Bényei Tamás – Hot Jazz Band

„Az improvizatív foci olyan, mint a jazz”

„A klubcsapatok allstar-együttesek. Arculatuk attól függ, hány sztár van köztük, s milyen kombinációban a legjobbak.”
 
 

Bényei Tamás – Hot Jazz Band

„Az improvizatív foci olyan, mint a jazz”

„A klubcsapatok allstar-együttesek. Arculatuk attól függ, hány sztár van köztük, s milyen kombinációban a legjobbak.”
 
 
 

Bényei Tamás – Hot Jazz Band

„Az improvizatív foci olyan, mint a jazz”

„A klubcsapatok allstar-együttesek. Arculatuk attól függ, hány sztár van köztük, s milyen kombinációban a legjobbak.”

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bényei Tamás a Hot Jazz Band emblematikus figurája, akinek hangszeres játéka és éneke összetéveszthetetlen, s aki mellesleg nagy fociszurkoló is. Interjúnkban nemcsak a gyerekkori hatásokról mesél, hanem stratégiáról és a tévék közvetítési szokásairól is.

– A labdarúgás gyerekkorban érintett meg téged is. Emlékszem, akkoriban nem is volt más, mint a foci. Esőben-sárban. Vagy ha még ennél is elviselhetetlenebb volt az idő, akkor maradt a lépcsőházi gombfocizás.

– Gyermekkoromban már az ötvenes évek nagy nevei is ismertek voltak számomra. Faterom gombfocicsapata az az angol válogatott volt, amelyet az Aranycsapat alaposan megruházott. Ebben volt némi irónia is, úgy gondolom. Bátyám csapata a Fradi volt, mint ahogy jóapám is valójában fradista volt, jómagam öt-hatéves fejjel a Honvédot választottam, mert tetszett a piros szín. Természetesen a házibajnokságokban mindig a nagyszerű harmadik hely jutott nekem. A tévében mindig néztük a meccseket, a magyar bajnokságot is... Én nem követtem ezt szorosan, de játszópajtásaim fociláza engem is elragadott. Gyermekkorom, ahogy anno egy vidéki kisfiú életében ebben a lázban égett, főként a világbajnokságok idején. Az utcai játékok hatvan-hetven százalékban a fociról szóltak. Szerencsém volt, a lépcsőházban, ahol laktunk, hét, nagyjából korombéli fiú lakott. Így könnyű volt nagy meccseket játszani. A hetvenes évek közepe, vége volt az az idő, amikor először felfogtam és megjegyeztem dolgokat a fociból, s nagy izgalommal néztem a közvetítéseket. Gondolom sokunknak ismerősen csengenek ezek a nevek: Kempes, Falcao, Eusebio, Cruyff, Beckembauer, Lato... Ez a generáció fél szavakból is megérti egymást.

– Kik voltak a nagy hősök, a példák? Emlékszem, hogy a holland Johnny Rep tizenhatos mezszámát ragasztottam az ingeim hátára, máris jobban éreztem magam.

– Mivel nem tartoztam a legügyesebbek közé, rajongásom sztárokra nem vonatkozott, a mozgás érdekelt a legjobban az egészben, és hogy bizonyítsak, hogy valamit én is tudok. Ami inkább megmaradt, az az hetvennyolcas, nyolcvankettes és nyolcvanhatos vébé. Főként a hetvennyolcas, ahol a bírók igazságtalan, részrehajló döntésekkel megnyerették a házigazdákkal a magyar–argentin-meccset, pedig nyerésre álltunk. Akkor még a magyar foci esélyes volt szerintem nagyjából a nyolcba jutni. Nyilasi, Törőcsik idején még mindenképp. Na, ők például még példaképek voltak az akkori gyerekeknek.

– Jobban érdekelnek a válogatottak, mint a klubcsapatok, mert jobban kijönnek a sajátos különbségek. Ez azért van, mert az európai foci lassan arról szól, hogy melyik klubtulajdonos tudja a legtöbb drága focistát összevásárolni?

