Hétfői tutitár

Afrikából Angliába

Pályán a címvédő az ANK-n, a szentek új menedzserrel várják az Evertont...
 
 

Hétfői tutitár

Afrikából Angliába

Pályán a címvédő az ANK-n, a szentek új menedzserrel várják az Evertont...
 
 
 

Hétfői tutitár

Afrikából Angliába

Pályán a címvédő az ANK-n, a szentek új menedzserrel várják az Evertont...

Zambia-Etiópia 1!

Pályán a címvédő! A trófea megnyerésére ezúttal nem sok esélye lesz a gárdának, ám a mai mérkőzést behúzzák Mulengáék!

A C-jelű kvartettbe e két alakulat mellett Nigéria és Burkina Faso nyert besorolást. Hervé Renard válogatottja címvédőként érkezett Dél-Afrikába, és elnézve a csoportbeosztást, még a továbbjutás is meleg lehet a brigádnak!

Azonban ma a három pontot begyűjtik Mayukáék, ugyanis a torna egyik legkutyább nemzeti csapatával találkoznak. Kell is minden egység Mboláéknak, hiszen ezt követően Nigéria és Burkina Faso is nagyobb falat lesz majd. Ami az előjeleket illeti, azok bizony nem túl kedvezőek. És akkor még finoman fogalmaztunk... Zambia a torna előtt nem nagyon brillírozott, sőt, még gólokat is csak elvétve szerzett. Ugyanakkor mindenképpen mellettük szól, hogy néhány futballistájuk jegyzett bajnokságban szerepel, no nem éppen élcsapatokban...

Etiópiáról nem feltétlenül a minőségi foci jut eszünkbe, ezt be kell, hogy valljuk férfiasan. A gárda Közép-Afrikát és Szomáliát utasította maga mögé a csoportban, barátságos meccseken viszont kikapott Ugandától és Kenyától, megverte Tanzániát, és értékesnek nevezhető a Tunézia elleni döntetlenje is. Három légiósuk van a keretben, Yussuf Saleh a Syrianskában, Saladin Said Egyiptomban, Fuad Ibrahim pedig a Minnesota Starsban szerepel. Nem feltétlenül ütős együttesekről van tehát szó...

Az az érzésünk, hogy bár Zambia sem tartozik a világelitbe, azért a címvédő csak legyűri a derék etiópokat. Nem várunk gólparádét, ám összességében Zambia csak behúzza a három pontot!

Southampton-Everton +2,5! Mindkét fél betalál: IGEN!

Sikerül-e győztesen bemutatkozni a szentek kispadján Pochettino mesternek? Nehéz kérdés... A gólokban biztosabbak vagyunk!

Nigel Adkins kirúgták a Southampton kispadjáról... Érdekes döntést hoztak a tulajdonosok, ugyanis a menedzsert akkor küldték el, amikor nem ment rosszuk a piros-fehéreknek. No meg azért azt is illett volna figyelembe venni a döntés meghozatalakor, hogy a szakember két év alatt két osztállyal vezényelte feljebb a szenteket. Nem így történt, Adkins ment, majd két nappal később az argentin szakembert, Mauricio Pochettinot ültették le a padra. A dél-amerikai tréner korábban áveket futballozott az Espanyolban, majd a barcelonai együttes szakmai munkáját irányította.

Ám a gyenge szereplés miatt megváltak tőle Katalóniában, ám a fiatal mesternek nem kellett sok időt munka nélkül töltenie: gyorsan megállapodott a szentekkel, így most eljött a debütálás ideje. A csíkosak a 15. helyen állnak, 22 forduló után 22 pont áll a nevük mellett, a St. Mary's Stadium-ban 3-4-4 a mérlegük, gólarányuk 15-14. A Villát, a Newcastle-t és a Readinget verték, a nagycsapatokkal nem bírtak, pontosabban az Arsenaltól egy egységet azért elcsíptek. Az elmúlt hetekben nem ment rosszul Do Pradoéknak, hiszen az elmúlt 5 fellépésükön nem kaptak ki, igaz, csak egy sikert könyvelhettek el, a héten a halasztott meccsen értek el bravúros 2-2-es döntetlent a Stamford Bridgen Lamberték.

Az Evertonnál nincs menedzserkérdés, immár egy évtizede David Moyes irányítja a szakmai munkát a Mersey-partján. A kékek az idén nagyszerű szezont futnak, jelenleg az 5. helyen tanyáznak 37 egységgel. Idegenben sem rosszak Bainesék (4-5-2). Akik remek formában várják a mai kirándulást! Az elmúlt 10 ütközetük közül csak egyet buktak el (Chelsea), 4-5-1-es mérlegük tehát mindenképpen bizakodásra adhat okot a mai összecsapás előtt.

Vendégségben 18--14-es a találati mutatójuk, egyedül a West Brom stadionjában maradtak impotensek Jelavicék... Szerintünk ma is jók lesznek egy találatra mindenképpen...

Az ősszel az Everton nyert 3-1-re, előtte évekkel ezelőtt kétszer is gólgazdag végeredmény született a szentek pályaválasztásával (3-3, 2-2). Most is abban gondolkodunk, hogy mindkét fél betalál, és akár össze is jöhet a 3 találat!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.