Karrier

Egész nap ő van műsoron

A születésnapos Juhár Tamást az edzősködés nem foglalkoztatja, a tévézés annál inkább.
 
 

Karrier

Egész nap ő van műsoron

A születésnapos Juhár Tamást az edzősködés nem foglalkoztatja, a tévézés annál inkább.
 
 
 

Karrier

Egész nap ő van műsoron

A születésnapos Juhár Tamást az edzősködés nem foglalkoztatja, a tévézés annál inkább.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden ünnepelte negyvenedik születésnapját Juhár Tamás, a Vasas és az Újpest egykori kiváló védője. A húszszoros válogatott védő Sátoraljaújhelyen született, itt csupán egyéves koráig élt, pályafutását a Vasasban kezdte, ahol 19 évet húzott le. Innen igazolt 2002-ben az Újpest csapatához, majd három szezon után Ciprusra szerződött. Három külföldi idény után egy rövid időre még visszatért a fővárosi lila-fehér klubhoz, majd itt mondott búcsút a profi labdarúgás világának 2008-ban, s több egykori élvonalbeli társával csatlakozott a megyei első osztályú, majd NB III-as Viadukt SE Biatorbágy együtteséhez. Jelenleg a DigiSport Televízió szakkommentátora.

Juhár Tamás a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, hogy eleinte nem is focistának készült.

– Hány évesen kezdett focizni, és miért pont a labdarúgást választotta?

– Elég egyszerű a történet. Ötévesen gyermekkori asztmám volt, ezért azt javasolták, hogy a testvéreimhez hasonlóan menjek el úszni. Ez tízéves koromig ment is, aztán egy nyári edzőtábor alkalmával azt mondták az úszóedzők, szeretik, hogy ott vagyok, de mivel az úszóedzések között mindig fociztunk, azt tanácsolták, hogy váltsak sportágat, és próbálkozzak a labdarúgással. Így kerültem el egy Vasas-válogatóra, amin meg is feleltem, és ekkor kezdődött az angyalföldi pályafutásom.

– Akkoriban kik voltak az ifjú Vasas-focisták példaképei, egyáltalán milyen csapat volt annak idején Angyalföldön?

– Kiváló gárda volt akkoriban. Mi a Komjáti András, Várady Béla, Kiss László vonalon nőttünk fel. Ezek a játékosok belénk rögzültek, ez a csapat nagyon megfogott engem is. Amikor megnézték egy-egy edzésünket, az olyan volt, mintha a világválogatott lett volna ott. Vagy ha éppen ránk köszöntek, az óriási dolog volt. Nagyon szerettünk edzésre járni, pedig ha visszagondolok, hogy milyen pályákon meg salakon játszottunk... De akkor nem ez volt a fontos, és imádtunk odajárni, rendkívül büszkék voltunk rá.

– Mire emlékszik vissza a legszívesebben a Vasasnál eltöltött tizenkilenc évből?

– Nagyon sok emlékezetes percet sikerült átélnem. Amikor háromszor lettünk harmadikak, azok fantasztikus élmények voltak, és mindig úgy éltük meg, hogy előrébb is végezhettünk volna, és tényleg remek csapataink voltak. Mégis, amikor Illovszky Rudi bácsival kilencvenötben bennmaradtunk, az csodálatos volt, az utolsó mérkőzésen harcoltuk ki. Nagyon nagy nyomás alatt futballoztunk minden héten, hiszen a kiesés szele fújdogált felénk, és mindenkinek szinte azon a meccsen múlott a karrierje. Természetesen azt sem felejtem soha, amikor NB I-es játékos lett belőlem, tehát ez is óriási, meghatározó élmény volt, hiszen gimnazistaként már valóra vált az álmom.

– A következő állomás az Újpest csapata volt, miért váltott klubot?

– Kétezer-kettőben kiestünk a Vasassal, mondták, hogy el szeretnének adni. Akkor egy régi edzőm, és nagyon jó barátom az Újpestnél dolgozott. Megkerestek, hogy egy új csapatot építenek, akkor jött vissza Kovács Zoli, Horváth Feri is akkor került oda. Nagyon sokan, nyolc-tíz játékos érkezett, és szerették volna, ha én is odaigazolok. Megmondom őszintén, ez egy teljesen más közeg volt, másfajta elvárásokkal, másfajta élményekkel. Az ott töltött három évre akármennyire is a mindennapos megfelelés és eredménykényszer tudatában zajlott, de nagyon jó szívvel emlékszem vissza.

