Harmadszor is egri vereség

Az Egri FC hazai pályán 2-1-re kikapott az NB II-es Ceglédtől, felkészülési mérkőzésen.
 
 

Harmadszor is egri vereség

Az Egri FC hazai pályán 2-1-re kikapott az NB II-es Ceglédtől, felkészülési mérkőzésen.
 
 
 

Harmadszor is egri vereség

Az Egri FC hazai pályán 2-1-re kikapott az NB II-es Ceglédtől, felkészülési mérkőzésen.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az első játékrészben mindkét együttes sok hibával játszott. A hazaiak elsősorban a széleket erőltették. A baloldalon a próbázó Vukomanovics, a jobb szélen pedig Balog Zsolt került többször a védelem mögé, de beadásaik rendre elhaltak a ceglédi védőkben. A legnagyobb egri lehetőséget a huszadik percben Németh Norbert hagyta ki, aki egy védővel a nyakában fejelt három méterről a kapu fölé. A ceglédiek elsősorban a gyors kontráikkal veszélyeztettek. Két alkalommal is közel álltak a gólhoz, de Brljak kapuja mellett elsuhantak a lapos lövések – tudósít a hevesfoci.hu.

A második félidőben már a gólok is megérkeztek. A műfüves pályára kilátogató mintegy harminc drukker Horváth Zoltán szemfüles találatának örülhetett. A magas támadó Koós Gábor kapufáját követően talált a hálóba. A szurkolók azonban ezúttal sem örülhettek egri győzelemnek. A vendég ceglédiek ugyanis Markó Ádám góljával egyenlítettek, majd az utolsó percben Koncz Zsolt büntetőjével a győzelmet is megszerezték.

Az Egri FC tehát a harmadik felkészülési mérkőzését is elveszítette a téli időszakban. A hevesieket korábban a Hatvan és a Szolnok győzte le. Érdekesség, hogy bár a szóbeli megállapodás már megszületett Tímár Krisztián és az egri vezetők között, a rutinos védő ezúttal sem lépett pályára...

– Továbbra sem megy a góllövés, noha nagyon sok helyzetet dolgozunk ki. Tudom, ebben közrejátszhat az is, hogy ebben az időszakban még nem olyan frissek a lábak. Hátul viszont mindig képesek vagyunk legalább egy, most pedig két gólt összehozni. Egyelőre azonban ez van, dolgozunk tovább – nyilatkozta a klub honlapján Simon Antal vezetőedző.

Sérülés miatt már csak Preklet Csaba hiányzott, a többiek felmentést kaptak a meccs alól. Szimeon Hrisztov és Piller József pedig már nem erősíti a hevesi együttest!

– A macedón U21-válogatott támadó visszatér hazájába és az FK Peliszter Bitola játékosa lesz, míg a baloldali védő szabadlistára került – közölte Tóth Dénes klubmenedzser.

Új edző érkezik

Az egri klub honlapja szerint február 1-től az egykori húszszoros válogatott játékossal, a 45 éves Keresztúri Andrással bővül az Egri FC edzői stábja, aki ezek szerint távozik az NB III-as FC Dabas éléről.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.