Munkába állt a Haladás futsal

Erőltetett január vár a játékoskerete megerősítésén dolgozó Swietelsky-Haladás csapatára.
 
 

Munkába állt a Haladás futsal

Erőltetett január vár a játékoskerete megerősítésén dolgozó Swietelsky-Haladás csapatára.
 
 
 

Munkába állt a Haladás futsal

Erőltetett január vár a játékoskerete megerősítésén dolgozó Swietelsky-Haladás csapatára.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szombathelyi teremlabdarúgók már letudták a rövid téli szünetet, és ismét tréningeznek. A vezetők is dolgoznak, igyekeznek megerősíteni a játékoskeretet – írja a futsal-hungary.hu.

– Januárban erőltetett menet, hat mérkőzés vár a csapatra, négy bajnoki és két kupameccs – árulta el Horváth Levente vezetőedző. – A bajnokságban a felsőház, az ötödik-hatodik hely a célunk, a kupában pedig szeretnénk a négy közé jutni. Vagyis az elkövetkező hetekben sokat nem hibázhatunk. Egyelőre szűk a keretünk, három kapussal és kilenc mezőnyjátékossal dolgozom, de igyekszünk bővíteni, megerősíteni az állományt. Az U19-es gárdánkból Rácz Bence és Schimmer Zoltán került fel az első csapatba. Tárgyalásban állunk Beke Gáborral és Gugcsó Benjaminnal. Mindketten Ausztriában nagypályáznak, sok múlik azon, hogy az osztrákok hogyan tolerálják a futsalt. Bízom benne, hogy sikerül leigazolnunk őket, de ha nem, akkor visszarendeljük két kölcsönjátékosunkat, Németh Bálintot és Bíró Renátót az NB II-es egyetemi csapattól.

A 30 éves Beke Gábort a szombathelyi szurkolók jól ismerik, korábban, még az NB II-ben szerepelt a nagypályás Haladásban, de a futball alapjait is a Rohonci úti műhelyben tanulta. Gugcsó Benjamin kőszegi fiatalember, nagypályán az NB III-ban szerepelt. Egy távozója van az élvonalbeli együttesnek: Balikó Tamás a több játéklehetőség reményében visszatért a Szombathelyi Egyetemi SE kötelékébe.

– Korábbi játékosunk, Bogyó Károly februárban csatlakozik hozzánk, Bánfalvi Balázs viszont térdműtétre vár, rá ebben a szezonban már nem számíthatok – magyarázta Horváth Levente.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.