– Aztán jött a ciprusi bajnokságban eltöltött három szezon...

– Cipruson edzőtáboroztunk még a kilencvenes évek végén, és amikor hazajöttünk, akkor mondtam a feleségemnek, nagy ajándék lenne, ha ott futballozhatnék néhány évet, hiszen nagyon jó a közeg, szeretik a labdarúgást. Amikor ez eljött, és Gellei Imre hívott, akkor egy kis vacillálás után fantasztikus három évet töltöttünk ott. Külföldiként a második évben csapatkapitány lettem, és nagyon jól éreztük magunkat. A végén sajnos pénzügyi gondok is voltak, ezért lett vége. Azonban minden egyes napra örömmel gondolok vissza.

– Húszszor a válogatott mezét is magára ölhette. Melyik a legszebb emléke a nemzeti együttesben játszott mérkőzések közül?

– Igaz, hogy nagy eredményeket nem értünk el, de mindegyik meccsemre nagyon büszke vagyok. Amikor Bicskei Bertalan Litvániában szólt, hogy be fogok állni, az katartikus élmény volt. Örömmel tölt el, hogy szerepelhettem a magyar válogatottban.

– Az elmúlt néhány évben a harmadosztályú Biatorbágy együttesét erősítette.

– Így van! A megye egybe akkor feljutott brigád hívott, számomra pedig eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy a másik útra kell lépni. Ez összejött azzal, hogy egy nagyon jó baráti társaságról is van szó: Wukovics Laci, Mónos Tomi, Vincze Gabi. Ez a négy év úgy telt el, hogy fantasztikus átmenete volt a profi és amatőr labdarúgásnak. Jól is szerepeltünk, NB III-ba is felkerültünk, és ott is helyt tudtunk állni. Idén tavasztól a DigiSporttal való munkám összeegyeztethetetlen ezzel, és nehezen tudtam csinálni együtt. Plusz azért így a negyvenedik életévbe érve a harmadosztály már kezdte mardosni a teljesítményem határait.

– A tévés munkán kívül mással nem foglalkozik mostanában? Edzősködésre sosem gondolt?

– Szakértő vagyok esténként, de közben főállásban is itt dolgozom. Napközben az adásszerkesztés, programing osztályon tevékenykedem. Megmondom őszintén, nagyon jól érzem magam, kiváló társaság gyűlt össze egy nagyszerű cégnél. Kipróbáltam már magam edzőként egy U19-csapatnál, egy éven keresztül néhány edzést tartottam fiatal srácoknak. Jó dolog volt, de szerintem én elég stresszes edző lennék, úgyhogy felnőtt csapatnál semmiképp nem lennék tréner, a gyerekeknél pedig szerintem túl lágyszívűen lépnék fel.

– Biztosan jó barátságot ápol több régi edzőjével, volt játékostársakkal. Kik azok, akik a legközelebb állnak önhöz ilyen téren?

– Természetesen megvannak a futballból az igazi barátságok. A Vasasból például Mónos Tamás, Hámori Ferenc, Tóth András. Újpestről Kovács Zoltán, Fehér Csaba, Lőw Zsolt. Velük szinte napi kapcsolatba állok. Ők azok, akikkel gyakran találkozom. Azonban amikor az embernek már családja van, nagyon nehéz a munka mellett beosztani az időt, úgyhogy nem minden nap, de azért megtaláljuk az alkalmat, hogy összeüljünk és dumáljunk egy jót.

– A jeles alkalomból lesz valamilyen ünneplés, akár az előbb említett barátokkal, vagy a családdal?

– Összeültünk és beszélgettünk egy jót mindenkivel. Ez már egy olyan időszak, amikor már a gyermekeim akarnak ajándékot kapni az én születésnapomra – mesélte nevetve az egykori kiváló védő. – Ilyenkor már erre kell figyelnem, az, hogy velem mi történik csak másodlagos. Megemlékezünk erről a napról, de már olyan nagy ünneplést nem csapunk neki.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.