Kolozsvár

Városi derbi, szurkolói szemmel

U–CFR, avagy szombaton rendezték a kolozsvári városi rangadót a román élvonalban.
 
 

Kolozsvár

Városi derbi, szurkolói szemmel

U–CFR, avagy szombaton rendezték a kolozsvári városi rangadót a román élvonalban.
 
 
 

Kolozsvár

Városi derbi, szurkolói szemmel

U–CFR, avagy szombaton rendezték a kolozsvári városi rangadót a román élvonalban.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ez a meccs helyezésektől, évszaktól, időjárástól és mindentől függetlenül rengetegünk számára a legfontosabb mérkőzés a szezon során, bármelyik táborról is beszéljünk.

Most a sorsolás úgy hozta, hogy az odavágók és a visszavágók utolsó mérkőzésére essen a derbi, amely a visszavágók esetén lehet majd érdekes, hiszen számunkra bajnoki címet, vagy egy dobogós helyet érhetnek majd az utolsó fordulóban szerzett pontok, amelyek városi riválisunkat (akiket a csapat színei miatt egyszerűen pingvineknek becézünk) kiesésbe sodorhatják. Volt már példa ugyanilyen sorsolásra a 2007–2008-as bajnokságban, amikor az ellenfelünk pályáján szerzett három ponttal nyertük meg a bajnokságot, a csapat első aranyérmét történelme során, miközben azt is ünnepelhettük, hogy ők kiestek az első osztályból. A tavalyi szezonban a visszavágók folyamán lejátszott mérkőzést megszakítás miatt újra kellett játszani, ahol ismét nyertünk, és újfent ezzel a három ponttal szereztük meg a bajnoki címet. Mondanom sem kell, hogy számunkra ez mekkora örömöt, a fekete-fehérek számára pedig mekkora bánatot, bosszúságot tudott jelenteni.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak most lett vége az odavágóknak, hol van még a szezon vége?

Az előjelek mindenképp nekünk kedveztek a 65. kolozsvári derbi előtt, először is statisztikai szempontból. Az első osztályban az „U” nem tudta legyőzni a CFR (KVSC) csapatát már negyven éve (1972 óta), utoljára a pingvinek csapata húsz éve (1992-ben) tudott nyerni a bordó-fehér alakulat ellen, akkor a másodosztályban tudták ezt megvalósítani.

A statisztikákat félretéve is minden objektív megkérdezett, gondolkodás nélkül vasutas-győzelmet tippelt volna a derbire, aki egy csöppet is figyelemmel kíséri a két csapat idei szezonját. A CFR a Bajnokok Ligájában vitézkedik, a derbi előtt épp a Braga csapatát győzte le 3-1-re, a bajnokságban, ha nem is dobogón, de elől van a csapat, a kupagyőzelemre is van még esélye, habár addig még vár ránk egy-két ellenfél...

Kolozsvár másik csapata, vagyis az „U” a kupából már rég kiesett, a bajnokságban olyannyira nem vitézkedik, hogy a kiesés ellen küzd, jelenleg is kiesőhelyen szerepel. A gyenge forma és rossz csapat mellett a klub a megszűnés szélén van, a játékosokat, az alkalmazottakat hónapok óta nem fizetik, így a morállal sem állhatnak valami jól a fekete-fehér játékosok.

Ám a legtöbb alkalommal nem sokat számít a forma, vagy az, hogy a két csapat a tabella két ellentétes felén foglal helyet, hiszen a városi rangadó alkalmával teljesen más indulatok, érzelmek szabadulnak fel, a játékosok a szurkolókért, a csapat színeikért megesznek mindent.

