Az ötödik Ligakupa-kör következik

A szerdai válogatott-meccset megelőzően, kedden rendezik a Ligakupa ötödik csoportkörét.
 
 

Az ötödik Ligakupa-kör következik

A szerdai válogatott-meccset megelőzően, kedden rendezik a Ligakupa ötödik csoportkörét.
 
 
 

Az ötödik Ligakupa-kör következik

A szerdai válogatott-meccset megelőzően, kedden rendezik a Ligakupa ötödik csoportkörét.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Haladás 16 órától a Győri ETO együttesével találkozik. A szombathelyiek kérvényezték, hogy a Rohonci úti pálya rossz állapota miatt az Illés Akadémia műfüvén rendezhessék a meccset. Szinte biztos, hogy ehhez a szövetség hozzájárul, de hivatalos értesítés csak kedd délelőttre ígértek – írja a klub honlapja.

Artner Tamás vezetőedző elmondta, ezúttal is azok játszanak, aki kevesebbet szerepeltek, sérülésből tértek vissza, a sztenderd kezdőjátékosok zöme tehát pihen. Kulcsár Kornél bokaszalagja elszakadt, Gőcze Gergő és Tóth Péter is sérült, Kenesei Krisztián injekció-kúrára jár, illetve fegyelmi okokból az NB II-es kerethez került, Radó András, Ugrai Roland, Szakály Attila és Gyurján Bence az utánpótlás-, Guzmics Richárd és Halmosi Péter a felnőtt válogatottal készül, Rózsa Dániel pedig eltiltott.

A Ligakupában az öt első helyezett mellett a három legjobb második jut tovább a csoportokból.

Ligakupa, 5. forduló (november 13. kedd)

A-csoport
16 óra: Szombathelyi Haladás – Győri ETO FC
17 óra: Budapest Honvéd – Gyirmót FC Győr

Az állás: 1. Győri ETO 10 pont, 2. Honvéd 7 pont, 3. Gyirmót 2 pont (7-12), 4. Haladás 2 pont (7-13)

B-csoport
13 óra: FGSZ Siófok – Pécsi MFC-Matias
13.30: MVM Paks – Vasas SC

Az állás: 1. Vasas 7 pont, 2. Pécs 5 pont (5-5), 3. Paks 5 pont (3-3), 4. Siófok 3 pont

C-csoport
14 óra: Kaposvári Rákóczi – Zalaegerszeg
16 óra: Lombard Pápa Termál FC – Videoton

Az állás: 1. Videoton 10 pont (4 mérkőzés), 2. Pápa 6 pont (3 mérkőzés), 3. ZTE 3 pont (4 mérkőzés), 4. Kaposvár 1 pont (3 mérkőzés)

D-csoport
13.30: Szolnoki MÁV FC – Ferencvárosi TC
18 óra: Kecskeméti TE – MTK

Az állás: 1. Ferencváros 10 pont, 2. Kecskemét 7 pont, 3. MTK 4 pont, 4. Szolnok 1 pont

E-csoport
13 óra: Eger – Újpest FC
17 óra: Diósgyőr – Debrecen

Az állás: 1. Debrecen 9 pont, 2. Diósgyőr 6 pont (9-9), 3. Eger 6 pont (8-9), 4. Újpest 3 pont

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.