas honlapja.

A baranyaiak korábban 0-0-ra végeztek a Honvéd otthonában, a Pécstől viszont 10-0-ra kikaptak. Ezúttal az első 15 percben meglepően magabiztosan játszottak, aminek az ellenszerét a hazaiak kevésbé találták. Szervezett csapat benyomását keltették a vendégek, akik bátran zavarták – ha kellett már a Vasas térfelén – az ellenfelüket, aminek meg is lett az eredménye. A 15. percben a kezdőkörben Shane Racklet vesztett labdát, ami önmagában még nem lett volna probléma, csakhogy villámgyorsan megindultak a vendégek. A középen későn összezáró védők között remek labdát kapott a vendégek próbajátékosa, Namuquita Roland, aki egyedül törhetett kapura. A tizenegyes-pont magasságában Venczel Balázs már csak szabálytalanul tudta szerelni, a játékvezető jogosan a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest a sértett végezte el, a jobbra mozduló Halasi kapus mellett higgadtan a kapu bal oldalába helyezte a labdát (0-1).

Az edzőmérkőzés összefoglalója

A félidő közepén a játék képe korántsem olyan volt, amilyet a Vasastól eddig megszokhattunk. Sok volt a pontatlanság, az eladott labda, és a támadó harmadhoz érve elfogyott a tudomány. Hiányoztak a jó megoldások, a védelem mögé kerülések. A vendégek bátran vállalták a párharcokat, hatékonyan szervezték meg a védelmüket és védték a területet úgy, hogy labdaszerzés esetén gyorsan átlendültek támadásba. Ennek megfelelően sok veszélyes helyzetet tudtak teremteni a Vasas térfelén. Dirk Berger nem véletlenül bosszankodott, hiszen egy-egy játékhelyzetben egyáltalán nem köszöntek vissza az edzésen látott jó megoldások. A komlóiak agresszív játékának köszönhetően sokkal kevesebb idő maradt a döntésekre, s ez megbosszulta magát a pontosság terén. Kevés igazi eseményt, és még kevésbé gólhelyzetet lehetett feljegyezni a mérkőzés ezen szakában. Kiegyenlített volt a játék, s jobbára a pálya közepén folyt a pozícióharc.

A félidőben kemény eligazítást tartott Dirk Berger, volt is miről beszélnie... Látszólag lett foganatja, hiszen a második félidő elejét pörgősebben kezdte a Vasas, ellenfelét már a saját térfelén megzavarta. A 80. percben Venczel Balázs tért ölelő indítása a vendégvédők vonalából kilépő Berecz Zsombor elé került, aki a lépéselőnyét kihasználva 16 méterről a kilépő kapus felett a hálóba emelt (1-1). Összességében igazságos döntetlen született, a hazaiak nem tudták akaratukat rákényszeríteni a kulturáltan és ügyesen játszó vendégekre.

Szerdán 14 órától a szintén harmadosztályú FC Hatvan lesz a Vasas vendége a Fáy utcában.

Felkészülési mérkőzés

Vasas FC – Komlói Bányász SK 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Berecz (80.), illetve Namuquita (tizenegyesből 15.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.