Válogatott

Kirugdosás helyett feldobálták

A másodosztály legjobb fiatal játékosai idén is ifj. Dárdai Pál szakmai vezetésével edzőtáboroznak.
 
 

Válogatott

Kirugdosás helyett feldobálták

A másodosztály legjobb fiatal játékosai idén is ifj. Dárdai Pál szakmai vezetésével edzőtáboroznak.
 
 
 

Válogatott

Kirugdosás helyett feldobálták

A másodosztály legjobb fiatal játékosai idén is ifj. Dárdai Pál szakmai vezetésével edzőtáboroznak.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az ünnepek időszakában két hetet itthon töltött ifj. Dárdai Pál, aki továbbra is a német Hertha BSC utánpótlás-koordinátoraként, illetve edzőjeként dolgozik. Bár az újév kezdetén visszatért Berlinbe, hamarosan ismét magyar környezetben tölthet tíz napot, hiszen idén is ő lesz a Törökországban edzőtáborozó NB II-es válogatott vezetőedzője. A küldöttséggel az utazás napján, január 16-án Bécsben találkozik majd, és onnantól kezdve senki ne számítson könyörületességre tőle.

A Rangadó.hu érdeklődésére Dárdai elmondta, idén is minden alkalmat megragadnak majd, hogy labdával edzhessenek, s emellett fontos, hogy a játékosok mentalitásban is fejlődjenek.

– Milyen tapasztalatai vannak a tavalyi túráról?

– Szeretnék attraktívabb ellenfeleket kapni, mert tavaly két mérkőzésünk tűrhető volt, egy pedig semmilyen... Jó lenne svájci első- vagy másodosztályú, illetve német másodvonalbeli csapatok ellen játszani, mert akkor a mieink legalább tudnák, hova kell eljutniuk. Egyelőre nem tudom, kapunk-e ilyen ellenfeleket – magyarázta ifj. Dárdai Pál. – A mi csapatunkkal tavaly is elégedett voltam, hajtottak, fegyelmezettek voltak a srácok, de én úgy vagyok vele, hogy inkább kapjunk ki szorosan, de játsszunk egy komolyabb csapat ellen.

– Összességében jó élmény és hasznos időszak volt az egy évvel ezelőtti edzőtábor?

– Klassz srácokat ismertem meg, bár biztosan volt egy-két nyűgös napjuk, hiszen eleget piszkáltam őket. De a végén feldobáltak a levegőbe, pedig azt hittem, inkább kirugdosnak majd valahova! Bízom benne, hogy jó pályák várnak minket, mert idén is minden alkalmat megragadunk, hogy labdával edzhessenek, hogy labdabiztosabbá váljanak. Emellett fontos, hogy mentalitásban is fejlődjenek, hiszen jobb, hogy a másodosztályban meghatározó játékosok, mintha az NB I-ben nem játszanának, csak ülnének a kispadon.

– Másodedzőként miért esett Kulcsár Árpádra a választása?

– Ahogyan tavaly, idén is Lőw Zsolt volt az elsőszámú jelölt a posztra, de későn jött felkérés, egy ideig az egész túra bizonytalan volt, ezért őt nem engedik el a klubjától. Engem hagynak dolgozni, itt Berlinben, sőt örülnek, ha edzőként praktizálok. Utánpótlás-koordinátor vagyok, én tartom az edzői értekezleteket, de van egy saját csapatom is, amit most a másodedzőmre hagyok. Kulcsár Árpi A-licences edző, aki a harmadosztályban, felnőtt csapat mellett dolgozik, de testnevelő-tanári diplomája is van, tehát tökéletesen alkalmas a feladatra. A szakmai stáb és a játékoskeret tagjai is pontosan tudják, hogy nem üdülni megyünk Törökországba!

– Idén ki állította össze a keretet?

– Bognár György és Dajka László állította össze a névsort, de én odakint két-három edzés után kiszúrom, ki az, aki gyorsan játszik és gyorsan gondolkodik, és a meccseken azokra építem a csapatot. Természetesen tavaly is mindenki játszott, illetve aki éppen nem, az a másnapi edzésen meg lett hajtva rendes német módszerekkel. Egy-két szabad délután most is lesz, hogy legyen alkalom városnézésre, vásárlásra és a fényképek elkészítésére – ez régen a Herthánál is így volt –, de azon kívül csak a foci!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.