Zalaegerszeg

A dobogón szeretne végezni

A ZTE FC-hez igazoló Babos Barna bízik benne, hogy új csapatában megkapja a lehetőséget.
 
 

Zalaegerszeg

A dobogón szeretne végezni

A ZTE FC-hez igazoló Babos Barna bízik benne, hogy új csapatában megkapja a lehetőséget.
 
 
 

Zalaegerszeg

A dobogón szeretne végezni

A ZTE FC-hez igazoló Babos Barna bízik benne, hogy új csapatában megkapja a lehetőséget.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Zalaegerszegen folytatja pályafutását a Videoton II csapatától távozó Babos Barna. A fiatal csatár két év után hagyta el Felcsútot, korábban pedig a harmadosztályú Veszprém együttesében futballozott. A játékosnak a tavalyi szezonban sérülés miatt sokat ki kellett hagynia, ezért ősszel a listavezető Puskás Akadémia gárdája helyett csak az NB III-as keretben számítottak rá. A 21 éves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, azért távozott előző klubjától, mert nem akart továbbra is a harmadosztályban szerepelni.

– Úgy gondoltam, hogy nem NB III-ban szeretnék játszani. Sok a még nálam is fiatalabb, játszanak ők, én inkább távozom, és keresek magamnak másik klubot – magyarázta a támadó. – Azon gondolkoztam még, hogy kiigazolok Ausztriába, a harmad- vagy negyedosztályba, de aztán ebből nem lett semmi, hiszen jött ez a zalaegerszegi lehetőség. Így jöttem a ZTE-hez próbajátékra, amelyen sikerült megfelelnem, és már alá is írtam a szerződésemet.

– Milyenek az edzések? Hogy érzi magát az új környezetben?

– Nagyon kemény edzéseink vannak, úgyhogy az erőnlétünkkel biztosan nem lesz gond. Teljesen rendben van eddig minden, tetszik az új környezet, jól érzem magam Zalaegerszegen.

– Mik a céljai a tavaszra az új csapatával?

– Szeretnék minél több mérkőzésen pályára lépni, de ez természetesen csak rajtam múlik, hiszen ha jó teljesítményt nyújtok az edzéseken és odateszem magam, akkor biztosan megkapom a lehetőséget. Jó lenne minél több találkozót megnyerni, és szeretném, ha egy szép tavasz után akár az első háromban tudnánk végezni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.