1. rész: Hofi Géza

Foci és röhögés

Ki ne emlékezne örökérvényű bemondásaira, amelyeken egy ország szocializálódott?
 
 

1. rész: Hofi Géza

Foci és röhögés

Ki ne emlékezne örökérvényű bemondásaira, amelyeken egy ország szocializálódott?
 
 
 

1. rész: Hofi Géza

Foci és röhögés

Ki ne emlékezne örökérvényű bemondásaira, amelyeken egy ország szocializálódott?

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Szúrd ki, mert pattog”, „Brillantin, konfetti, szerpentin szépen bedobva”, „Odaadnám én a Váci utca mindkét felét Bozsiknak, a közepét meg ezeknek. Söpörni” – ki ne emlékezne ezekre az örökérvényű bemondásokra, amelyeken egy ország szocializálódott? A foci és a humor kapcsolatát feltérképező sorozatunk első szereplője Hofi Géza.

Az abszurd nevettetés világában néha szoftnak tűnő kisemberhumorba, és a Hofira oly jellemző „érted haragszom, nem ellened” jellegű, helyenként meglepően keménynek tűnő társadalomkritikába oly simán fér bele a sport jelenségeinek kipellengérezése, mint a nézők tegezése. „Ezekhez képest a ház nélküli csiga egy gerincoszlop” – mondogatta, a publikum meg értette, hogy ez a duma még a legvidámabb barakkban is felér egy botrányosan nagy pofonnal.

A zseniális Hofi Géza receptje egyszerű, mégis rendkívül technikás: úgy beszél a pénz és foci közti konfliktusról („Guszti bácsi, lesz pénz?”), és tiszteleg nevettetve a nagy héroszok, Budai, Kocsis, Puskás és a többiek előtt (Aranycsapat-paródia), hogy mindeközben a Kádár-éra szimptomatikus problémáit hozza be a köztudatba. Különösen vicces, de igaz: Hofi Géza akkor csinált hülyét a magyar labdarúgást irányító emberekből, amikor a maihoz képest egészen rózsás helyzetben volt a honi futballkultúra. Akkoriban nyitotta ki kíméletlen humorzsákját, amikor sokak szerint a Kinizsi Húsos simán leverte volna a mai nemzeti válogatottat.

Egy olyan korszakból szólnak ezek a poénok, amikor „hármat foghattál: a Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat”. Ahogy a tíz éve elhunyt mester fogalmazott: „Akinek nem inge, az ne vegye magára. De akinek inge, az végre öltözködjön már föl, mert most már uncsi!” Ebben a virtuális öltözködésben nyújtanak segítséget a muzeális értékű Hofi-jelenetek.

Hofi: Aranycsapat
Hofi és Vitray beszélget a fociról
Hofi: A focista megnősül

Hofi Géza: Teljesen barátságos mérkőzés, 1973

„Szóval, emlékezzenek vissza, volt a közelmúltban ez a jugoszláv–magyar teljesen barátságos mérkőzés. A jugó-magyaron, ahogy figyeltem, egy dolog volt teljesen felesleges, a labda. Há’ de nem? Minek?!? Olyan jól megvoltak anélkül is, nem? Kihúztuk a gyufát. Na, azt mondja utána egy-két szakember, hogy: „Én a mérkőzéssel elégedett voltam.” – Hát, ha már a kispadon ülnek, mér’ nem nézik meg, nem? Egyszer tehetnék tényleg, tehetnék. Na, aztán a sajtó meg másnap reggel jön a szöveggel (...), hogy: „Ez az! A fiúk mindent megtettek. A küzdőszellem, meg jujj, meg hű! Meg volt, amelyik már futott is, meg minden!” – Ugyan már! Mér’ kell minket etetni, ugye miért kell? A réjdióban pedig Szepesi György egyik csatárunkkal karöltve egy órán keresztül magyarázta, hogy nekünk a döntetlen Ausztria ellen miért volt jó. Nem volt jó, de megmagyarázták.

A csatárt idézném szó szerint, aszongya: „Az volt a...a...amikor a...igen, a...a Rudi bácsi amikor mondta a Rudi bácsi” – Eddig tudják követni? Na, jó csak ugye, hogy tudjam mégis... aszongya: „Akkor azért nem győztünk...akkor az volt a baj, hogy a kapufa...” – Most figyeljenek, most figyeljenek! Most jön a meredek: „Azért nem győztünk, mert a kapufa az henger alakú volt és nem szögletes” – A riporter mit mondott: „Így van!” – Ez kérem, azt jelenti lefordítva, hogy futballberkekben minden vezető a helyén van, mindenki ért hozzá, kapufa a hibás. Az a hülye akác, az! Hát, ki kéne rúgni, nem? Persze, már ki akarták rúgni, emlékezzenek vissza, mondta az egyik riporterünk, az egyik körkapcsoláson, Zalaegerszeg–MTK találkozón, aszongya: „Kedves hallgatóink, a két MTK-játékos egymást zavarta a kapu elrúgásában” – Még szép, mi? Nem zavarja, már nincsen kapu. Jajj! Na, meg aztán még mondott valamit a csatár, aszongya: „Az is volt a baj, hogy a lövésem...” – Az az egy. Számoltam, számoltam! Az az egy: „ha egy arasszal lejjebb megy, akkor nem fölfele pattan, hanem lefele, és akkor győzünk.” Hát kérem, erről az araszról jut eszembe... Nagyapámtól tudom, aki szabó... Igen, elvtársi szabó... Jól van, akkor úri, jól van... De finnyásak, de finnyásak! Azért mondtam, hogy elvtársi, mert így több munkája van. Szóval, én nagyapámtól tudom, hogy ha a szabó a gomblukat egy arasszal hosszabbra vágja, az már zseb...”

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.