Szurkolói szempontból az „egyetemi” csapat jobban áll (Az „U” az Universitatea szóból ered, ami egyetemet jelent), a Vasutas esetében meglátszik, hogy a csapat több mint százéves fennállása során a szezonok több mint harmadát a második, vagy alsóbb osztályokban töltötte, de a létszám nem mindig a minőség velejárója, hiszen az „egyetemi” ultrák nagy része köszönőviszonyban sincs csapatuk nevével. A KVSC csapatának keménymagja legnagyobb részét magyarok alkotják, de román csoportosulások is vannak. A nemzeti ellentétek miatt a magyarok nagy része már nem szurkol az „U” csapatának, hiszen amióta a CFR-ből élcsapat vált, ők a csapat tulajdonosában, Pászkány Árpádban látják a legnagyobb problémát. Annak ellenére, hogy rengeteg magyar tartott a csapatukkal, jelenleg minden magyart hasonlóképp szidnak és kívánnak a halálba. Érdekes módon mielőtt Pászkány át nem vette a CFR csapatát (amely akkor a harmadik ligában játszott) ők az erdélyi szellemiséget, a Bukarest-ellenességet képviselték, ami mostanára teljesen megszűnt, jelenleg a magyar-ellenesség jellemzi őket a legjobban, valamint az, hogy a Dinamo Bukarest nacionalista, soviniszta szurkolóival fogadtak testvériséget, akiket tíz éve még utáltak, ahogy a városukat is.

A CFR-nek már Pászkány előtt is volt több száz szurkolója, ám érthető módon a folyamatos első osztályú szereplés, és a város másik csapatának, illetve szurkolóinak szellemiségváltása óta ezen drukkerek száma folyamatosan nő. A szinte csak magyarokból álló KVSC-szurkolócsoportra a civilizáltság jellemző, a román ultrákat ez kevésbé jellemzi, ám közös nevező, hogy bárhová, bármeddig elmegyünk a csapatunkért, és a végsőkig kitartunk mellette. Jelenleg a mi csapatunk képviseli Erdélyt úgy a román bajnokságban, mint az európai kupákban, nem ritkák a független Erdélyre utaló koreográfiák sem. Még a CFR-szurkoló románok nagy része is a magyarokkal egy véleményen van, vagyis, hogy mi, erdélyiek egy más civilizációs fokot képviselünk, mint a Kárpátokon túliak, nem szeretjük a bukarestieket, azoknak egyetlen csapatát sem, a mentalitásukat, viselkedésüket is ideértve, a nagy részünk azt látná a legjobb megoldásnak, hogy a bukarestiek a Kárpátokon mutassák fel útleveleiket. Értékek szempontjából jelenleg az „U” szurkolók nagy része ugyanazt képviseli, mint a bukaresti csapatok szurkolói.

Egy kis elkanyarodás után visszatérnék cikkem vezérvonalához, vagyis a szombati városi derbire. Már reggel mindenkit nagy izgatottság töltött el, mi a Gépész utcai stadionnál gyülekeztünk, elméletileg délután kettő-három között kellett volna fent legyünk mindannyian, hogy a hatkor kezdődő mérkőzésre sikeresen bejuthassunk, ismerve a nehéz beléptetést a Szamos-parti stadionban, és remélve azt, hogy nagy létszámban leszünk jelen. Rengetegen már délben, vagy még az előtt megjelentünk a stadion környékén, ki szomjúságát csillapítani a közeli kocsmában, ki pedig segíteni az esti meccsre készített zászlócskák befejezésében, és volt, aki mindkét tevékenységet előszeretettel végezte.

A jegyeink átvétele után fél négy és négy között jó hangulatban elindult a bordó-fehér vasutascsapat tábora a Szamos-parti stadion felé, mindegy nyolcszázan lehettünk. A nagyarányú rendőri készenlét sem maradt el, rengetegen kísértek el minket a kékek. Összetűzésre nem került sor az út folyamán a készültség miatt, a fekete-fehérek huligánjai, ultrái az agresszívabbak, így szinte meglepő is volt számunkra, hogy a stadionjuk melletti parkban ez alkalommal nem vártak minket kőzáporral, mint ahogyan általában tenni szokták.

A beléptetés nagyon döcögősen zajlott, nem vagyok benne biztos, hogy mindenkit sikeresen beengedtek a kezdősípszó előtt, pedig már körülbelül két órával a kezdés előtt ott voltunk. Idén sem maradt el a rendőrök és a biztonságiak folyamatos vegzálása, a cipőket szinte mindenkivel levetették, rengeteg szurkolóval ok nélkül viselkedtek agresszívan. Miután végre beértünk, és színt vittünk a nemrég készült, kívülről-belülről szürke stadionba, amiben csak fekete-fehér sálas-mezes szurkolók ültek, nagy csapás ért minket, amikor észrevettük a kezdőcsapatunkat.

