Átigazolás

Szalai Tamás: Dunaújváros

A korábbi ZTE-játékos szerint nagyszabású terveket szövögetnek újdonsült NB III-as csapatánál.
 
 

Átigazolás

Szalai Tamás: Dunaújváros

A korábbi ZTE-játékos szerint nagyszabású terveket szövögetnek újdonsült NB III-as csapatánál.
 
 
 

Átigazolás

Szalai Tamás: Dunaújváros

A korábbi ZTE-játékos szerint nagyszabású terveket szövögetnek újdonsült NB III-as csapatánál.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nemrégiben felbontotta szerződését az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Zalaegerszeg csapatával Szalai Tamás. Mostanra pedig már csapatot is talált magának a 33 éves védő, hiszen az NB III-ban szereplő Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE együtteséhez igazolt.

– Mivel hazaköltöztem Székesfehérvárra, így a legfontosabb szempont az volt számomra, hogy a településhez közeli csapatban folytassam. Dunaújváros pedig mintegy harmincöt-negyven kilométerre fekszik Fejér megye székhelyétől, így kézenfekvő volt számomra, hogy ideigazoljak, mivel más lehetőség nem is nagyon jött szóba – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Szalai Tamás. – Egyáltalán nem levezetni jöttem Dunaújvárosra. Nagyszabású tervei vannak az egy évtizede még jóval magasabb célokért küzdő csapatnak, és itt a szép stadion is. Idén szeretnénk megnyerni a harmadosztályt, majd idővel az NB II-ből is feljutnánk. A tervek tehát megvannak, bízom benne, hogy sikerül is megvalósítani ezeket.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.