Középpályást igazolt a Kozármisleny

Siker a DPASE ellen; Birtalan Botond a baranyaiaknál folytatja pályafutását.
 
 

Középpályást igazolt a Kozármisleny

Siker a DPASE ellen; Birtalan Botond a baranyaiaknál folytatja pályafutását.
 
 
 

Középpályást igazolt a Kozármisleny

Siker a DPASE ellen; Birtalan Botond a baranyaiaknál folytatja pályafutását.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Kozármisleny hazai pályán 2-1-re legyőzte a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE csapatát. A szünetben az NB III-as DPASE vezetett, majd a második félidőben a próbajátékos Árpád Péter egyenlített, Schmidt Zsolt pedig megszerezte a győztes gólt.

A baranyaiak leigazolták Birtalan Botondot, aki a közelmúltban távozott Debrecenből, majd a PMFC-nél nem kapott szerződést, de Kozármislenyben bizonyíthat, és ha jól teljesít tavasszal, akkor nyitva áll a kapu számára a feljebb lépés előtt. A 23 éves középpályás korábban a Sopron, a Kecskemét, a REAC, illetve a román Liberty Salonta és a Bihor Oradea csapataiban is megfordult.

Marko Bjelanovics visszatér Kozármislenybe, a pécsi szakvezetők úgy ítélték meg, hogy a tehetséges horvát középpályás fejlődését jobban szolgálja az NB II-es szereplés, de nyáron valószínűleg ő is visszatérhet Pécsre.

Bjelanovics érkezésével viszont eldőlt, hogy az elmúlt héten tesztelt Luka Dominic nem lesz a Kozármisleny játékosa, azonban lehetőséget kaphat a PMFC II-ben, és ha teljesítménye megfelelő lesz, akkor ő is feljebb léphet.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.