Az edző (minden bizonnyal vezetőségi nyomás miatt) a második csapatot küldte pályára, ha jól emlékszem talán csak egy játékos szerepelt a néhány nappal azelőtti, Braga ellen győzedelmeskedő csapat kezdőjéből. Annak ellenére, hogy elméletben még ennek a második csapatnak is jobbnak kellett volna lennie, mint ellenfelünk kezdője, nem voltunk magabiztosak, hiszen olyan játékosok kaptak bizalmat, akik hónapok óta nem játszottak, az előző mérkőzéseken a nagy részük még a cserepadon sem kapott helyet. Tehát csapatunk az összeszokottság és a forma szinte teljes hiányában vágott neki a hatvanötödik kolozsvári rangadónak, nem kis bosszúságot okozva ezzel nekünk. Vass Ádámnak örülhettek a magyar szurkolók, mert kezdőként hónapok óta nem láthattuk játszani, csak nemrég épült fel sérüléséből, de az összeszokottság teljes hiánya és a formahiány rajta is érződött sajnos.

A bazi nagy stadionban velünk együtt csupán kilencezer-ötszáz ember foglalt helyet, ebből négy-ötezren lehettek az „U” keménymagjában, a tribünök szinte kongtak az ürességtől.

Mindkét szurkolótábor folyamatosan buzdította övéit, a pályán lévő játékról ezt a színvonalat nem lehetne elmondani, leginkább a Kolozsvár Aréna színei jellemezték a játékot. Talán a mi második csapatunk dominálta picit a játékot a mérkőzés első felében, de ők sem voltak egyáltalán meggyőzőek, közel sem azt mutatták, amire előzőleg számítottunk. Nem is alakult fényesen a folytatás számunkra, mert ellenfelünk a huszadik percben büntetőhöz jutott, amit V. Dinu értékesített (1-0). A szünetig valamelyest mi játszottunk jobban, de nem volt meggyőző a játék, mindenképpen változásra volt szükség.

Erre a változásra sor is került, hiszen a szünetben, az ötvenötödik és a hatvanhatodik percben három olyan játékos jött be a CFR csapatába, akik a BL-ben is jelesre vizsgáztak már, ennek természetesen meg is lett az eredménye. A hetvenedik percben az előző BL-fordulóban, a Braga ellen triplázó Rui Pedro talált be (1-1), míg a nyolcvanadikban Bjelanovics tette bele a lábát egy veszélyesen kapu felé tartó labdába, amivel meg is szereztük a vezetést (1-2). A végeredményhez az is hozzátartozik, hogy az agresszívan romboló rivális játékosai közül egyet ki is állítottak a hetvennegyedik percben, így a győztes gólt már emberelőnyben sikerült megszerezni. Ez az eredmény már nem is változott, egy-kettő lett a vége, így nem szakadt meg a sorozat, ismét nem kaptunk ki. A győzelem mellett az is külön örömöt jelentett, hogy a vereséggel riválisunk koporsójába újabb szög került, most általunk egy fokkal ismét közelebb kerültek ahhoz, hogy a következő szezont egy alsóbb osztályban kezdjék.

Természetesen meg is ünnepeltük a győzelmet, a magyar szurkolók egy része egy helyi magyar kocsmában, a többiek pedig szintén ünnepeltek, ahol tudtak. A központ eléggé nyugalmas volt a mérkőzés után, ahogy egész éjszaka is, kisebb összezörrenések biztosan voltak, de semmi említésre méltó esetről nem tudok.

Összesítésképp elmondhatjuk, hogy egy jól sikerült idegenbeli meccset tudhatunk magunk mögött, eredmény szempontjából nem lehet okunk panaszra (főleg a kezdőcsapatot figyelembe véve), szurkolók terén annak ellenére, hogy lehettünk volna nyolcszáznál többen is (sajnos nem töltöttük meg a vendégszektort), szintén elégedettek lehetünk, hiszen ilyen téren növekvő tendenciát mutatunk az elmúlt évekhez képest.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.