Igazságos Videoton-döntetlen

Nem született gól a CDS Trophy elnevezésű mini torna első mérkőzésén.
 
 

Igazságos Videoton-döntetlen

Nem született gól a CDS Trophy elnevezésű mini torna első mérkőzésén.
 
 
 

Igazságos Videoton-döntetlen

Nem született gól a CDS Trophy elnevezésű mini torna első mérkőzésén.

Két könnyebb edzőmeccset követően a fehérváriak délután már egy erős, nemzetközi szinten is jegyzett ellenféllel szemben léptek pályára. A Dinamo Moszkva csapatában Dzsudzsák Balázs és Kevin Kuranyi nem kerültek a kezdőcsapatba.

Csupán öt percet kellett várni az első lehetőségre, ekkor Gyurcsó gurított le Nikolicsnak egy szabadrúgást, amit a csatár 15 méterről lőtt kapu mellé. A 12. percben Kovács ellen szabálytalankodtak az orosz védők, a szabadrúgást Brachi lőtte kapura, Sunyin kapus azonban szögletre ütötte a labdát. A 18. perc végén Jantscher 13 méterről tekert kapura, veszélyes lövés volt de, végül mellé ment.

Összességében elmondható, hogy az első félidőben nem csak többet birtokolta a labdát a magyar csapat, de a játékot is ők irányították. Az orosz játékosok több alkalommal is kemény belépőkkel próbálták tördelni a gyors, sok kis passzra épülő játékot. A 30. percben Nikolics nagyon közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, azonban centikkel lemaradt Brachi labdájáról. Öt perccel később Rikov fejelhetett öt méterről, de a labda fölé ment. A 40. percben Gyurcsó veszélyeztetett szabadrúgásból, ez volt az első félidő utolsó veszélyes momentuma.

Szünet után mindkét csapat új felállásban folytatta. A Dinamo Moszkvában immár ott volt a pályán Dzsudzsák és Kuranyi is, azonban a játék képe nem sokat változott. Főleg a rögzített szituációk után alakultak ki gólszerzési lehetőségek. A legnagyobb Vidi helyzet a 60. percben volt, ekkor Uros Nikolics kezelt le szépen egy szélről érkező beadást, majd egy lövőcsellel becsapta védőjét, lövését azonban az utolsó pillanatban blokkolni tudta az egyik kék mezes játékos. A 80. percben Dzsudzsák egy távoli bombával veszélyeztetett, Tujvel nagy bravúrt bemutatva védeni tudott. Az utolsó percekben újabb helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki, így összességében elmondható, hogy igazságos eredmény született.

A Videoton következő meccsére január 27-én a Rapid Bukarest ellen kerül sor.

Forrás: www.vidi.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.