– Valóban. A foci, a sport szépsége, izgalma ötven százalékban számomra abban rejlik, hogy adott nemzet, nép, vagy közösség, milyen habitusú, milyen a felépítése, a fizikuma, milyen mértékben tehetséges, hogyan rögtönöz, hogyan szervez. Merthogy ezt mindenki másképp teszi. Attól függ, hol nőtt fel, hogy szocializálódott. Tehát a legnagyobb élvezet számomra a világbajnokság, az Európa-bajnokság, és az olimpia. A klubcsapatok allstar-együttesek. Arculatuk attól függ, hány sztár van köztük, s ezek milyen kombinációban a legjobbak. E mögött pénz van, az meg nem ad olyan kérdésekre választ, hogy egy norvég ember hogyan cselez egy brazilhoz képest. Engem ez érdekel, nem az egyformaság.

– Vannak azért a Chelsea-féle „összevett, gazdag csapat” ellenében a tehetséggondozásra nagyon szép példák, például a Barcelona, ahol már gyerekkorban együtt szocializálódnak a későbbi sztárok.

– Erről beszélek. Nem véletlen, hogy jelenleg a világ legjobb csapata a spanyol. Azonos habitusú emberek tudnak a legjobban együttműködni. Ezért tartom jó ötletnek a mostani felvetést, hogy két magyar junior kötelezően játsszon minden csapatban, a magyar bajnokságban. A fiatalokkal kapcsolatban az is fontos lenne, hogy a tévék ne adjanak akkora teret – úgymond – „tájidegen” sportoknak, mint az amerikai futball, a kosárlabda, a baseball, a snooker vagy a póker. Ez nagyon messze esik a magyar és európai ízlésvilágtól, nézője sem sok van és a nem utolsósorban rengeteget árt például a focinak is. Elviszi az erdőbe a potenciális jövőt, a mindenre nyitott gyermekek érdeklődését.

– A labdarúgás komplett művészet, stratégia és persze csapatmunka. Ami meg szintén nagyon fontos, és a te művészetedet is érinti, az az improvizáció.

– A foci, a csapatsportok nagyban hasonlítanak a kamarazenére, s számomra leginkább a jazzre, vagy az általam sokat játszott dixielandre. Itt is vannak csatárok, ők a szólisták, nekik kell a legjobban tudni rögtönözni, nekik kell a legötletgazdagabbnak lenniük, de ha a kíséret lötyög, szétesik, akkor az egész eredmény is olyan lesz. Gyakran a kíséret is rögtönöz, s az egész zenekar például egy egyezményes zenei jelre, vagy testmozdulatra együtt belekezd valami másba a másodperc tört része alatt. Az, hogy ennyi ember hogyan tud összhangban együtt mozogni, sok munka eredménye, mindemellett a rögtönzés művészete a jazz, ahogyan ez a fociban is így van.

– Kikért rajongsz a mai, modern futballban? Kik a pálya művészei? A legjobb improvizációs készséggel megáldott labdarúgók? S ha már a focisták a művészek, akkor az edző-menedzserek hasonló funkciót töltenek be, mint zenei kontextusban a producerek?

– Nekem Ronaldo az egyik kedvencem, de az uruguayi Suarezt is zseninek tartom. Fú, hát sok ilyen arc van még, talán úgy érdekesebb, ha azt mondom, a latin focit szeretem, az olaszt, a portugált és persze a dél-amerikait. Szerintem létezik például jó film, amit a rendezőtől jó, így a kapitány, vagy menedzser is sokat hozzá tud tenni a sikerekhez. Ha a klubfocit nézzük, feltétlenül megnő a szerepük. A futball ma már iparág lett, és a rá- és köré épülő szakmák jelentősége megnő. Egy-egy stratéga nagyszerű eredményeket érhet el szürkébb csapattal is. Ez is olyan, mint a zene, ha egy csapat tagjai mind egy stílus szerelmesei, ha egy elgondolást képviselnek, akkor nincs közöttük vita, együtt haladnak a siker felé. Ennek létrejötte azért sokszor szerencse dolga is, de ha összeáll, akkor az edzőn is nagyon sok múlik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.