A Rangadó.hu szakértője

Magukkal rántották a sorstársukat?

Fordulatos mérkőzésen győzött a házigazda Siófok az Eger ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Magukkal rántották a sorstársukat?

Fordulatos mérkőzésen győzött a házigazda Siófok az Eger ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Magukkal rántották a sorstársukat?

Fordulatos mérkőzésen győzött a házigazda Siófok az Eger ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB I két kiesőjelöltje, a Siófok és az Eger találkozott egymással a 17. forduló szombat délutáni mérkőzésén. Az elmúlt hetek, hónapok teljesítménye alapján mindkét együttesre ráfér a téli pihenő, hiszen a Siófok eddig csupán egyetlen győzelmet gyűjtött, míg az újonc hevesiek utoljára több mint egy hónapja tudtak pontot szerezni.

Aktívabban kezdett a hazai csapat, de az első percekben nem alakult ki helyzet a kapuk előtt. Tíz perc elteltével azonban tizenegyesből megszerezte a vezetést a Siófok, miután a védők mögül kilépő Nyári Tibor lábát megakasztotta a kapujából rossz ütemben kilépő Brljak. A megítélt büntetőt Melczer Vilmos váltotta gólra (1-0). Az átázott, mély talajon inkább a küzdelem dominált, mint a technikai tudás, ez a játék képén is meglátszott. A félidő felénél egy Zamostny-helyzetet jegyezhettünk fel, azonban a siófoki támadó Brljak ölébe lőtte a labdát. Bátran kezdeményezett a hazai csapat, többször is a védők mögé tudtak kerülni a siófokiak, de nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk. A félidő második felére még inkább leült a játék, a Siófok ívelgetésekkel tesztelte az egri hálóőr ütemérzékét, azonban Darko Brljak a büntető után hibátlanul látta el a feladatát. A vendégeknél egyedül Németh Norbert volt aktívabb az átlagnál, a rutinos támadó többször is zavarba tudta hozni a siófoki védelmet, de a góltól még így is messze voltak a hevesiek. A félidő végén a Siófok már nem kockáztatott, az Eger pedig Németh révén ziccert rontott, így 1-0-s hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A Siófoknak továbbra sem megy előnyben, ezt Balog Zsolt bizonyította is a második félidő elején, miután Dobrics remek kiugratását váltotta gólra (1-1). A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: az Eger magára talált, a Siófok viszont értetlenül visszaállt, és inkább a védekezésre, illetve az ebből vezetett kontrákra helyezte a hangsúlyt. Alig telt el öt perc az Eger gólja után, és már át is vette a vezetést Simon Antal együttese. Albert Ádám 22 méteres lövése talált utat Kurucz kapujába. A kapott gól után ismét elkezdett támadni a Siófok, és Dajics góljával egyenlített is (2-2)! Nem sokat kellett várni az újabb találatra, Németh Norbert egy kapu előtti kavarodás után újra az egriek javára fordította az állást. Nem örülhettek sokáig azonban a vendégek, ugyanis Melczer Vilmos ismét értékesített egy büntetőt, amelyet ezúttal Piller József ellen fújt be Iványi Zoltán játékvezető. Szinte mindegy-mindegy alapon vezettek támadásokat a csapatok, érezhető volt a feleken, hogy az egy pont ugyanúgy nem ér semmit a bennmaradásért vívott harcban, mint a vereség. A 87. percben szabadrúgást kapott a Siófok, amelyet Kiss Máté a sorfalba lőtt. Iványi sípszava azonban ismét megtörte a siófoki este csendjét, és újfent a büntetőpontra mutatott a játékvezető. Melczer most sem hibázott, így ismét a hazaiak vezettek. A fordulatos második félidő újabb gólt már nem hozott, így Horváth Károly együttese megszerezte második győzelmét a bajnokságban.

Érdekesség, hogy a Siófoknak az előző szezonban is volt egy olyan hazai meccse, amikor három büntetőt rúghatott, és Melczer Vilmos akkor is triplázni tudott.

– Egy ilyen mérkőzés után nehéz mit mondani – kezdte a találkozó értékelését a Rangadó.hu szakértője, az Egri FC klubigazgatója, Tóth Dénes. – Egy kiesési rangadón a három befújt tizenegyes természetesen indulatokat kelt, nehéz így reálisan értékelni a mérkőzést. A második félidőben megszereztük a vezetést, majd a Siófok egyenlítő gólja után nem sokkal ismét nálunk volt az előny. A három büntetőre azonban nehéz ellenszert találni, a négy kapott gól már soknak bizonyult, így nem tudtunk ponttal, pontokkal távozni Siófokról. Nagyon kellett volna ez a győzelem, de sportemberek vagyunk, továbbra sem adjuk fel, mindent megteszünk majd a tavaszi szezonban, hogy kiharcoljuk a bennmaradást.

Tavasszal már saját stadionjában rendezheti hazai mérkőzéseit az egri csapat, a klub igazgatója emiatt is optimista.

– Számottevő javulást várok tavasszal, hiszen végre otthon rendezhetjük a hazai mérkőzéseinket. Úgy gondolom, az ősz végére teljesen elfáradtunk, megviselte a csapatot, hogy folyton idegenben lépünk pályára. Ezt a hátrányt egy középcsapat is megérezte volna, és ez kijött rajtunk is az utóbbi fordulókban.

Tanque súlyos sérülést szenvedett

A mérkőzés félidejében lépett pályára az egrieknél Marcos Tanque Vinicius. A brazil csatárt azonban alig húsz perc elteltével sérülés miatt le kellett cserélni. Úgy tűnik, a támadó sérülése súlyos, a mérkőzés után azonnal kórházba kellett szállítani – tudtuk meg Tóth Dénestől.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.